A hetvenmilliós Iránnak látszólag nincs oka aggodalomra, hiszen az amerikaiakhoz fűződő viszonya talán most a legkiegyensúlyozottabb az iszlám forradalom 1979-es győzelme óta. Ez azonban csak a látszat, az Egyesült Államok valójában soha nem bocsátotta meg Khomeini ajatollahnak és követőinek, hogy megbuktatták Reza Pahlavi sah rendszerét, nem beszélve az egész világot elborzasztó 444 napos túszdrámáról, amikor a teheráni amerikai követség munkatársaival kezdett politikai sakkjátszmát az új hatalom.
Az elmúlt néhány évben Washington pusztán azért fogta viszsza az Irán elleni politikai, katonai és propagandagépezetet, mert a két rossz közül Szaddám Huszein rendszere látszott a fenyegetőbb ellenfélnek. A Teherán iránti hivatalos ellenszenven az a tény sem változtatott, hogy az elmúlt két évtizedben reformfolyamatok indultak meg az ősi Perzsia földjén. Pedig az iráni vezetés mindent megtesz azért, hogy ne hívja ki maga ellen a sors és a mindenható Egyesült Államok haragját. Jóllehet, hivatalosan nem engednek az iráni légtérbe amerikai gépeket, nyílt titok, hogy Teherán engedélyezte a korlátozott légtérhasználatot az Irakot támadó szövetségesek számára. A kölcsönös bizalmatlanság feloldásában fontos mérföldkő lehetne az Iránban élő iraki síita ellenzéki fegyveresek féken tartása, a sorozatos amerikai légtérsértések és az eltévedt rakéták elnézése. Úgy tűnik, az efféle egyoldalú gesztusok feleslegesek – Irán megneveztetett. Amerikai tisztségviselők nemrégiben aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy Iránban atomlétesítmények épülnek. A hírlapolvasó ember, köszöni szépen, érti az új virágnyelvet.

Csak a legokosabbak érnek el 7 pontot ebben a vegyes műveltségi kvízben