Tisztes teljesítmény a csomagolóipartól, hogy a Magyarországon évente keletkező 23 millió köbméter települési szilárd hulladék fele tőle származik. Ha nem a térfogatot nézzük, hanem a súlyt: a 4,6 millió tonna ilyen hulladéknak a 25-30 százaléka vezethető vissza papír, üveg, műanyag, fém stb. csomagolóeszközökre. Akárhogy is, nyomasztó belegondolni, hogy ma még szinte az egész a lerakókba vagy az egyetlen hulladékégetőbe kerül. Ugyanis néhány településen kívül – Budapest sem tartozik a kivételek közé – eddig nem szervezték meg a lakossági szelektív hulladékgyűjtést.
Öröm az ürömben: jelenleg Magyarországon egy lakosra feleannyi kommunális hulladék jut, mint egy nyugat-európai polgárra. Az Európai Unió idevágó irányelvei viszont korántsem „szemétpártiak”, ráadásul folyamatosan szigorodnak. Magyarország a csatlakozási tárgyalásokon vállalta, hogy 2005 végéig a hulladékká váló csomagolóanyagoknak évente 50 százalékát már újrahasznosítja. A 25 százalékát anyagában (például a kartonhulladékból újra karton készül), a másik 25 százalékát pedig termikusan (azaz energianyerés céljából elégetve), de azzal a megszorítással, hogy minden anyagfajtánál el kell érni a tizenöt százaléknyi hasznosítást.
Azt azért ne hagyjuk ki a számításból, hogy a keletkező hulladékhegyek mind az Európai Unióban, mind pedig hazánkban nőni fognak! Hivatalos becslések szerint 2008-ban már 5,2 tonnányi keletkezik, hála a fogyasztói életforma további hazai előretörésének. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közben azt reméli, hogy a szelektív hulladékgyűjtés köre akkorra már négy-öt millió lakosra terjed ki, és így 2008-ban nem temetünk a kommunális hulladéklerakókba nagyobb mennyiséget, mint most.
Van, aki epésen azt gondolja, „akasztják a hóhért”, van, aki azt, „kecskére bízták a káposztát”, de ami tény: a csomagolt termékeket piacra dobó vállalatoknak az érvényes jogszabályok szerint 2003. január elsejétől részt kell venniük a hulladékká vált csomagolóanyagok összegyűjtésében és az anyagkörforgásba való visszasegítésében.
Hogy is volt eddig? A csomagolóipar szereplői, továbbá a töltők, forgalmazók 1995-től környezetvédelmi termékdíjat fizettek a szaktárca egyik kasszájába, s e pénz egy részéből az állam térségi gyűjtésre vállalkozó cégeket támogatott. Most a termékdíj rendszerét ugyan nem törlik el, de ez évtől – többek között a csomagolási hulladékokról szóló rendelet januári hatálybalépése miatt – akad néhány új tényező.
A termékdíj például jócskán megemelkedik. A kibocsátók viszont megszabadulhatnak a termékdíjtól, ha hulladékká vált csomagolóeszközeik meghatározott részét visszagyűjtik a lakosságtól és hasznosítják. Egyúttal lehetségessé vált e cégek összefogása is, vagyis hogy közösen teljesítsék a velük szemben támasztott környezetvédelmi, anyagtakarékossági követelményeket.
Licencdíjnak becézik, de hivatalosan hasznosítási díjnak neveztetik az a hozzájárulás, amit egy-egy csomagolóeszköz-kibocsátó vállalatnak anyagfajtánként fizetnie kell, ha társul a többiekkel az említett feladatokra. A társulások közhasznú társaságok formájában kelhetnek életre. Az ilyen kht. tulajdonképpen koordináló szervezet, mely arra hivatott, hogy átvállalja licencdíj ellenében a hasznosítási kötelezettség teljesítését. Jelenleg egyetlen ilyen van, a januárban alakult Öko-Pannon Kht., amelyet a legnagyobb – főként multinacionális – gyártó- és töltőüzemek hoztak eredetileg létre. Ma már 170 eltérő méretű cég szerződött a közös feladatra.
