Miért mostohagyermeke az egészségügynek a baleseti idegsebészet, tudván azt, hogy több ember hal meg koponyasérülésben, mint az összes többi idegsebészeti betegségben együttvéve?
– Ez csak az egyik mostohagyermeke. Mint minden rossznak a magyar egészségügyben, ennek is a hálapénz az oka, ami az elmúlt ötven évben alakult ki, és szedi az „áldozatait”. Az áldozatok itt adott esetben jelenthetnek egy szakmát és jelenthetik magukat a betegeket. A baleseti idegsebészet sem hálapénzes szakma, és ezért törvényszerű, hogy a hazai idegsebész vezetők közül többen nem törődnek vele kellőképpen. Itt egy orvos anyagilag is nehezebben tudja megtalálni a számítását, nincs lobbizás mellette felső szinten, a finanszírozásban is hátrább került. A fokozott igénybevétel miatt is könnyebb elfordulni tőle.
– Ezzel azt akarja mondani, hogy neves idegsebészek nem vállalják ezt a munkát?
– A vezetők többsége inkább a tradicionális idegsebészettel foglalkozik, mint például az agydaganatok operálása, mivel az ilyenfajta munkának a presztízse is nagyobb. Az úgynevezett baleseti idegsebészeti részlegekre nem hajlandók eljönni dolgozni a fiatalok sem, óriási a létszámhiány, a fővárosban több hetven éven felüli kolléga állandó munkájára és segítségére van szükség, hogy az ellátás valahogy működjön. Azt nem lehet elvárni, hogy mindenki csak hivatástudatból dolgozzék.
– Amikor ide, az Országos Traumatológiai Intézetbe beszállítanak súlyos sérülteket, akkor az alkalom sem olyan, hogy a betegellátás után az orvosok hálapénzt elfogadjanak…
– Ez a tipikus jellemzője annak, hogy a hálapénzrendszer hogyan tud tönkretenni egy ilyen fontos, életmentő területet. Világszerte másfél millióan halnak meg évente koponyasérülésben, Magyarországon ezer körüli ez a szám. Negyvenéves kor alatt ez az egyik vezető halálozási ok, a tizenöt éven aluliaknál meg egyértelműen ebben halnak meg legtöbben.
– Ha több baleseti idegsebész lenne, akkor csökkenne ez a halálozási arány?
– Nyilvánvaló, ha többen lennénk és ennek a területnek jobb lenne a szervezettsége, akkor az új szakmai irányelveket hatékonyabban tudnánk alkalmazni, mint például a koponyaűri nyomásmérést a sérülteknél. Ennek ellenére új műtéti eljárásokat próbáltunk kifejleszteni az agy-, a gerincsérülteknél, amivel jó eredményeket értünk el, de nem terjedhetett el széles körben itthon, mivel „nem ajánlott kategóriaként” fut. Nem akartam külföldre menni, azt szerettem volna, ha itthon alkalmazhatták volna a módszeremet. Sajnos az idegsebészeti szakmai vezetés ezt nem támogatta, viszont nagy az érdeklődés több európai országból és Japánból, ahová nemsokára kiutazunk, és a japán idegsebészeket betanítjuk erre a speciális műtétre. Jellemző, amikor 2000-ben a japánok először jelentkeztek, épp a saját idegsebészeti szakmai vezetésünk hiúsította meg a közös munkát azzal, hogy nagyon rossz véleményt adott rólunk. De ez nem zavarta a japánokat. Szerettem volna, ha a műtéti eredményekről készült nagyobb esetszámú tanulmányt Magyarország jegyzi.
– Ön itthon az úgynevezett éralagút módszert részesíti előnyben?
– Mi végezzük ezt a műtétet, amely jobban biztosítja a sérült agy vérellátását. De az országban általánosan nem tudtuk bevezetni, noha a Semmelweis Egyetem doktori tanácsa elfogadta a tudományos érveléseket a doktori értekezésben.
– Csupán az érdekeltség hiánya miatt jut kevesebb figyelem az élet-halál között lebegő betegekre?
– Központi támogatással nagyobb figyelmet kellene fordítani a baleseti idegsebészetre. A baleseti idegsebészet nem véletlenül az Idegsebészeti Világszövetség egyik legerősebb tagozata, hiszen a balesetből származik a legtöbb sérült. Külföldön persze a finanszírozás szempontjából teljesen mindegy, hogy agydaganattal vagy agysérüléssel operálnak valakit. Ott nincs hálapénz. A magyar egészségügyben egységesen négy-ötszörös fizetésemelést kellene végrehajtani, hogy végleg megszűnjön a hálapénzrendszer. Sajnos az orvosok egy része is ellenérdekelt ebben.
– Megint olyan témát feszeget, ami miatt sokan ön ellen fordulnak…
– Biztosan így van, de más orvosok meg mellém állnak. Sőt a főorvosok többsége is velem ért egyet. Elsődleges célunk a jobb betegellátás, az emberségesebb gyógyítás, hogy a betegek méltósága ne sérüljön.
– Tehát mi a megoldás?
– A megoldás a párbeszédben rejlik, és nem a dühben, a haragban. Szegény Semmelweis Ignác példája is mutatja, hogy a sok megpróbáltatás miatt nem tudta sikerre vinni életében a felfedezését, mert a harag sokszor erősebb volt benne, mint a főnökei iránti türelem. A másik ellenkező példa Batthyány-Strattmann László orvosé, akit most avattak boldoggá. Őt ugyanígy hamis vádakkal illették, de nem foglalkozott vele, mindenre szeretettel válaszolt. Az ő élete közel sem volt olyan tragikus, mint Semmelweis Ignácé, aki végül megőrült. Batthyány mint a szegények orvosa sikerrel tudta alkalmazni az új szemészeti eljárásait. Ugyan mindkét orvos óriási egyéniség volt és a magyar orvostársadalom példaképe, de a tanulság mégis csak az, hogy akik újat akarnak, azok az eredményeiket nem feltétlenül mindig a harc és konfrontáció útján érhetik el.
origo.hu
Még ma összeül a Védelmi Tanács Ukrajna miatt
