Nemzeti, szocialista kultúra

Uniós csatlakozásunk esetleges veszélyeit firtató felvetésekre a kormányoldal rendszerint azzal válaszol: „nemzeti kultúránk a legnagyobb kincs, amit az unióba viszünk.”
Ha a jobboldal részéről hangoznék el, akkor ez a mondat rögvest „piros-fehér-zöld masnival átkötött, nemzetieskedő frázispufogtatásnak” minősülne, de ezt már megszoktuk. Annál érdemesebb azonban elgondolkodnunk arról, vajon mit érthetnek szocialistáink „nemzeti kultúra” alatt. Hiszen, mint tudjuk, a Köztársaság téren néha egészen furcsa értelemben szokás használni a szavakat.
A szocialista–szabad demokrata kormányzás eddigi tapasztalatainak alapján megállapíthatjuk, hogy szocialista szemmel a nemzeti kultúra fogalma nem foglalja magában például az Álmok álmodói kiállítást, amelynek módosított formában történő megőrzéséből mindössze annyi fog megvalósulni, hogy a textillapokat, amelyeken a tudományunk és művészetünk legjelesebbjeinek bemutatása olvasható, majd kifüggesztik a metróállomásokon. Hasonlóképpen a Nemzeti Színház is csupán akkor része a nemzeti kultúrának, ha az új kormány kinevezettje áll a teátrum élén. Miképpen a Terror Háza Múzeum is csak abban az esetben tartozhat szeretve tisztelt nemzeti kultúránkhoz, amennyiben a leendő Holokauszt Múzeum kihelyezett részlegeként működik. A Hamvas-intézet szintúgy kirekesztődik a nemzeti kultúra fogalmából, elvégre ez az intézmény is bűnben fogant – az Orbán-kormány hozta létre ugyanis.
Az viszont nyilván maradéktalanul összeegyeztethető a nemzeti kultúrával, ha a nemzeti kulturális örökség minisztere saját cimboráit nevezi ki tanácsadónak, valamint a tárca által felügyelt intézmények élére, mindemellett sorra olyan intézkedéseket hoz, amelyeket kénytelen rövid időn belül visszavonni.
Azt rebesgetik, Görgey Gábort májusban eltávolítják posztjáról. Hogy aztán vélhetően Lendvai Ildikó vagy Szabó Zoltán vegye át a helyét a miniszteri bársonyszékben. Akkor majd egy volt pártállami cenzor kerül a kulturális tárca élére, vagy egy olyan szocialista képviselő, akinek parlamenti felszólalása a jegyzőkönyvek tanúsága szerint a következőképpen hangzott: „B… meg! A k… életbe!”
Csak hogy senkinek se legyenek majd kétségei afelől, miben rejlik a kormányzat által olyannyira nagyra becsült nemzeti, szocialista kultúra mibenléte.