De hol a kényszerítő erő arra, hogy mondjuk egy termékét papírcsomagolásban forgalomba hozó cég a településektől is visszagyűjtse a hulladékot? Eddig is gyűjtötte, ám csak ipari-kereskedelmi területről, tudván, hogy a bevásárlóközpontoknál lehet nagy tételben, kevés költséggel ilyesmihez hozzájutni.
Viszkei György, az Öko-Pannon Kht. ügyvezető igazgatója elmondja, hogy jelenleg a teljes csomagolóanyag-kibocsátás 35 százalékát szedik össze ipari-kereskedelmi szférából a kibocsátó cégek. Ezt az arányt egyfelől innen már képtelenség volna növelni, másfelől évről évre emelkedik majd a kibocsátás kötelező visszagyűjtési aránya. Ezért a teljesítésért és ezzel együtt a termékdíjmentességért folyó hajszában már ez évtől rászorulnak arra, hogy a települések kommunális szolgáltatóival is szerződjenek a szelektív begyűjtésre.
Magyarán: fizetni fognak érte. Más kérdés, hogy a helyi tisztasági vállalatok (önkormányzatok) lehet, hogy csak azt a különbözetet kapják a gyártók-forgalmazók koordináló szervezetétől, amennyivel költségesebb a hulladékfajták külön gyűjtése, szétválogatása az addigi együttes kezelésnél. De ha az önkormányzatok, illetve kommunális szolgáltatóik szerződnek, azzal beindul a fogaskerék. Lassanként itt is, ott is átalakulhat a helyi hulladékgyűjtés rendszere.
Bese Erzsébet, a környezetvédelmi tárca hulladékgazdálkodási főosztályának munkatársa úgy véli, a települések főleg anyagi érdekük miatt fognak fokozatosan átállni a hulladékfajták szerinti begyűjtésre – legalábbis ha egy koordináló szervezet ajánlkozik a kommunális hulladékgyűjtésben való anyagi és szervezési közreműködésre. Papír, fehér és színes üveg, fém, műanyag stb. külön konténerbe kerül. Ha a lakosok élnek a lehetőséggel, háztartási szemetük és ezzel együtt hulladékkezelési díjuk kevesebb lesz! A jogszabályok értelmében ugyanis a lakossági szemétdíjat a kukába kerülő mennyiséggel arányosan kell meghatározni.
Ideje felvillantani a zöldek – jelen esetben a Hulladék-munkaszövetség (Humusz) – szempontjait és aggodalmait is. Ironikus megállapításuk: „Öko-Pannon Kht. = az ipar másik zsebe”. A szövetség ügyvivője, Rozgonyi Zoltán szerint az ipari lobbi túlságosan rányomta a bélyegét a lakossági szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos jogszabályalkotásra és egyáltalán a hulladékkérdés kezelésére. A civil szervezet nevében felrója a szaktárcának, hogy az, bár első helyre teszi a hulladékmegelőzést, valójában csak a hasznosítást szorgalmazza.
Rámutat: újrahasznosítás és újrahasználat között nagy a különbség. Utóbbi a betétdíjas rendszerre vonatkozik, arra, hogy megfelelő arányban lehessen találni az árusítópolcokon visszaváltható csomagolású termékeket. Félő, hogy ennek hiányában, illetve az egyszer használatos, vagyis eldobható csomagolóeszközök térnyerése mellett hiába indul hulladékhasznosítási program, egy grammal sem fog kevesebb szemét képződni. A kilencvenes évek elején a visszaváltható üvegek, műanyag palackok még nyolcvanszázalékos fölényben voltak, ma viszont nem mutathatók ki a polcokon, csak húsz százalékban! „Nyomul” viszont a vékony falú műanyag palack, az alumíniumdoboz és a társított csomagolóanyagú doboz.
