Nem Pesten történt, amit most hallotok, még ott sem történnek ily regényes dolgok. Békés megyében járunk, Gyulán, patinás város, maszszív szocialista élcsapat viszi a település dolgait, el lehet képzelni a részleteket.
Ezekből következik alább az egyik.
Március tizenötödikét írunk, a legnagyobb magyar forradalom évfordulóját. Gyula városa is készül a szívdobogtató ünnepre, az önkormányzat kisuvickoltatja a nemzet nagyjainak szobrát, port törölnek, galambpiszkot gyűjtenek, az emlékművek aljára pedig mutatós gyöngykavicsból parányi előkert készül – jöhet a megyei újság fotósa exponálni, lám, Gyula felelős vezetőinek zord külseje mögött ott dobog a nemzeti öntudat, az utókor lánglelke.
Beszédek, szavalatok következnek, fontos város- és megyeatyák érkeznek koszorúikkal, a szocialista polgármester elérzékenyülten tekint le az egybegyűltekre.
Aztán vége az ünnepségnek, hazamennek a legények. Majd amikor már kiürült a placc, az önkormányzat segédemberei szép módszeresen összegereblyézik az emlékművek gyöngykavics szőnyegét. Minek az oda? Hétköznapok jönnek, szürke hetek, az ünnepségnek vége. Ha lehetne, talán a galambpiszkot is visszahelyeznék a márciusi forradalmárok vállára, feje tetejére…
Mondom, Gyulán járunk, barátaim, a Viharsarokban. Ahol nemcsak kolbászt töltenek, hanem olajat is a tűzre. Azzal játszanak, amivel nagyon nem lehetne. A nemzet önérzetével. A haza türelmével. Gyöngykavicsot gereblyéznek – talán a koszorúkat is leszedték estére, nem tudom.
Ahogyan azt sem, békés-e az ilyesmitől Békés…
origo.hu
Újabb csapás érte a rács mögött ülő Kiss László óbudai polgármestert
