Kaszárnyából campus

A trianoni békediktátumot követően az összezsugorodott országban új helyszíneken építettek ki katonai bázisokat, immáron az újonnan megrajzolt határok tövében. Rétságra is így került a 30-as évek elején egy páncélosezred. A frissiben fölépített laktanya építészetileg is hozzátett valamit a kicsiny település formájához.
– A háromezer lelkes város jóindulattal sem volt nevezhető nagynak sem, de a térség központjaként mindig többnek számított, mint egy közepes falu – mondja Mezőfi Zoltán polgármester, aki a tavalyi helyhatósági választások után kezdte meg első ciklusát a település vezetőjeként. Ma is, csakúgy, mint hosszú évtizedek óta, ingázóhelység. A kvalifikált munkaerő, a tisztviselők, a dinasztikus értékrendben nevelkedett szakmunkások, értelmiségiek utaznak a fővárosba naponta, s a várossá lett egykori járási székhely afféle koordináló szerepet visz a környékben.
A fiatal polgármestert a már elhunyt jogász édesapja és a maga megbecsültsége okán választották meg függetlenként polgármesternek, s egyik fontos feladatául határozta el a 90-es évek óta lakatlan laktanya hasznosítását. Tisztában van vele, hogy nagy fába vágta a fejszéjét, de egyáltalán nem látszik lehetetlennek, hogy akár egyetemi campust alakítsanak ki Rétságon, vagy másféle oktatási, esetleg konferencia-központot vonzzanak a kisvárosba.
A történelem 1956-ban kiszemelte magának a Nógrád megyei települést. Mindszenty József hercegprímást az innen tizenegy kilométerre fekvő Felsőpetényben tartották házi őrizetben. A forradalom kitörésekor a rétsági honvédek is a felkelők mellé álltak, a páncélosok parancsnoka, Pálinkás-Pallavicini Antal, személyesen kísérte föl Mindszentyt Budapestre. November 4-e után természetesen lesújtott rá az önkény, kivégezték. Kopjafája ma ott áll az elhagyott laktanya bejáratánál, az ’56-os emlékmű szomszédságában.
A szigorúan őrzött terület szerencsére és az önkormányzatnak köszönhetően nem járt úgy, mint a Magyarországon található mintegy száz laktanya közül számos, amelyet sorsára hagytak. A többségükben szovjetek által használt és gyalázatosan lepusztított, veszélyes hulladékkal szennyezett kísértetromokhoz képest ez a csak magyar katonák által lakott körlet fölismerhetően őrzi tervezőjének hetven évvel ezelőtti törekvéseit. Emberléptékű és szolidan elegáns arányokat tükröznek az eredeti, toldás nélküli részek. A polgármester szerint műszaki, épületgépészeti szempontból harmincszázalékos a harminchét épület „készültsége”, szemre azonban ennél tetszetősebb a telep.
Nagyjából ezerötszáz honvédet vezényeltek annak idején a városba betagozódott garnizonba, lövészek és páncélosok tanyáztak itt majd hetven éven át. Kivételes előny, hogy nem a lakott településtől távol, hanem a városban áll a kis telep, körötte néhány szép fazonú tiszti lakás, amely szándékosan került kívülre a honvédségi territóriumon, a kerítéstől csupán néhány tucat méterre. A kerítésen belül az eredeti körleteket a szocializmus idején stílustalan toldásokkal csúfították el, megtörve a tervező arányosságra törekvő szándékát. Ezeket szívfájdalom nélkül lebontanák, nincs értelme drága és bonyolult renoválásuknak. A hetvenesztendős, eredeti építmények hangulatosak, ép, szép a kőlábazatuk, nyílászáróik illeszkednek az alapstílushoz. Falaik szárazak és biztosak, az épületek között széles utcányi, fás-ligetes tereken lehet sétálni, itt-ott nyomokban megmaradt a halszálkás elrendezésben lerakott kemény kőburkolat is, a hangulattalan betonozás helyett mintául szolgálhatnak az érzékenyebb és igényesebb beruházónak.
Az infrastruktúra teljes rekonstrukcióra szorul, de minden kéznél van: víz, villany, telefon, gáz, és a vadonatúj, korszerű szennyvíztisztító. S egy láthatatlan adu: a laktanya alatt, a kiképzéshez használt hatalmas medencét uszodává lehetne átalakítani.
– Az önkormányzat 2001-ben kapta meg tulajdonba az államtól a laktanyát, a testület akkor úgy határozott, hogy csakis humán célokra vehető igénybe. Ezt a határozatot újfent megerősítettük, s erősen bízunk a megyei önkormányzat támogatásában is – nyomatékosítja Mezőfi Zoltán. – Bérlakások kialakítását is fontolgatjuk, de az intézményi hasznosítás lenne a legcélszerűbb. Miért ne települhetne ide egy többirányú szakképzésre koncentráló középiskola vagy egy egyetem, székhelyen kívüli képzéssel? Nem vagyunk hasznosítási koncepció híján, de természetesen úgynevezett operatív intézkedési csomagot erre szakosodott, hivatásos városépítő cég készíthet, az pedig nem olcsó mulatság. Alaposan kiérlelt döntés után bízunk meg erre alkalmas szakembereket. A PHARE 2003 programjában szerepel az elhagyott laktanyák lakóterületi hasznosítása, élünk majd a lehetőséggel.
Budapest agglomerációs gyűrűje Vácig nagyjából lezárult, de Rétságon még nyitott. Számos befektető persze szívesen „mazsolázott” volna az üres laktanya különböző nagyságú épületeiből, némelyiket föl is újította volna, az önkormányzat azonban egységben gondolkodik, nem akarja aprópénzre váltani a vagyont.
A helyszínen sorompó állja útját az arra járónak, mögötte őr, a bejárat közelében emelt ’56-os emlékműnél és a Pálinkás-Pallavicini-kopjafánál nemzetiszín szalagos koszorúk. A rendszerváltásig fehér folt volt a térképen a laktanyaegyüttes, az épületeket külön nem is jelölték. Az eladdig titkos objektum részeit az önkormányzati tulajdonba vételkor helyrajzi számmal látták el, s akkor derült ki az is, hogy a tankok még Rétságon dübörögtek be éveken át a kaszárnyába, ám Tolmácson álltak be a hangárba, mivel a rétsági honvédség két település határán található. Tolmács község ugyan nem tulajdonos, de együttműködési készségüket szívesen vennék a rétságiak a szomszédság és a közös érdek okán.
– Pár lépés a határ – int Mezőfi Zoltán északnak, Szlovákia felé. – Az EU-csatlakozás után itt képezhetnénk magyar és határon túli magyar szakembereket, ezt az unió is szorgalmazza. Az EU-konform szakképzettség, diploma Szlovákiában is értékes „valuta és munkakönyv” lesz, csakúgy, mint nálunk.