Ez utóbbi – ami csak kívülről tűnik papírnak, de belül szigetelésként műanyag fóliát vagy alumíniumréteget rejt – a Humusz értelmezése szerint a termékdíjtörvény tavaly év végi módosítása alapján lényegében papírrá lett átminősítve, s így sokkal kisebb termékdíjat vonz. E rendelkezés ellen azért tiltakozik a zöld szervezet, mert bár a kombinált anyagú dobozok hazai technológiával alkalmatlanok a másodfeldolgozásra, a kibocsátók mégis papírként gyűjthetik, hogy könnyebben letudhassák kötelezettségeiket.
A környezetvédő szervezet ügyvivője attól tart, hogy a csomagolt termékeket piacra dobó cégek az Öko-Pannon Kht. képében inkább csak „zöldítik” majd magukat. A lehető legkisebb ráfordítás útját keresik; ügyeskedve, adminisztratív bravúrokkal fogják kimutatni, hogy megfeleltek a környezetvédelmi kötelezettségüknek. Rozgonyi Zoltán gyengének jósolja a koordináló kht. – vagy ha még több ilyen alakul, kht.-k – állami felügyeletét. Emiatt szerinte még azt sem lehet kizárni, hogy a külön gyűjtött hulladék egy részét végül összeöntik, lerakják valahol – mondjuk egy fejlődő országban…
A Humusz-logika a „licencdíjakról” a következő: a hasznosítási díj tulajdonképpen köztartozást vált ki, hiszen termékdíjtól mentesíti az adott céget. A hasznosítási díjakból befolyt összeg útját ezért kellene alaposan ellenőriznie az államnak.
Csakhogy még betétdíjrendelet sincs. A zöldek szerint a kormány elmulasztotta határidőre elkészíteni.
Ahogyan a Humusz ügyvivője, úgy a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) is nehezményezi, hogy a gyártók, forgalmazók egy jogértelmezési trükkel súlytalan szerepre kárhoztatták a környezetvédőket és az önkormányzatokat az Öko-Pannon mellé rendelt tanácsadó testületben. Gulyás Mihály, a TÖOSZ szakértője mondja: a településeknek nagyon fontos, hogy ha lesz szelektív hulladékgyűjtés, akkor legyen ténylegesen megszervezett hasznosítás is, hogy a hasznosítható anyagokat a település el tudja adni. A szakértő ugyanakkor nem bízik az olyan koordináló szervezetben, amely várhatóan monopolhelyzetet élvez majd. Azt gyanítja, elsősorban a mamutcégek érdekeit fogja szolgálni ez a kht., mert a csomagolási rendelet nem gondoskodott pontos versenyszabályozásról. Az erőfölény fitogtatására lehet következtetni abból, hogy a koordináló szervezetet alkotó cégek a tanácsadó testületben egyeztetett licencdíjaikat, ha nekik úgy tetszik, már a megállapodás után két héttel megváltoztathatják.
Az önkormányzati szféra legfőbb aggodalma mégis az, hogy egy monopolhelyzetű Öko-Pannon Kht. megalázóan alacsony árat fog fizetni a települések kommunális szolgáltatóinak a szelektív begyűjtésért. Az önkormányzatok pedig menet közben biztos nem tudnának „kiugrani” az új hulladékkezelési rendszerből.
Viszkei György, az Öko-Pannon Kht. ügyvezető igazgatója elhárítja a monopóliumvádat. Hangoztatja: az Öko-Pannon nem a versenyszféra szereplője, hanem közhasznú, közjót szolgáló szervezet. Az, hogy egy országnak ilyen szervezete van, csakúgy mint a licencdíjas rendszer, EU-ra jellemző gyakorlatot tükröz.
