A Tocsik-üggyel immár másodízben foglalkozó jogszolgáltató testület – információink szerint – jogerős ítéletet fog hozni. A meglehetősen bonyolult ügyben az igazság kiderítése várat magára, az vélhetően a történészek feladata lesz.
A Tocsik-ügy hátterében az 1989-ben, az utolsó pártállami parlament által hozott úgynevezett átalakulási törvény áll. E törvény szerint az átalakuló volt állami vállalatokból az önkormányzatokat belterületi földjeik (amelyeken a gyártelepek feküdtek) ellenértékeként megillette az átalakulási vagyonmérlegben szereplő föld értékének megfelelő részvénypakett, illetve üzletrész. Az önkormányzatok tehát az átalakított volt állami vállalatok résztulajdonosaivá váltak. Ezzel biztosítottá vált, hogy az önkormányzatokon keresztül a társadalom szélesebb rétegei ellenőrizhessék a privatizációs folyamatot, sőt dönthessenek róla.
A jogalkotó szándékával szemben az Állami Vagyonügynökség, majd jogutódjai, az Állami Vagyonkezelő Rt., utána az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. is hosszú éveken át sajátjaként rendelkezett az önkormányzati tulajdonnal, sok esetben a tulajdonostárs önkormányzatok megkérdezése nélkül kótya-vetye számba menő módon privatizálta, végelszámolta vagy éppen felszámolásba engedte azt.
Mint ismert, az első szabad választásokat az MDF nyerte meg, az önkormányzati választásokon a belterületi föld utáni juss szempontjából érintett nagyvárosokban viszont az ellenzéki Fidesz és SZDSZ jutott hatalomra, amely nyilvánvalóan szigorúan ellenőrzötté tette volna a privatizációs folyamatot. A politikai viszony azonban egyre feszültebbé vált a kormánykoalíció és ellenzéke között is.
Eközben az eladósodott nagyvállalatokból az ÁPV Rt. a tulajdonostárs önkormányzatok megkérdezése nélkül vitte ki a nyereséges tevékenységet leánycégekbe, az anyavállalatok vagyonában a belterületi föld a legértékesebb vagyonelemmé értékelődött fel.
Önkormányzatoknak vagyont csak kávéskanállal – adta ki a jelszót Boross Péter belügyminiszterként. És az önkormányzati juss kurtítására az Állami Vagyonügynökségnél előállították Csepi Lajos igazgató vezetésével az úgynevezett Csepi-képletet, amelynek segítségével az önkormányzatot belterületi földje után megillető üzletrészre is rávetítették az eladósított társasággal szembeni követeléshányadot. Vagyis az önkormányzatokat megillető járandóságot a Csepi-képlet segítségével csökkentve kezdték meg kiadni.
Ezért az önkormányzatok perre mentek, és 1995 őszén a Legfelsőbb Bíróság kimondta: a Csepi-képlet segítségével törvénysértő módon adták ki az önkormányzati jusst.
Az az év Bokros éve volt
A Horn-kormány második évében az önkormányzatok vagyonát egyes szakértők a Békesi László pénzügyminiszternek készített jelentésben 70 milliárd forintra taksálták, majd e szakvéleményre fittyet hányva Bokros Lajos pénzügyminiszter 1995 végén – a Dunaferr-ügyben hozott precedens ítélet után – egy kormányülésen azt kérte Suchman Tamás privatizációs minisztertől, hogy 16 milliárd forintból oldja meg az önkormányzatok kifizetését. Magyarán ekkor kormányzati döntést hoztak az önkormányzatokkal lefolytatandó alkuról.
Tovább bonyolította a helyzetet, hogy az ÁPV Rt. azt sem tudta pontosan, hogy a különböző, önkormányzatokat vagyonhoz juttató törvények alapján mely településeknek mennyi vagyont adtak át 1995 végéig és még mennyivel tartoznak nekik. Az időközben megalkotott államháztartási törvény alapján az önkormányzatok ráadásul nem is mondhattak volna le járulékos követeléseikről sem. Szinte megoldhatatlan problémát okozott az is, hogy az önkormányzatokat kioktató pénzügyi tanácsadó cégek teljesen érthető módon azt javasolták a településeknek, hogy a tőzsdén sikeres cégek részvényei után a teljes kártalanítás igényével lépjenek fel. Vagyis a papír legmagasabb tőzsdei árfolyamát alapul véve határozzák meg követelésüket az állami vagyonkezelővel szemben.
