Arnold Mihály. Bakonypéterden született 1945. március 12-én. Szigetváron érettségizett, majd anyagbeszerző volt. A vámigazgatásban 1972 óta dolgozik. Diplomát az Államigazgatási Főiskolán 1983-ban szerzett, majd 1991-től a szervezet ellenőrzési főosztályának vezetője, 1992-től a VPOP parancsnokhelyettese, majd parancsnoka. Altábornaggyá 1995-ben nevezték ki. Munkáját 1998-ban a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztjével, a Vámigazgatások Világszervezete pedig Arany Oklevéllel ismerte el.
Nyugdíjbavonulási kérelme már csak azért is megmagyarázhatatlan, mert a közelmúltban még azt nyilatkozta lapunknak, hogy legalább egy napig szeretne az európai uniós Magyarország vámparancsnoka lenni. Így tehát adott a kérdés: mi volt előbb? Az, hogy megfogalmazta nyugdíjazási kérelmét, vagy pedig a pénzügyminiszter gondolkodott a változtatáson?
– Ezt nem tudom megmondani. Erről inkább László Csabát kérdezze! A kettő függ egymástól, s vélhetően benne is érlelődött a gondolat, mint ahogy bennem is. Egy biztos, ma már kevésbé akartam felvállalni a konfliktusokat.
– Hazánk uniós csatlakozásával átszervezésekre kerül sor a testületnél. Lesz elbocsátás?
– A pénzügyőröknek van és lesz is feladatuk. Így hangsúlyozom, hogy a létszámcsökkentés nem indokolt. Látni kell azt is, hogy az EU azt is elvárja tőlünk, ami náluk még meg sem valósult. Igaz, ez részben indokolt, hiszen a közösség második leghosszabb külső szárazföldi határa lesz a magyar.
– Már tavaly is húszmilliárd forinttal nőtt a bevételi elvárás, amire ön még további húszmilliárdos vállalást tett. Önként?
– Nagyon kemények az elvárások, ám tavaly decemberben ennek még volt realitása.
– És idén?
– Sok múlik a nemzetközi helyzeten, a forint árfolyamán, de nagyon sok függ attól is, hogy milyen feltételek között dolgozhat a vámhatóság.
– Vannak akik úgy vélik, hogy az ön viszonylagos eddigi nyugalmának biztosítéka az olajügyekben keresendő. Vagyis sokat tud. Most majd kipakol?
– Sok dologról és sokakról tudok nagyon sokat. De sosem gondoltam azt, hogy ezzel éljek vagy visszaéljek. Ha korábban ezt nem terítettem a nyilvánosság vagy a bizottságok elé, mert bizonyítani nem tudtam információimat, állításaimat, azt most sem fogom tenni.
– Tevékenysége egyes gazdasági csoportok érdekét sértette. Mennyiben játszik ez közre az ön körüli események alakulásában?
– Napi munkám során bizonyos gazdasági csoportosulásoknak ártottam. Ez azonban aktuálpolitikától mentes. Az elmúlt időszakban viszont megfigyelhető volt, hogy gazdasági érdekek miatt valakik le akarták járatni, el akarják bizonytalanítani a vámhatóságot, s az eredményeket eredménytelenségként akarják feltüntetni. Ugyanakkor tisztán látni, hogy amely ügyeket az elmúlt időszakban negatívumként a szemünkre vetettek, azok felderítése mindig a vám- és pénzügyőrség berkein belülről indult. A napokban megnéztem egy statisztikát is a vizsgálatokról: 11 parancsnok ellen indult eljárás, amelyek már nem titkosak, s ebből összesen egy esetben állt meg a vád. Az ok ittas vezetés volt. Úgy gondolom, nagyságrendekkel kisebb arányt képvisel a vámos korrupció, mint azt sokan vélelmezik. Kollégáimnak nem könynyű a helyzete. Volt olyan régióparancsnok, akit öt évig vizsgáltak, miközben neki nap mint nap helyt kellett állnia.
– Hogyan próbálták kikezdeni önt?
