Könyvesház

Mindennapos szépségek
Az iparművészet könyve
Major Anita
„Rafael egyaránt fest, épít, tervez faldekoratiót és gobelint, s mindegyiken egyaránt megnyilatkozik alkotó ereje.” Valóban: művészet és iparművészet között nem tettek különbséget a klasszikus korszakokban, csak a XIX. század derekán kezdték a műalkotásokat „osztályozni” – lekicsinylően nyilatkozni a gyakorlatias rendeltetésű művekről, s felmagasztalni a nem funkcionális, „nagy” művészetet. Azért is tarthatatlan ez, mert az iparművészetet a legjobb korszakokban ugyanazok az emberek űzik, akik a grand art-ban is tevékenyek.
A Babits Kiadó hasonmás kiadásban jelentette meg a századforduló Athenaeum-kiadványait: izgalmas kaland a százéves, régi-új könyveket forgatni (akár helyesírási szempontból is). A három kötetet több mint 1100 szövegkép és 250 műmelléklet illusztrálja, melyek eredeti felvételek alapján készültek. Az előszóban Ráth György szerkesztő, a Magyar Iparművészeti Társulat akkori elnöke szól a szerzők szemléletéről: a modern művészet megszületésével eljött az ideje, hogy az iparművészet alárendelt szerepe megszűnjék. A századfordulón – visszatérve a hagyományos felfogáshoz – a többi művészeti ág egyenrangú társa lett az alkalmazott művészet. Gróh István nyitó tanulmánya a művészeti stílusok nagy ívű áttekintése az egyiptomi művészettől a jelenkor kifejezésmódjáig. A szerző a „szép” koronként változó fogalmából indul ki: így születtek meg a stílusok. Az eredetiség és a szépérzék az emberben kiapadhatatlan forrás. Gróh az építészetre koncentrál: a szerkezet, a formák, a dekoráció, a színvilág alapján vázolja föl a stílusok általános sajátosságait; végezetül a magyar ornamentika eredeti jellemvonásairól olvashatunk.
E reprezentatív, szecessziós, zöld-arany kötésű sorozat hatalmas vállalkozás: az 1902-ben kiadott első kötetből megismerhetjük a magyarországi iparos osztály fejlődését az ősmagyaroktól a céhszabályokon át egészen a Védegyletig, majd az egyes szakterületekben mélyedhetünk el. A szerzők a történeti fejlődéssel párhuzamosan a technikai eljárások titkaiba is beavatnak. Csak az éremmel (könyv a könyvben) háromszáz oldal foglalkozik! A pecsétek, a mozaikok és a különféle sokszorosító technikák (például réz- és fametszés) világába is bevezetnek a szaktekintélyek.
1905-re készült el a második rész, amely a drágakövekkel indít, s az elefántcsont- és fafaragást, az üvegfestést, a lakk-, a bútor- és az agyagművességet tárgyalja. Őskori leletek, primitív népek és távoli kultúrák, iskolák, mesterfogások, anyaghasználat, a hamisítások és utánzások problematikája, köz- és magángyűjtemények fölsorolása: csak néhány szempont a gazdag ismeretanyagból. Az 1912-es záró darabban a fémekkel, az ötvösséggel, a vasművességgel, a zománccal, az üveggel, a könyvkötéssel, valamint a szövött és hímzett munkákkal foglalkoznak a korszak neves szakírói. S mi mással is fejeződhetne be ez a bő tíz évig készült kultúrtörténeti, iparművészeti kompozíció, mint az előszóban méltatott, talán e könyvet is ihlető szecesszióval, a „mindennapos szépségek” művészetével.
(Az iparművészet könyve, I–III. Babits Kiadó, Szekszárd, 2002. Ára: 13 200 forint)

