Elbúcsúzhatunk a sarki fűszerestől?

Aligha érem meg a következő szezont – legyintett lemondóan a sarki fűszeres – se pénzem, se energiám, úgy látszik, ez nem az én versenyszámom… Sokan gondolkozhatnak így, hiszen öt év alatt a kisboltok fogyasztásicikk-forgalmának aránya 40 százalékról 31 százalékra csökkent – ennél is többet mond azonban, hogy a hipermarketek részesedése ugyanezen időszak alatt 4 százalékról 16 százalékra nőtt. A méretarányok országos szinten is tanulságosak: a nem egészen 800 úgynevezett nagy – 400 négyzetméteresnél nagyobb – üzlet bonyolítja le a fogyasztásicikk-forgalom 40 százalékát, a kicsik pedig – belőlük több mint 26 ezer működik – osztoznak a fennmaradó 60 százalékon.
Mindez alapvetően meghatározza a magyarországi, elsősorban a fővárosi kereskedők helyzetét, lehetőségeit – és a jövőjét is, amely pillanatnyilag nem túlságosan szívderítő. A valós helyzet megismerésének igénye vezette a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát, amikor – a GfK Hungária által készített tanulmány eredményeit is felhasználva – nemrég kísérletet tett a budapesti kereskedelem időszerű gondjainak feltárására. Ezek közül csupán egy a „nagyok” rohamos térnyerése, amelynek nyomán a következő két-három évben a hipermarketek és bevásárlóközpontok együttes forgalmi részesedése elérheti a 35-38 százalékot. Tetézi a „kicsik” gondjait, hogy a főváros lakossága folyamatosan csökken. Elsősorban a nagyobb vásárlóerőt képviselő, tehetősebb lakosok költöztek ki a belterületről az agglomerációba.
Föltehetnénk persze a határtalan kereskedelmi liberalizáció híveinek gyakran hangoztatott álnaiv kérdését: miért baj az, ha a piaci versenyben elbukik, aki nem bírja? – csakhogy ehhez kiegyensúlyozott, zavar- és feszültségmentes, főleg pedig korrekt piaci viszonyokra lenne szükség. Jelenleg nem ez a helyzet, és ezt a kamara felmérése számos példával igazolja. Már az áru beszerzésénél egyenlőtlenségek vannak, mivel a multinacionális vállalatok nemcsak a beszerzési árakat diktálják, hanem a fizetési feltételeket is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy míg a kiskereskedők csak készpénzzel fizethetnek, a multiknál hagyomány, hogy több hónap múlva egyenlítik ki a számlát, de a közepes nagyságú vállalatoknál is gyakori a 30 napos határidő. A kereskedelemben az egyéni és kisvállalkozások többsége bérleményben dolgozik. A bérleti díj havonta több százezer forint is lehet, megállapításához a piaci viszonyoknak semmi köze sincs, általában a tulajdonos önkormányzat anyagi igényei a mértékadók.
Egyes szakemberek szerint ez a gazdasági terület áll a legtávolabb az Európai Unió átlagszínvonalától, pedig a szerepe pótolhatatlan főként a kistelepülések alapellátásában – unión belül és EU-n kívül egyaránt. Különösen éles a kontraszt, ha mindezt a felkészületlenséget szembeállítjuk a tőkeerős, jól működő logisztikai rendszerekben, nyugat-európai piaci rutinnal dolgozó multinacionális cégek gyakorlatával.
A kereskedők számos olyan kavaslatot – a bürokratikus terhek csökkentésétől a feketekereskedelem elleni határozottabb fellépés igényéig – fogalmaztak meg, amelyek nem, vagy legalábbis nem kizárólag az ő életüket tennék könnyebbé. Mindezt azért is érdemes lenne komolyan venni, mert a kereskedelem az Európai Unióban a gazdaság kiemelten szem előtt lévő ágazata: jelenleg csaknem 22 millió embert foglalkoztat.