Nagykövet úr, elsőként egy talán furcsának tűnő kérdést tennék fel. Beleegyezik abba, hogy e beszélgetésnek akár minden részlete megjelenhessen?
– Természetesen. Hiszen nem bizalmas tájékoztatásról van szó.
– S elfogadná-e azt a feltételt is, hogy nyilvánosságra hozatala előtt nem küldeném el önnek az interjú szövegét előzetes „engedélyezésre”, vagyis mintha nem egy magyar, hanem egy brit újságíróval beszélgetne?
– Általában nem kérem be a szöveget. Megbízom önben, hogy tisztességesen, torzításmentesen írja meg azt, amit mondok.
– Mennyire tartja stabilnak kormányát, különös tekintettel Robin Cook miniszternek a napokban történt lemondására?
– Egyelőre vita folyik a kormányon belül, s csak ezután fognak szavazni ama kormányhatározat ügyében, amely meghatározza a brit erők bevetését, ha erre szükség lesz. Meggyőződésem, hogy a miniszterelnök nyer.
– Az ellenzék támogatásával.
– Valóban, Iain Duncan Smith, az ellenzék vezetője megígérte a támogatásukat, ám a Munkáspárt tagjainak többsége is támogatni fogja a határozat elfogadását.
– Várható-e egy újabb lázadás a miniszterelnök pártján belül, mint ahogyan erre két héttel ezelőtt sor került?
– Meglátjuk. A miniszterelnök ugyan tudja, hogy pártján belül e kérdésben nincs egység, ám a többség két hete is mellette állt és kényelmesen megnyerte a szavazást.
– Önnek nem tűnik egy kicsit furcsának, hogy olyan erkölcsi hatalmak, mint amilyen a canterburyi érsek vagy a pápa, a békéért emeli fel szavát – nem beszélve a világ népességének nagy részéről –, addig néhány kormány a háború mellett teszi le voksát?
– Hiba lenne azt hinni, hogy a kormányok a háború megindítását szeretnék. Blair miniszterelnöknek és Bush elnöknek a katonai beavatkozás csakis az utolsó eszközt jelenti. Valójában Szaddám Huszein az, aki háborút akar. Mindig is tőle függött a kimenetel. Március 17-én pedig további választási lehetőséget kapott Bush elnöktől: amennyiben fiaival együtt elhagyja Irakot, az ország elkerüli a katonai következményeket. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) követelésének megfelelően egyszerre küzdöttünk diplomáciai eszközökkel azért, hogy Irak adja át tömegpusztító fegyvereit és hagyjon fel tömegpusztító fegyvereinek kifejlesztésére irányuló programjával. Szaddám Huszein azonban láthatóan csak a nyomás alkalmazásából ért…
– Ne haragudjon, hogy félbeszakítom, de éppen a BT-ben vallottak kudarcot, hiszen be sem nyújtották második határozatukat.
– Azért nem tettük, mert egyértelművé vált, hogy bármi is álljon a határozatban, bármilyen módon is nyújtsuk be azt, a BT egyik állandó tagja úgyis megvétózza.
– Miért csak „egyik állandó tagjáról” beszél? Oroszország már nem is érdekes?
– Nem tudjuk, hogy az oroszok hogyan döntöttek volna. De hadd térjek vissza a lényegi kérdésre: az ENSZ tekintélyére. Novemberben az 1441-es határozatban a BT tagjai megadták Iraknak az utolsó lehetőséget tömegpusztító fegyverei átadására. E határozat azonban azt is tartalmazta, hogy megsértése komoly következményekkel jár. Felmerül tehát a kérdés: a BT miként szerezhet érvényt határozatainak, ha azok betartását – a körülményektől függetlenül – állandóan megvétózzák? A bennünket kritizálók azt is sokszor szem elől tévesztik, hogy az Öböl-háborútól kezdve eddig minden amerikai kormány az ENSZ alapító okmánya 7. fejezetének értelmében hozott határozatokra szavazott. Ennek értelmében Irak tömegpusztító fegyvereinek programja veszélyt jelent a nemzetközi békére és biztonságra. Összesen tizenhét ilyen természetű határozat született, ám Szaddám Huszein egyiket sem tartotta be. Minderről megkérdezheti az amerikai nagykövet asszonyt is, aki nálam illetékesebben tud nyilatkozni e témában. A lényeg: Irak súlyosan megsértette az 1441-es határozatot és a BT-nek nincs egyetlen tagja sem, amelyik ezt kétségbe vonná. Ugyancsak mindenki egyetért Hans Blixszel, a nemzetközi fegyverzetellenőrök vezetőjével, aki szerint e fegyverprogrammal kapcsolatban számos megválaszolatlan kérdés maradt.
– Nem zavarja önöket egy picit az, hogy a múlt héten prominens brit nemzetközi jogászok közös nyilatkozatot adtak ki, amely szerint az Irak elleni háború törvénytelen?
– A brit kormány tegnap kifejtette a parlament előtt, hogy az Irak elleni háború a nemzetközi törvények értelmében teljesen jogos, s a brit főügyésznek is ez a véleménye. Biztosak vagyunk tehát abban, hogy az 1441-es határozat és az azt megelőző határozatok – a 678-as és 687-es – teljes mértékben felhatalmazást adnak minden eszköz bevetésére Irak lefegyverzésére.