– Külső vámszakértők – akiket korábban én tanítottam a vámos iskolában – már többször jelezték nekem, hogy amennyiben hibát találnak az általam aláírt szerződésekben, határozatokban, akkor komoly pénz üti a markukat. Aláhúznám, hogy ezek a próbálkozások nem politikai irányúak. Arra is volt példa, hogy egy sajtóorgánum munkatársainak kiadva magukat kerestek fel egy hölgyet az ellenségeim, akivel a vámhatóság százmilliós perben áll, s ajánlották fel neki, hogy megvásárolják a peranyagot. Én erről az irodámban értesültem – egy kollégám jelenlétében – a hölgytől. A támadásokat jól viselem, mindaddig, amíg magam mögött érzem a bizalmat a politika oldaláról. Véleményem szerint a rendvédelmi szervek frusztrációja ebből is ered. Nagy probléma, hogy a végrehajtó szolgálat számára nincs jogbiztonság, holott ezt nemcsak az ügyfelek számára kellene biztosítani.
– Ön sokak szerint módos ember. Gyakran vetik fel, hogy honnan szerezte a vagyonát?
– Az, hogy vidéken résztulajdonosa vagyok egy majorságnak, jól hangzik. A valóságban azonban ennek értéke elmarad egy rózsadombi, jakuzzis fürdőszobás villa forgalmi értékétől. Ezenkívül van egy budapesti, 80 négyzetméteres sorházi lakásom. Én már amikor országos parancsnok lettem, nyugati autóval jártam, ugyanis számos helyen oktattam, publikáltam. Ráadásul én a jól kereső tisztviselők közé tartozom. Egyébként minden relatív. Egyszer azt mondta nekem egy politikus, hogy nem olyan gazdag, mint én, hiszen csak önkormányzati lakásban lakik. Azt gondolom – és ezt mondtam is neki –, hogy akkor nemhogy az ország sorsát, de még a pénztárcámat sem bíznám rá. Én már sok ellenőrzésen estem túl. Egyszer a vagyonvizsgálatomat végző tiszt meg is jegyezte, soknak tűnik, amim van. Mondtam neki, azért, mert én bevallom. Mosolygott. Ugyanis nevetségesnek tartom azokat a vagyonbevallásokat, amelyekben egyes politikusok félautós tulajdonjogukról számolnak be. Miért szégyen az, amiért keményen megdolgozott az ember?
– Beszéljünk egy kicsit a kinevezéséről. Önnek Bokros Lajos pénzügyminiszter külön csomagot készített. Mit tartalmazott ez, s miért nevezték ki kétszer?
– Bokros Lajos pénzügyminiszter 1995-ben úgy gondolta, a vámhatóságot összevonja az adóhivatallal. Először azt hittem, hogy ennek értelmetlenségéről meg tudtam győzni. Pont ötvenedik születésnapomra kaptam meg az ön által említett Bokros-csomagot, mégpedig a vámpótlék képében. Úgy gondolom, akkor a magyar költségvetést kihúztam a bajból, hiszen két nap alatt megszerveztem a vámpótlék beszedésének technológiáját. A sikerek miatt komoly elismerésre számítottam, ám az élet mást hozott. Mégpedig miniszteri biztost a vámhatóság élére, Pitti Zoltán személyében. Az ő feladata lett volna az összevonás irányítása. Rövid idő alatt azonban rájöttek, hogy az elképzelés nem valósítható meg. Elégedettséggel töltött el, hogy amikor szabadságra mentem – és ezt a statisztika is alátámasztja – a bevételek csökkenni kezdtek. Majd mikor visszatértem, ismét jöttek a számok. Ez nem öndicséret. Magyarázata, hogy a testület távozásommal megérezte, hogy nincs gazdája. A miniszteri biztos fölém helyezésével ugyanakkor jogfolytonosságom nem szűnt meg, ám közben megszületett a vámtörvény, s ennek alapján Medgyessy Péter akkori pénzügyminiszter kinevezett országos parancsnoknak. Így lettem kétszeresen kinevezett parancsnok.
