Rend

Rend. Rend van a szobában. (Szőnyeg felporszívózva, ablak megpucolva, bútorok kifényesítve, ágyak bevetve, kiégett villanykörték kicserélve, gázálarcok előkészítve, tartalék élelmiszer bekészítve, francia becsületend kitűzve.) A megszokott rend. (Cigarettacsonkok a hamutartóban. Szőnyeg kiégetve. Az átalányban fizetett fűtési számla megemelve. Szennyes kiteregetve. Régi gyűlölségek felelevenítve.) Rend van az országban. (Kaposvártól keletre, a 61-es főúton is. És a főpolgármesteri hivatalban is.) Éppen ezért ne rendetlenkedjetek, gyerekek! (Főként ne kiabáljátok, hogy áruló!) Csend, rend, fegyelem, aki rossz lesz, megverem! A helyreállított rend. (A Nemzetbiztonsági Hivatal aktái között és az APEH lemásolt adattárában.) A visszarendeződött rend. (Minden ügynök ismét a maga helyén. Az újak is!) De nincs rend a fejekben. (Orbán, ugye? Mert ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni.)
Rend. Sorrend. A dolgok egymásutánisága (1) időben: mi az előbbre való, EU-csatlakozás vagy NATO-tagság?; (2) térben: ülésrend (az Országgyűlésben, főrendek nélkül), hadrend (a Perzsa-öbölben, segédcsapatokkal vagy anélkül); (3) elvonatkoztatva: szórend (kormánypárti honatya állítmány nélküli, többszörösen összetett mondatában), jogrend (az Európai Unióban: moslék nuku! mákos guba: esetleg), a fennálló társadalmi rend (mondjuk Észak-Koreában vagy Kubában).
Társadalmi rend. A régi rend. Széchenyi az utolsó pozsonyi országgyűlésben felteszi az egyáltalán nem szónoki kérdést: „hol veszünk fegyvert a szabadság és a rend védelmére?” Úri rend. („Örült az úr-rend a deáki tettnek”) Ez volt a rend ezer évig. „Jöjj el, szabadság! / Te szülj nekem rendet” – sóhajt József Attila. Igen, de milyen rendet? „A rend és csak a rend az, ami véglegesen létrehozza a szabadságot” – vélelmezi Charles Péguy. Itt valami nincs rendjén. Most akkor melyik? A szabadság szüli a rendet? Vagy a rend hozza létre a szabadságot? Ráadásul Németh László megállapítja: „Akármilyen rendbe kell illeszkednünk, nagy előny számunkra, s a rend számára is, hogy együtt illeszkedünk bele.” Hát mi jól beleilleszkedtünk! Együtt. A kockázatokról és mellékhatásokról nem világosított fel sem kezelőorvosunk, sem közgazdászunk. Előnyünk legfeljebb annyi származott belőle, hogy az utak végleg elváltak, és így megtudtuk, hogy ki hol áll. Se pénz, se posztó. Se szabadság, se rend. Nem kerültünk egy akolba egy pásztorral. (Egyelőre.) A zanányn kis tenit! (Diszlexia.)
Világrend. Mióta Leibnitz tudomásunkra hozta, hogy az isteni gondviselés következtében uralkodó tökéletes rend folytán minden a lehető legtökéletesebben van berendezve ezen a világon, azóta élünk a lehető világok legjobbikában. (Hiába gúnyolta érte Voltaire a Candide-ban.) Ki a világrend őre? Na ki? A világrendőr. Ott a Szabadság-szobor árnyékában. Távol Taszártól. Csak Ady csikorgatja a fogát, felhorgadva sírjából: „Rendben van, Úristen!”