Az új rend törvényei
Posztszocializmus és ami utána jön
Kristóf Luca
Az államszocialista hatalmi-gazdasági rendszert felváltó mechanizmus mibenlétéről egyelőre nincsen tudományos konszenzus. A jelenkor tanulmányozása sok problémát vet fel, hiszen ha még a kiinduló helyzetről, a szocializmus struktúrájáról sem tudunk eleget, nehezen érthetjük meg az átalakulás eredményeit. Tizenhárom év elmúltával talán még nincs is itt az ideje átfogó modell építésének. A magyar társadalmat felforgató és újjászervező változások irányáról és jellegéről azonban van mit mondaniuk a társadalomkutatóknak.
A Kovách Imre szerkesztette szociológiai tanulmánykötet írásait ez a törekvés gyűjtötte egybe, legyen a témájuk az új gazdasági elit vagy a nyíregyházi KGST-piac árusai. Hogyan függenek össze a társadalmi, gazdasági és politikai jelenségek? Hogyan befolyásolják a politika és gazdaság legkülönfélébb szereplőinek döntései az új rend kialakulását? A szerzők véleménye szerint a szocializmus struktúrájának lebontása 1996–1997-re befejeződött. Kiépültek a demokratikus intézmények, lezajlott a privatizáció. A szocialista gazdasági rendszer egyetlen meghatározó jegye sem jellemzi már a magyar gazdaságot, ebben az értelemben tehát nem beszélhetünk többé posztszocializmusról. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a szocializmus szellemi és gazdasági örökösei közül sokan ne maradtak volna továbbra is a társadalom és a gazdaság fontos szereplői.
A kilencvenes évek egyik fontos és számtalanszor elemzett folyamata a gazdasági elit felszabadulása a politikai kontroll alól. Csite András és Kovách Imre tanulmányában kimutatja, hogy a rendszerváltás utáni kormányok törekvése a gazdasági elit befolyásolására meglehetősen sikertelen, sőt egyenesen öngyilkosnak nevezhető. A szocializmus utáni kor másik fontos jelensége a helyi elitek függetlenedési törekvése. Csite András, Horváth Gergely Krisztián és Kovács Ernő tanulmánya érdekfeszítően írja le a keszthelyi térség nagyvállalkozóinak 1998-as önkormányzati „hatalomátvételét”. Hosszabb távon a helyi demokráciák a regionális identitás ápolásával és a helyi nagytőke segítségével ellensúlyt képezhetnek az országos pártpolitikával szemben, megkettőzve ezzel a politikai erőteret.
A munkaügyi kapcsolatok kilencvenes évekbeli válságáról szólnak Tóth András tanulmányai. Mi lehet az oka annak, hogy a szakszervezetek a formálódó új gazdasági rendszerben sem tudtak igazán hatékony érdek-képviseleti szervvé válni? A szerző egy japán és egy amerikai autógyárat összehasonlító esettanulmányában írja le a munkások kísérletét az új típusú termeléshez való alkalmazkodásra, a csalódást követő szerveződési próbálkozásokat, valamint a tulajdonosok változatos technikáit ennek megakadályozására.
Magyarországon korábban elképzelhetetlenül széles társadalmi rétegnek kellett szembenéznie a leszakadás fenyegetésével. A kilencvenes évekre jellemző túlélési technika a feketegazdaságba való bekapcsolódás. Borboly István, Horváth Gergely Krisztián, Kovách Imre és Nagy Réka írása az olajcsempészet és a KGST-piacok világáról szól. A társadalomtörténeti megközelítés szerint az először lengyel, később KGST-piacnak nevezett gazdasági tér a Kárpát-medencei népek valaha virágzó, Trianon után mesterségesen megszüntetett kereskedelmi kapcsolatainak újjáéledését hozta. A tanulmánykötetet világos, érthető stílusa és mindannyiunkat érintő témáinak fontossága aktuális és egyben élvezetes olvasmánnyá teszi.
(Hatalom és társadalmi változás. Szociológiai tanulmányok. Szerk.: Kovách Imre. Napvilág Kiadó, Budapest, 2002. Ára: 2950 forint)

Jelek a városban
Zsidó Budapest
Zsohár Melinda
Pest szabad királyi város környékére a XVIII. században érkeztek meg a zsidók, magukkal hozván az helyitől eltérő szokásaikat, nyelvüket, viseletüket s síró, jajongó imáikat, amelyek sábeszkor szálltak az Úrhoz. A városba azonban nem költözhettek, Óbuda vált átmeneti központjukká; végül 1786-ban bólintott rá Pest helytartótanácsa a letelepedési kérelmükre. A csupán időzési engedéllyel bíró (commorans) zsidókkal szemben a tolerált zsidók innentől fogva lakást bérelhettek, műhelyt, boltot nyithattak, igaz, hátrányos körülmények között: zárt ajtók és kirakat nélkül kereskedhettek. Ám dacosan és észrevétlenül a legjobbak közé emelkedtek. A vágyott finom szőrme, prém, puha gyapjú, habkönnyű selyem és príma posztó, erős vászon a legjobb minőségben náluk volt kapható, gabonájuk, marháik elárasztották az egyre éhesebben terjeszkedő város piacait. És ők várost építettek maguknak a városban.
A mai Madách tér, Király utca, Deák tér helyén s a Terézváros szűk utcáiban emelkednek az egyre elegánsabb házak, homlokzatukon jel: menóra, Dávid-csillag, kettős oszlop, Júda oroszlánja, tóra, héber betűk – olykor alig láthatóan, eldugva valamely párkány alá, de ott vannak. S nyitnak a kóser vendéglők, benépesül a zsidó piac, iskolák és templomok fogadják a nagycsaládok gyermekeit. A zsidó negyed eleven, lüktető életről tanúskodik minden percben. Az asszimilálódni kívánó gazdag izraeliták a kiegyezést követően az Andrássy út impozáns palotáiba költözködnek be, s a Dohány utcai zsinagóga lesz a világ második legnagyobb zsidó temploma.
Mindez a pezsgés, nyüzsgés nem látszik Lugosi Lugo László Zsidó Budapest című könyvében, fotóin sehol egy árva lélek. Csak csönd és az örökkévaló pillanatra megállt idő: a zsinagógákban, a temetőkben, a levéltárban, a könyvtárban, de még a mindig hangos iskolákban és a cukrászdában is, ahol mákos kalács, flódni és macesz illatozik. Némán is beszédes képek. Egy városrészről, amely majdnem hatvan éve megmerevedett. S nemcsak a borzalmak napjai vetettek véget növekedésének, hanem az új rend is, amely nem tűrt semmiféle sajátságot. Akik megmaradtak, többé azok sem építhettek kedvükre valót. S mások sem, amin látszott volna a sajátságuk. Ez azonban már más történet, s nem csak a zsidó Budapestről szól.
(Lugosi Lugo László: Zsidó Budapest. Vince Kiadó, Budapest, 2002. Ára: 2795 forint)