– Bírósági pert vesztett a múlt héten a Fidesszel szemben Kovács László külügyminiszter korábbi kijelentései miatt: az MSZP elnöke tavaly áprilisban arról beszélt, hogy egy magyar állami vállalat külföldön készített hamis MSZP-s röplapokat, amelyeket a kampánycsend idején akart szétosztani. Kovács akkori nyilatkozatai szerint a választási első forduló után vesztésre álló Fidesz érdeke volt, hogy a neki kedvezőtlen választási eredmény esetén megpróbálja azt a látszatot kelteni, hogy a szocialisták választási csalást követtek el. A minap pedig arról beszélt Kovács László az egyik reggeli tévéműsorban, hogy ezen termékek vámolása érdekesen zajlott. Mit gondol minderről?
– Annak idején az ügyet kivizsgálták, így ezt most nem tudom értelmezni.
– Belülről mennyire fúrták önt?
– Minden testületben és mindenhol vannak önjelöltek és tehetséges emberek. A világ legtermészetesebb dolga egy egyenruhás testületnél, hogy a hadnagy főhadnagy, a százados őrnagy akar lenni. Biztos volt munkatársaim körében is olyan, aki szeretett volna előrébb lépni, de én ebből sosem éreztem semmit. A testület számára pedig megnyugtató volt, hogy távol tartottuk magunkat a politikától.
– Ön szerint káros lett volna, ha Doszpot Péter, a szocialista párt országgyűlési képviselője, korábbi rendőrtiszt a vámhatósághoz kerül?
– Én azt hiszem, képes lett volna elvégezni azokat a feladatokat, amiket kijelöltek számára. Bármilyen irányú politikai elkötelezettség azonban gondot jelent, hiszen kérdéses, hogy a napi munkák során ezen felül tud-e emelkedni az illető.
– Ön nem politikus alkat. Ebből származott kára, vagy lett volna abból előnye, ha politikai és nem szakmai alapok szerint dolgozik?
– Hátrányom úgy származott, hogy bizonyos elismerések elmaradtak. Sajnos, engem külföldön jobban elismernek, mint idehaza. Előnyöm meg annyi, hogy tükörbe tudok nézni, s talán kollégáimat sem fogja majd el az émelygés, ha képemmel az egykori parancsnokok falán találkoznak.
– Utódja, Nagy János, öt évig a helyetteseként dolgozott. Milyen széket ad át neki?
– Szeretném, ha az átadás-átvétel zökkenőmentesen folyna. Én minden információt megadok pályatársamnak, hogy teljesen képben legyen. Szakmailag jól felkészült kollégának tartom, de nem lesz könnyű dolga. Remélem, hogy ő nem kerül szembe azokkal a konfliktusokkal, mint amelyekkel nekem szembe kellett néznem. Úgy gondolom, hogy egy jól működő hatóságot vesz át, ahol a működés szabályai adottak. Azt azonban, hogy mikor mit kell csinálni és ki csinálja, külső tényezőktől is függhet. Ha jól sáfárkodik, akkor sikeres lesz, ám ha nem lesznek eredményei, akkor sem biztos, hogy benne van a hiba. Annak pedig kifejezetten örülök, hogy nem külsős, politikai támogatott került a helyemre.
– Mihez kezd majd?
– Őszintén megmondom, még pontosan nem tudom. Az agrárgazdálkodás – amit kislányommal közösen végeztünk – nemhogy nyereséget nem hozott a konyhára, hanem inkább veszteséget termelt. Hiszen abba mindig pénzt kellett pumpálnunk. Ráadásul engem a hatóságok szigorúbban is ellenőriztek. Semmit nem lehetett számla nélkül vennem, megrendelnem. Egyfelől ezen a területen kezdek el dolgozni, másfelől a gazdasági főiskola docense, szeptembertől pedig a vám- és jövedéki tanszék vezetője leszek. Most, hogy változás volt az életemben, felhívtam az intézmény rektorát, hogy számít-e munkámra, s becsületére legyen mondva, igen volt a válasza. Továbbá a független vámszakértők egyesületében szeretnék tevékenykedni, ahol eddig tiszteletbeli elnök voltam. Mindezen túl kiváltom a vámszakértői igazolványomat, hátha mégis értek a vámhoz.
– Összességében megérte annak idején a testülethez jönnie?
– Úgy gondolom, igen, hiszen amit életemben elértem, azt mind a vám- és pénzügyőrségtől kaptam.
origo.hu
Szívszorító, ahogy a szegedi sztársebész az utcán segít a rászorulóknak