Ilyen előzmények után tűnt fel az ÁPV Rt.-nél már 1995 nyarán a települések nevében fellépő Vektor Rt. Tocsik Márta véletlenül keveredett bele a történetbe. Más ügyben tárgyalt az ÁPV-nél, amikor értesült a Dunaferr-ügyben hozott precedens ítéletről, és spontán módon felvetette javaslatát az alku lebonyolítására, arra, hogy a forráshiánnyal küszködő önkormányzatokkal a gyors kielégítésük esetén meg lehetne állapodni a járulékos követelésekről.
Az ÁPV vezetői kapva kaptak az ajánlaton, és Tocsik 1996 decemberében Kocsis István vezérigazgató szóbeli megbízására saját kockázatára elkezdte a munkát a Vektor Rt.-vel. A Vektor képviselőit az ÁPV Rt. hivatalos helyiségében mutatták be Tocsiknak, és az alkut célszerű módon a Vektor által összegyűjtött követelésekről kezdték meg, tekintettel a folyamatban lévő perekre, amelyek az önkormányzatok pernyertességét vetítették elő a Legfelsőbb Bíróság precedens ítélete miatt. Az önkormányzatok javára ketyegő kamatbomba miatt is célszerű döntésnek bizonyult, hogy az önkormányzatok részvényvagyonának kezelésében jártas Vektor által összeállított csomagokkal kezdték meg az alkutárgyalásokat.
Az ÁPV Rt. igazgatósága már 1996. január elején megtárgyalta Tocsik megbízását, és áldását adta rá. Eszerint Tocsik Márta 10 százalékos sikerdíjért megkapta hivatalosan is a megbízást. Január végére pedig nyélbe ütötték az első csomagba sorolt Vektor által képviselt önkormányzatok 114 szerződését. Az önkormányzatok február első felében megkapták jussukat, és Tocsik is május elején a neki járó sikerdíjat. Júniusban a Vektorral még egy 557 tételből álló szerződéscsomagot intézett el a tanácsadó, június végén az önkormányzatok pénzükhöz, augusztusban a tanácsadó sikerdíjához jut. A tanácsadó munkáját az ÁPV vezetői Kocsis István vezetésével többször beszámoltatták és ellenőrizték, és ez alapján igazolták a munka teljesítését.
A Vektorral kötött megállapodások után még hétcsomagnyi önkormányzati követelést tárgyalt végig a jogásznő, amelyeket önkormányzati oldalról már nem csak a Vektor képviselt, hanem ügyvédek, polgármesterek és jegyzők is. Ez utóbbi hét csomagban elintézett ügyek nem szerepelnek a büntetőügyben, igaz, ezért mind a mai napig nem számlázta le munkadíját a jogásznő.
Tocsik Márta ellen a büntetőeljáráson kívül 1996 végén polgári per is indult, mégpedig kettő.
Az egyiket sajátságos módon az ÁPV Rt. indította a sikerdíjas szerződés érvénytelenségének kimondása végett, ebben az ÁPV felperes, Tocsik pedig alperes volt. A másikat az ügyészség kezdeményezte, ugyancsak a sikerdíjas tanácsadói szerződés semmisségének kimondása érdekében, itt az alperesi székben Tocsik mellett az ÁPV képviselője ült.
A polgári perben született elsőfokú ítélet szerint az elsőfokú polgári bíróság 2001. július elején elutasította a Legfőbb Ügyészség keresetét, és kimondta: a Tocsikkal kötött sikerdíjas szerződés nem törvénysértő, azt a tanácsadó teljesítette, a jogásznő nem ügyvédként járt el, és a munkájáért kifizetett sikerdíj sem ütközik jó erkölcsbe. Ez az ítélet egyébként összhangban állt azzal a Legfelsőbb Bíróság által a Vektor Rt.-nek egy önkormányzat által kifizetett sikerdíj ügyében később hozott jogerős ítélettel is, amely szerint a Vektornak kifizetett sikerdíj sem ütközik a jó erkölcsbe. (Tocsik egyébként töredékét kapta a Vektor sikerdíjának. Például egy százmilliós önkormányzati követelésből ha Tocsik lealkudott tízmilliót, a sikerdíja egymillió volt, míg a Vektor az önkormányzatnak kivitt kilencvenmillió forint után kapta meg a tíz-tizenöt százalékos sikerdíját, vagyis 9-14 millió forintot.)