Aba – zsürmöl
Újra megjelent Szinnyei tájszótára
Fehér Béla
Első tájszótárunkat a Magyar Tudós Társaság jelentette meg 1838-ban. Kiváló munka, megbízható adatokkal, azonban csak a Dunántúl és a Székelyföld szókincsét öleli fel, így a tudomány a későbbi tájszótárak előfutárának tekinti. Az igazi műre nem kellett sokáig várni: Szinnyei József nyelvész – édesapja az a Szinnyei József, akinek tizennégy kötetes lexikona, a Magyar írók élete és munkái ma is megkerülhetetlen alapmű –, miután a munkára 1884-ben megbízást kapott az Akadémiától, minden segítség nélkül, egymaga látott munkához.
Hangyaszorgalommal évekig folytatta az anyaggyűjtést, s miután a roppant adathalmaz rendezését, majd szerkesztését elvégezte, 1892 és 1901 között adta ki a Magyar tájszótár két kötetét – a mű az Akadémia nagyjutalmát nyerte el –, amely napjainkra az egyik legbecsesebb könyvritkasággá vált. Szinnyei József feldolgozta a teljes magyar nyelvterület tájszókincsét. Bámulatos kitartására és eltökéltségére jellemző, hogy átnézte és felhasználta a fellelhető nyomtatott és kéziratos források egészét. Minden szót figyelembe vett, amely nem része az irodalmi, illetve a köznyelvi szókincsnek, vagyis csak nyelvjárásokban él – az aba szótól (flanel) a zsürmölig (a markából iszik).
Most, hogy e nyolcvanezer szócikket tartalmazó, monumentális, csaknem 2700 oldalas mű reprintje megjelent, érdemes néhány szót ejteni Szinnyei Józsefről (1857–1943), aki már kamaszkorában fordított németből, angolból és franciából, és később finnül is megtanult. Első nyelvészeti dolgozata tizenkilenc éves korában jelent meg a Magyar Nyelvőrben; 1883-ban lett egyetemi tanár, 1896-ban pedig az Akadémia rendes tagja. Szinnyei szótára nemcsak a maga korában számított korszerű lexikonnak, hanem ma is az. Gyűjtési szempontjai (alaki, jelentésbeli és tulajdonképpeni tájszavak) a mai napig megállják helyüket, annyira, hogy a műve folytatásának tekintett, 1979 óta megjelenő, öt kötetre tervezett Új magyar tájszótár – noha az anyaggyűjtés 1960-ban lezárult, ez a munka jelenleg még csak a negyedik kötetnél tart – ugyancsak Szinnyei elvei szerint építkezik.
(Szinnyei József: Magyar tájszótár – Gombocz Zoltán: Pótlékok a Magyar tájszótárhoz. Nap Kiadó, Budapest, 2003. Ára: 9800 forint)

A Fókusz Könyváruház szépirodalmi sikerlistája

1. Kertész Imre: Sorstalanság – Magvető 1990 Ft
2. Szabó Magda: Für Elise – Európa 1800 Ft
3. Dolák-Saly Róbert: Madáretető – Európa 2300 Ft
4. Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka – Magvető 2490 Ft
5. Eco, Umberto: Baudolino – Európa 2600 Ft
6. Tolkien, J. R. R.: A gyűrűk urak – Európa 3600 Ft
7. Lőrinc L. László: A kicsik nyomában – Gesta 1490 Ft
8. Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek – Helikon 1400 Ft
9. Cunningham, Michael: Az órák – Ulpius-ház 2480 Ft
10. Krasznahorkai László: Északról hegy, délről tó, nyugatról utak, keletről folyó – Magvető 1790 Ft