Zsoldban drágább

Megszületett a döntés: Magyarországon 2005-től megszűnik az általános védkötelezettség, s a helyét átveszi a hivatásos hadsereg. E lépés legnagyobb problémája, hogy a haderő felépítésével kapcsolatos elhatározását a kormányzat nem az ország biztonságpolitikai helyzetének, fenyegetettségének és céljainak elemzéséből vezette le, hanem érvelésében döntően emberi jogi elemeket használt fel. Az természetesen nem meglepő, hogy a védkötelezettség megszüntetése jelenleg az SZDSZ egyik meghatározó követelése, hiszen a párt létének értelmét részben a közösségi kötelezettségek leépítése adja. Nem volt ez mindig így, hiszen a kilencvenes évek elején a szabad demokratáknál honvédelemmel foglalkozó Mécs Imre, természetesnek véve a férfiak általános védkötelezettségét az egyenlőség nevében, a nők számára is a polgári szolgálat egy fajtáját kívánta létrehozni.
Az általános védkötelezettség a francia forradalmat követően, az azonos jogok és kötelezettségek elve következtében terjedt el a XIX. században. Ekkor még természetesnek számított, hogy a közösséghez tartozás előnyeiért cserébe az áldozatokat, teljesítményt követelhet meg tagjaitól, csoportjaitól. Ezért követelte a romániai zsidóság, hogy sorkatonai szolgálatot teljesíthessen a királyi hadseregben. A bosnyákok katonai teljesítménye vezetett 1916-ban az iszlám bevett felekezetté nyilvánításához Magyarországon. S a feketék diszkriminációjának 1945-öt követő folyamatos leépítéséért síkra- szállók érvelésében is kiemelkedő kapott az afroamerikai katonák világháborús teljesítményére történő hivatkozás.
Az általános védkötelezettséget ott váltotta fel a zsoldos haderő, ahol az adott ország katonai aktivitását döntően az ország határaitól távol fejti ki. Klasszikus példája ennek az Egyesült Államok, ahol csak a szó legtágabb értelmében van köze az ország katonai akcióinak a honvédelemhez, például az ország gazdasága szempontjából fontos érdekeltségek védelmét a Perzsa-öbölben nehéz lenne így eladni. Amint azt a vietnami háború megmutatta, hivatásos hadsereg esetén sokkal könnyebb a közvéleménnyel elfogadtatni az esetlegesen elszenvedett veszteségeket is. Hiszen ekkor lehet azzal érvelni, hogy ők jelentkeztek erre „munkára”, és ismerték annak minden kockázatát.
Ugyanakkor, mint azt az ismert izraeli hadtörténész, Martin van Creveld kutatásai egyértelműen igazolták, a hivatásos hadsereg semmivel sem képvisel komolyabb harcértéket, mint a sorozott haderők. Hiszen a II. világháborúban a legjobb teljesítményt a sorozott német Véderő és a szovjet Vörös Hadsereg nyújtotta, míg az alapvetően hivatásos haderő bázisán felépített brit hadsereg siralmasan szerepelt.
A hivatásos haderő egyik legnagyobb hátránya, hogy hiányoznak a rendkívüli helyzetben könnyen mozgósítható tartalékosok. Nem véletlen, hogy a zsoldos hadsereggel rendelkező Washington és London a békefenntartás nehéz feladatát – a feleslegesnek tartott költségeken túl – ezért bízza szívesen a sorozott hadererejű államokra, mint például Németországra. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia a hivatásos hadsereggel gyűjtött több évtizedes tapasztalatai egy veszélyes szociológiai tényre is felhívják a figyelmet, nevezetesen, hogy a zsoldos haderő többnyire a társadalom legalsó rétegeiből tevődik össze. Ez viszont azzal a következménnyel jár, hogy a körükben elszenvedett veszteségen a politikai elit viszonylag könnyen túlteszi magát. Különösen nehéz a magas gazdasági növekedést felmutató esztendőkben a megfelelő utánpótlásról gondoskodni. Nem véletlen, hogy az amerikai hadseregbe napjainkban jelentkezők jelentős része minimális képzettségű, s gyakran az angolnyelv-ismeretük is problémát okoz.