– Elfogadva álláspontjukat: ön szerint Kofi Annan ENSZ-főtitkár is tévedett, amikor azt mondta, hogy a háború a nemzetközi jogba ütközik?
– Nem emlékszem, hogy mondta volna. De Kofi Annannak természetesen joga van saját véleménye kifejtésére, ám ez nem a brit, az amerikai vagy ama koalíció tagjainak véleménye, amelyek politikai támogatást nyújtanak. Számunkra egyértelmű, hogy az említett három határozat megteremti azt a jogi alapot, amelyre támaszkodva a BT tagjai a BT akaratát minden szükséges eszközzel érvényre juttathatják.
– Ebben az esetben Izraelre miért nem gyakorolnak nyomást, hiszen számtalan ENSZ-határozatot nem teljesít?
– Izrael nem fenyegeti a nemzetközi békét és biztonságot.
– Bocsánat, hogy a szavába vágok, de nem Izrael volt, amelyik Libanont megtámadta és huszonkét éven át tartotta megszállva az ország déli részét?
– Izrael ma nem fenyegeti a nemzetközi békét és biztonságot, nem fenyeget más országokat vagy szomszédait vegyi vagy biológiai fegyverekkel. Tényként kell elismerni ugyanakkor, hogy az iraki válság mellett továbbra is igyekszünk megoldani a palesztin–izraeli konfliktust. A múlt héten Bush elnök kifejezetten hangsúlyozta e kérdés fontosságát, amely szóba került az Azori-szigeteken tartott tanácskozáson is, s amelyet a brit miniszterelnök is szinte minden nyilatkozatában hangsúlyozott.
– Nagykövet úr, engedje meg, hogy ellenkezzem önnel. Izrael jelenleg megszállva tartja a palesztin területeket, szemben Irakkal, amelyik jelenleg egyetlen országot sem tart megszállva. Izraelben csupán tegnap több gyermeket öltek meg, egy négyévest és két serdülőkorút. Tegnapelőtt pedig egy 23 éves amerikai lányt taposott szét egy házromboló buldózer.
– Egyetértünk aggodalmával, hogy az erőszak e ciklusa befejeződjön.
– Én a megszállásról beszéltem.
– Az izraeli hadsereg akciójáról beszélt, de nem említette a palesztin vagy más csoportok által elkövetett terrorcselekményeket. Súlyos problémáról beszélünk, amely telis-tele van emberi tragédiával. Mind a nemzetközi, mind a mi tárgyalási napirendjeinken szereplő problémáról van szó. Szeptember 11. óta azonban egyik pillanatról a másikra a nemzetközi terrorizmussal kellett szembenéznünk, amelyet különböző lator államokból irányítanak. Irak is ennek a problémának a része, nekünk pedig biztonságosabbá kell tenni a világot.
– Bush elnök pénteki, igen rövid nyilatkozatát követően – sokak érzése szerint az ön kormánya otthoni nehézségeinek enyhítésére – elmondta, hogy az Egyesült Államok elkötelezett a közel-keleti „cselekvési terv” mellett, Blair miniszterelnök ebben az ügyben sajtókonferenciát tartott. Nem gondolja, hogy világszerte sokak aggodalmát fejezte ki az al-Dzsazíra televízió újságírójának az a kérdése, hogy miért éppen most, az iraki háború előestéjén higgyenek az Egyesült Államoknak az önálló palesztin állam megalakítása melletti elkötelezettségének, ha mindeddig egyértelmű Izrael-pártiságot láttak tőle?
– A kérdés nem egészen helyénvaló. Harmincnégy éve dolgozom a brit külügyminisztérium szolgálatában, ismerem, hogy a brit kormány milyen erőfeszítéseket tett a közel-keleti politikában. Emlékszem, hogy hányszor utaztak brit külügyminiszterek a Közel-Keletre az izraeli–palesztin probléma megoldásának érdekében. Nem felel meg tehát, hogy ezt a problémát elhanyagoltuk vagy elhanyagoljuk, és csak Irakra koncentrálunk. Az Európai Unió is komoly anyagi erőforrásokat biztosított a kérdés rendezése érdekében, s a folyamat ma sem zárult le.
– Blair miniszterelnök január elején Londonban rendezett egy izraeli–palesztin konferenciát. Saron izraeli miniszterelnök azt a „szívességet” tette önöknek, hogy a palesztin tárgyalóküldöttséget egyszerűen nem engedte odautazni. Ilyen jelzések fényében is derűlátó?
– Ennek ellenére nem adjuk fel, sőt, megkettőzzük erőfeszítéseinket.
– Van fogalmuk arról, hogy Izraelnek menynyi tömegpusztító fegyvere van?
– Eddig többször egyértelművé tettük, hogy a tömegpusztító fegyverek kifejlesztése elfogadhatatlan azon országok részéről, amelyek az atomfegyverek terjesztésének megakadályozásáról szóló szerződést nem írták alá.