A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság gazdasági tanácsa 2002 októberében részben megváltoztatta a Tocsik sikerdíjas szerződése ügyében hozott elsőfokú ítéletet. A sikerdíj mértékét – a Vektor-ügyben hozott ítélettel szemben – jó erkölcsbe ütközőnek ítélte, és arra utasította az elsőfokú bíróságot, hogy állapítsa meg a jogásznő munkadíját, figyelembe véve ÁPV-nek hasonló munkát végző tanácsadók díjazását. Ugyanakkor jogerősen eldőlt: a jogásznő elvégezte a rábízott munkát, és tanácsadói szerződése nem volt törvénysértő.
A zugírászattól a csalásig
A Tocsik Márta elleni büntetőeljárás 1996. október 11-én kezdődött. A jogásznőt először – rendkívüli módon – tárgyévben elkövetett adócsalással gyanúsították meg, mondván, hogy az „elvégzett munka” után nem fizette be az adót. Később kiderült: Tocsik 31 millió forinttal még túl is fizette áfakötelezettségét, sőt 69 ezer forinttal személyijövedelemadó-előlegét is.
A jogásznőt ezzel párhuzamosan meggyanúsították zugírászattal is, mondván, ügyvédi jogosítvány híján ügyvédi munkát végzett. Később kiderült, a jogásznő tanácsadást végzett, áfás számlát bocsátott ki, márpedig az ügyvédi munka áfamentes. Meggyanúsították még a számviteli fegyelem megsértésének vétségével is.
1997 márciusában immár csalással gyanúsítják Tocsikot, 1997 áprilisában a nyomozóhatóság vádemelési javaslata pedig kiegészül az okirat-hamisítás gyanújával is. A bíróságra 1997 júniusában benyújtott vádiratban a csalást azzal indokolták, hogy a jogásznő munka nélkül jutott nettó hatszázmilliós jövedelemhez.
Az indokolás szerint a jogásznő a sikerdíj alapját csalárd módon állapította meg, vagyis jogos követelésként fogadta el az önkormányzatok igényét a járulékos követelésre, azaz a tőkekövetelésen túl az elmaradt kamatra, az osztalékokra és ezek kamataira, az önkormányzatok nevében eljáró ügyvédek díjára és költségeire, amit peres eljárás esetén a bíróságok szoktak megítélni.
(A Legfelsőbb Bíróság később kimondta: a jogásznő jogosan ismerte el az önkormányzatok járulékos követeléseit.)
Az ügyészség szerint Tocsik azzal követte el a csalást, hogy jogosnak ismerte el az önkormányzatok kamatkövetelését az ÁPV Rt. által értékesített önkormányzatokat megillető részvények után, amelyeket az ÁPV pénzben, illetve részvényben fizetett ki. Az ügyészség úgy vélte, ezek után nem jár késedelmi kamat. (A jogvitára később ugyancsak a Legfelsőbb Bíróság tett pontot egy jogegységi döntésben, amely a jogásznő álláspontját erősítette meg utólag.)
Az ügyészség szerint azért is volt csalás, amit Tocsik elkövetett, mert az önkormányzatok a kikényszerített helyzetben lemondtak járulékos követeléseik egy részéről, vagyis alkura nem is volt szükség, tehát Tocsik Márta nem dolgozott.
(A Legfelsőbb Bíróság 2002-ben jogegységi döntésben tisztázta az alku törvényességét és az önkormányzatok joglemondását tartalmazó ÁPV-vel kötött szerződések érvényességét.)
Egyébként figyelemre méltó, hogy a per kezdete előtt a Népszabadságnak kiszivárogtatott vádirat szerint az elsőrendű vádlott még Liszkai Péter, az ÁPV vezető jogásza volt. De hát akkor mitől lett volna az ügy Tocsik-ügy? Így aztán módosították is a vádiratot, hogy a büntetőügy „keresztanyja” Tocsik Márta lehessen, ő tették meg elsőrendű vádlottnak.
Nem jogerős ítéletek sora
A büntetőpert első fokon első ízben a Fővárosi Bíróság Diós Erzsébet bírónő vezette tanács tárgyalta 1997 novemberétől 1999 februárjáig.