Nem állja meg a helyét az az érvelés sem, miszerint a hivatásos hadsereg olcsóbb lenne a sorozásra felépülőnél. Ha összevetjük a Magyar Honvédség szerződéses és sorállományának költségeit – 2001-es árakon –, akkor a következőket tapasztalhatjuk. Egy szerződéses katona az első évben 1,85 millió forintba, míg az ezt követő esztendőkben 1,56 millió forintjába került akkor az adófizetőknek. A honvédség a szerződéses állások egy részét jó ideje nem tudja betölteni, mivel továbbra is képtelen versenyképes béreket ajánlani. Egy sorköteles „fenntartására” összesen 473 ezer forintot költött a társadalom.
Az iraki konfliktus kapcsán nyilvánvalóvá vált az észak-atlanti szervezet megosztottsága, sőt egyre többször hangzik el a válság kifejezés. Ráadásul több tagállam is – például Németország – világossá tette a Törökországnak nyújtandó katonai támogatás kapcsán, hogy nem hajlandó a védelmi tervezőbizottság által szükségesnek tartott eszközöket a segítségkérő rendelkezésére bocsátani. Ez a magatartás viszont a NATO egyik alapvető összetartó erejét, a partnerek szolidaritását kérdőjelezi meg, s figyelmeztet, ilyen magatartásra nekünk számítanunk kell. Ráadásul a 2002. novemberi NATO-csúcstalálkozón meghívást kapott a szervezetbe két olyan ország – Szlovákia és Románia –, amely továbbra is Magyarországot és az ott élő magyarságot tekinti elsődlegesen ellenségének. Ilyen körülmények között nem biztos, hogy igaza van a honvédelmi miniszternek, aki a Hindukusnál kívánja védeni és képviselni a magyar érdekeket… Magyarországnak döntően abban az esetben érné meg az áttérés a hivatásos haderőre, ha a Magyar Honvédséget egy főként külföldön interveniáló hadsereggé alakítanák át. Ebben az esetben – hiszen nyilvánvalóan az amerikai hadseregnek nyújtandó kisegítőtevékenységről lenne szó – a honvédségnek olyan részterülete(k)re kellene specializálódnia, amellyel magát Washington számára is értékes partnerré teheti. Ilyen, a NATO-n belül is elismert segéderő a Bundeswehr, illetve a cseh hadsereg vegyvédelmi alakulatai. Juhász Ferenc eddig még nem árulta el, hogy mely alakulato(ka)t kíván a NATO-partnerek elvárásainak megfelelően felszerelni és felkészíteni.
A 2002 őszén Magyarország állítólagos NATO-alkalmatlanságáról az amerikai lapokban indított sajtóvita jelezte: az Egyesült Államok elégedetlen európai szövetségeseinek katonai kiadásaival. Nem meglepő, hogy az erőközpontokból érkező igényeket mindig kétszáz százalékban teljesítő szocialista–szabad demokrata vezetés megértette az elvárást. Ugyanakkor üdvös lenne, ha a maszatolás helyett a magyar közvéleménnyel is közölnék, pontosan milyen irányba kívánják átalakítani a Magyar Honvédséget, s ez mibe fog kerülni az adófizetőknek. Hiszen 2003-ban a Honvédelmi Minisztérium kiadásai meghaladják a 314 milliárd forintot. Fel kell tennünk a kérdést: szükségünk van-e egyáltalán olyan haderőre, amelynek a gyakorlatban egyetlen feladata lesz, hogy segédcsapatokat állítson ki washingtoni megkeresés esetén? Megéri-e az országnak a jelenlegi védelmi kiadásoknál érzékelhetően nagyobb katonai költségvetés, csak hogy vezető politikusaink néhány elismerő félmondatot zsebelhessenek be érte?
A szerző történész