Viszkei úgy magyarázza, hogy a cégeknek az egyes anyagfajták, illetve a kibocsátás mértéke szerint éppen akkora licencdíjat kell fizetniük az Öko-Pannon kasszájába, amekkora fedezi az összegyűjtést és a hasznosítás költségeit. Így ha a mostani mérték nem bizonyul elegendőnek a feladat elvégzéséhez, felemelik, ellenkező esetben pedig leszállítják a hasznosítási díjakat a második fél évben vagy 2004 elején.
A tanácsadó testület összetételével kapcsolatos vitát műbalhénak nevezi az Öko-Pannon ügyvezető igazgatója. Arra hivatkozik, hogy a kht.-t „bölcs észrevételekkel segíteni hivatott” testületnek döntéshozatali joga nincs, a döntések felelősségét egyedül az Öko-Pannon viseli.
Egyébként a koordináló szervezet az idén legalább tizenöt településen – általában városokban – kívánja felmutatni a szelektív gyűjtés meglétét; néhány szerződést már meg is kötöttek. Ezek összesen egymillió lakost érintenek. Viszkei a tévedések közé sorolja, hogy az Öko-Pannon a végén összeöntené a külön-külön gyűjtött hulladékot, s kivinné a lerakóra. Ellenérve: a teljesítést az Öko-Pannon s az állam kellően ellenőrizni fogja.
Bese Erzsébet, a környezetvédelmi tárca munkatársa kissé irigyli a zöld szervezeteket, mivel az a feladatuk, hogy folyamatosan kifejezzék elégedetlenségüket az állami apparátus munkájával. Ezzel szemben a jogszabálytervezetet előterjesztő tárcának fel kell vállalnia a sokrétű egyeztetés időigényes procedúráját – lásd előkészítés alatt álló, sok érdeket érintő betétdíjrendelet – és azt, hogy a konszenzusos megoldás egyben-másban eltérhet a szaktárca eredeti szándékától. Bese szerint a tárca rendíthetetlenül elkötelezett a betétdíjrendszer iránt, ezért is tartják sajnálatosnak, hogy a nagy forgalmazók ügyesen játszanak áraikkal: az egyszer használatos csomagolású termékeiket igyekeznek olcsóbban adni.
Az e cégek szelektív gyűjtésbe való bekapcsolódását a hulladékgazdálkodási főosztály munkatársa örvendetesnek tartja, hiszen enélkül nem érvényesülne a megosztott felelősség elve. A hulladékképződésért ugyanis nem csak a lakosok tehetők felelőssé – sőt –, ráadásul utóbbiak nem is volnának önmagukban képesek a szelektív gyűjtéssel járó beruházási, üzemeltetési többletterhek viselésére. Jó tehát, hogy a kibocsátók mozgásterét végre jogszabályok szűkítik!
Derűlátó a kormányhivatalnok a tekintetben is, hogy az ellenérdekelt felek: a kibocsátók, illetve a másik oldalon a települések és a zöldek meg fognak egyezni a vitás kérdésekben. Hiszen ha a koordináló szervezet túlságosan ragaszkodna minden elképzeléséhez, akkor nem találna elegendő partnert kötelezettségei teljesítéséhez.
Az önkormányzatokat Bese Erzsébet arra inti, ne egyenként lépjenek kapcsolatba a koordináló szervezettel, hanem az általuk alapított szövetségek révén. Így megfelelő lesz az érdekérvényesítő képességük. A köztisztviselő asszony végül elhárítja azt az állítást, hogy az állam nem lesz képes ellenőrizni a koordináló szervezetek vállalásait. A folyamat végét kell majd áttekinteni, például hogy mit mutat az adott, hasznosításra (is) szakosodott üzem anyagmérlege. Abból a köztisztviselő asszony szerint vitathatatlanul kiderül, megtörtént-e a hulladékok beszállítása és hasznosítása.
origo.hu
Elképesztő, mit mondott a tárgyalásán a karateedző, aki felrúgott egy fiút a szolnoki kalandparkban