A bíróság február 8-án hirdette ki nem jogerős ítéletét, amelyben bűncselekmény hiányában felmentette a csalás és okirat-hamisítással gyanúsított Tocsik Mártát és Liszkai Pétert. A bíróság felmentette az ÁPV igazgatóságának hanyag kezeléssel vádolt tagjait, így Szokai Imrét, az ÁPV egykori elnökét, Lascsik Attila volt vezérigazgatót, Bessenyei Zoltánt és Spanyol Józsefet, az ÁPV igazgatóságának tagjait is. A bíróság ugyanakkor Boldvai László szocialista országgyűlési képviselőt befolyással üzérkedés vétsége miatt 10 hónap letöltendő fogházbüntetésre ítélte, és két évre eltiltotta a közügyektől. (Boldvai azóta is tagja az Országgyűlésnek.) Szintén befolyással üzérkedés miatt ítélték el az SZDSZ-hez közel álló vállalkozóként ismert Budai Györgyöt. Az ő főbüntetése – nem jogerősen – hat hónap fogházbüntetés volt. A bűnsegédként elkövetett befolyással üzérkedés vétségével vádolt – a szabad demokratákhoz közel álló – vállalkozót hat hónap felfüggesztett fogházbüntetésre és 500 ezer forint pénzbírságra ítélte Diós Erzsébet.
Az ügyészség fellebbezett a felmentő ítéletek ellen, és az elítéltek büntetésének súlyosbítását kérte. A fellebbezésre az ügyet másodfokon tárgyaló Legfelső Bíróság 2000. április 12-én hatályon kívül helyezte ezt a Diós-féle elsőfokú ítéletet, és új eljárásra utasította az elsőfokú bíróságot. A Legfelsőbb Bíróság ugyanakkor kimondta: az a cselekmény, amellyel a pártpénztárnokok Tocsik sikerdíját apasztották, nem befolyással üzérkedés, sokkal inkább zsarolás volt.
A megismételt elsőfokú bírósági eljárásban a Kenéz Andrea bírónő vezette büntetőtanács 2002. március 18-án – nem sokkal az országgyűlési választások előtt – teljesen ellentétes ítéletet hozott, mint a korábban eljáró elsőfokú bíróság, a korábban elítélt pártpénztárnokokat felmentette, míg a felmentetteket elítélte.
Már az is meglepetést keltett ügyvédi körökben, hogy ezt a bonyolult gazdasági ügyet a tapasztalatlan – korábban kisebb súlyú ügyeket tárgyaló – fiatal bíróra bízták, aki nem is önálló tanácsvezető bíróként járt el az ügyben.
Kenéz Andrea a vádirattól némiképp eltérve a csalással vádolt Tocsikot bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés bűntette miatt ítélte el, mégpedig különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés bűntette és magánokirat-hamisítás bűntette miatt négyévi szabadságvesztésre ítélte, és öt évre eltiltotta a közügyektől. Ezen túlmenően 640 millió forint vagyonelkobzásra ítélte a jogásznőt. Liszkai Pétert különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés bűntette miatt három év szabadságvesztésre ítélte, és négy évre eltiltotta a közügyektől. A főbűnös ezúttal Szokai Imre, az ÁPV volt elnöke lett, akire a bíróság különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt négy év hat hónap börtönbüntetést rótt ki, és öt évre tiltott el a közügyektől. Csakhogy Szokai Imre sem rendelkezett vagyonkezelői jogosítvánnyal.
Lascsik Attilát, Spanyol Józsefet és Bessenyei Zoltánt a Kenéz Andrea vezette büntetőtanács hanyag kezelésben mondta ki bűnösnek: Lascsikra egy év, Spanyolra és Bessenyeire két év fogházbüntetést rótt ki, a hanyag kezelésben elmarasztaltak büntetésének végrehajtását azonban a bíróság két év próbaidőre felfüggesztette. Vitos Zoltánt csupán magánokirat-hamisításban találta a bíróság vétkesnek, rá háromszázezer forintos pénzbírságot rótt ki a bíróság.
Kenéz Andrea ítélete szerint a Boldvai László és Budai György elleni zsarolási vád nem állta meg a helyét. Boldvai és Budai felelősségét – mivel az ügyészség elmulasztotta kimutatni és bizonyítani az események összefüggését – nem lehetett teljes alapossággal megvizsgálni, az ellenük emelt vád a bíróság szerint nem állta meg a helyét.
(A Fővárosi Bíróság szóvivője – mintegy kommentálva a Kenéz-féle ítéletet – a Népszavában kifakadt, nem kevesebbet állítva, mint hogy a büntetőügyben a vádlottakat véletlenszerűen választották ki. Így a szövevényes ügy már a jogi eljárás tekintetében is kezdett áttekinthetetlenné válni. Minderről és a Tocsik-büntetőügy valóban kriminális száláról, a kormányzó pártok nevében elkövetett zsarolás részleteiről holnapi számunkban részletesen beszámolunk.)
magyar válogatott
Bosszút állna a magyar válogatott, de a románok elleni meccs többről szól