– Az imént azt rótta fel nekem, hogy nem veszem figyelembe a terrorizmust. Mondja, ha a britek évtizedeken át ugyanolyan helyzetben élnének, mint a palesztinok: területüket ki tudja, hány bantusztánra* osztották, minden néhány kilométer után órákat várakoznak a továbbjutásra, a brit anyák a várakozás során az út porában lennének kénytelenek megszülni gyermekeiket, nem gondolja, hogy egy idő után a brit nép is fellázadna?
– A terrorizmus minden formáját elítéljük és fellépünk ellene. Az izraeli–palesztin viszonyt pedig új szakaszba kell eljuttatnunk, amelyre most lehetőség nyílik az új palesztin miniszterelnök kinevezésével. Minden, általunk megfelelőnek ítélt eszközt bevetünk annak érdekében, hogy a felekre nyomást gyakoroljunk.
– Ha nem tévedek, Nagy-Britannia maga is sokat szenvedett az izraeli terrorizmustól a zsidó állam megalakulásakor.
– Igen, követtek el terrorcselekményeket a brit erők ellen.
– Gondolja, hogy az iraki háború a terrorizmust visszaszorítja, vagy épp ellenkezőleg, a terroristák utánpótlását növeli majd meg?
– Megtörténhet, hogy a katonai akcióra válaszként terrorcselekményeket követnek el. De hadd jegyezzem meg, hogy szeptember 11. óta igen hatékony a nemzetközi terrorizmus elleni szervezett fellépés. A Bali szigetén végrehajtott terrortámadáson kívül nagyobb méretű terrorcselekményre nem került sor és a terrorszervezetek vezetői ellen is sikereket könyvelhetünk el. Az utóbbi időben al-Kaida-vezetőket és algériai terroristákat is elfogtunk már az Egyesült Királyságban. Az Irak elleni fellépés egyik célja – mint Blair miniszterelnök is hangsúlyozta –, hogy a terroristák ne juthassanak olyan tömegpusztító fegyverekhez, amelyekkel országainkat – beleértve Magyarországot is – fenyegethetnék. Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog.
– Tavaly júniusban az Egyesült Államokban a befektetők legnagyobb példányszámban megjelenő napilapja azt írta, hogy a Nyugat térségünkben azért részesíti előnyben a posztkommunista vezetőket a jobbközép kormányokkal szemben, mert azok mindenben engedelmeskednek a Nyugat felé. Nemzeti vagyonunkat jóval olcsóbban szerezhetik meg nyugati cégek. Tudom, hogy azt fogja mondani, hogy önök egyenlően kezelik az itteni kormányokat.
– Ha tudja, hogy mit válaszolok, miért kérdez? De félre a tréfával: a cikknek nincs igaza. Az Egyesült Királyság, akárcsak az Egyesült Államok, hihetetlenül sokat dolgozott azon, hogy segítse az „átalakuló országokat”. Mindig egyértelművé tettük, hogy hajlandók vagyunk együtt dolgozni velük, bármilyen kormányuk is legyen. Nézze, végül is nem a balközép, hanem Orbán úr kormányát vettük fel a NATO-ba.
– Nem inkább Magyarországot vették fel?
– De, Magyarországot, ám az Orbán-kormány idején. Nagyon jól emlékszem a holland követségen zajlott ünnepre, ott álltam az akkori miniszterelnök, Orbán Viktor mellett. Éppen így nem bal- vagy jobboldali kormányt szeretnénk az Európai Unióba vinni, hanem Magyarországot. Nagyköveti időm jelentős részében Orbán Viktor volt a miniszterelnök, akinek kormányával szorosan együtt tudtunk működni.
– Nem mint nagykövetet, hanem mint újságolvasót kérdezem önt: mivel magyarázható az, hogy a brit lapok – elsősorban a Financial Times és az Economist – itteni tudósítói már a külső szemlélőnek is feltűnő érdeklődést mutatnak a médiaviszonyok iránt – jobbközép kormányok idején? Ám soha semmit nem írnak a magyar médiaügyekről balközép kormányok idején, mint például most. Amikor a legdurvább törvénytelenségek sora sújtja a Medgyessy-kormány részéről a közszolgálati tájékoztatást – nem is szólva a lapom ellen indított akciókról.
– Nem tudok beleszólni abba, mit ír a brit sajtó Magyarországról. De nagykövetségünk az elmúlt tizenhárom évben igyekezett segíteni a magyar médiának azon törekvésében, hogy független, tárgyilagos és kritikus legyen. A kommunizmus alatt az újságíró nem tudott lelkiismerete és a szakmai követelmények szerint dolgozni. Nem tudott olyan nehéz kérdéseket feltenni, mint most ön nekem és amelyekkel számon kérhetők a kormány és a politikusok.
*
Bantusztán: A dél-afrikai apartheid, a faji megkülönböztetés rendszerében a dél-afrikai kormány által létrehozott, etnikai alapú névleges autonóm területek az odazsúfolt feketék számára. (L. I.)
origo.hu
Újabb harckocsikkal bővült a dandár – képeken mutatjuk a high‑tech páncélos szörnyeket
