Egy új élet világrahozatala a legtöbb történelmi korszakban és társadalomban ünnep, ugyanakkor nem mindig ünnepelhető esemény, mivel a szülés/megszületés az anya és a magzat számára egyaránt nagy próbatétel. Szerencsés esetben mindketten egészségesen „élik túl” ezt a biológiai kihívást, sokszor azonban – elsősorban a fejlődő országokban – egyikük vagy akár mindketten károsodnak, esetleg meghalnak. Közép-Afrikában napjainkban is évente csaknem félmillió nő hal meg terhessége, illetve szülése folyamán elvérzés, fertőzés vagy éppen a szülés elakadása miatt.
Az egyik szomszédos országban két évtizeddel ezelőtt a szülészek olyan utasítást kaptak, hogy ne végezzenek császármetszést pusztán a magzat megmentése érdekében, inkább hagyják meghalni a méhen belül. Tudniillik a császármetszésnek – az egészségügyi ellátás akkori színvonalából fakadó – szövődményei miatt a nők nem vállalhattak újabb terhességet, és ez veszélyeztette volna a hatalom népességgyarapodást szorgalmazó intézkedéseit. Éppen ellentétes céllal, de Kínában napjainkban is megtűrik azt a „népi születésszabályozást”, miszerint a leánymagzatot viselő terhességet megszakítják, sőt születése után a leánygyermeket gyakran elpusztítják.
Ezek után jó érzéssel állapíthatjuk meg, hogy országunk minden történelmi korban és minden társadalmi berendezkedés idején anya- és gyermekpárti volt. A világ legtöbb országához hasonlóan hazánkban is az anya egészsége és élete az elsődleges a terhesség 24. hete előtt, e fordulópont után azonban a leendő anyának (az orvosa segítségével) össze kell egyeztetnie érdekét a magzatéval. A magzat ugyanis ettől az időponttól – szerencsés esetben – már képes életben maradni az anya szervezetétől függetlenül is. Ma már ritkán fordul elő, hogy az édesanya vagy a magzat élete kizárólag a másik feláldozása révén menthető meg.
Tekintettel a vitás esetekre, a magzat jogképességét is törvény védi. Jogképességen azt értjük, hogy valaki jogokat szerezhet, és kötelezettségeket vállalhat, s ez a fogamzás időpontjától kezdve illet meg mindenkit, feltéve, hogy élve születik. Ha ez az időpont nem bizonyítható, a megtermékenyülés dátumának a születéstől visszafelé számított háromszázadik napot kell tekinteni. Az élve született ember jogképessége általános, egyenlő és feltétlen, és a születése napjának nulladik órájától megilleti, tehát mindegy, hogy melyik napszakban, órában jött a világra. Az élve születéshez kötött jogképességnek ugyanakkor nem feltétele az életképesség, amint az sem, hogy az újszülött meddig él!
Maga a szülés, a magzat megszületése általában néhány óráig tart. Eközben szakmai előírás, hogy ne csak az anyát lássák el, hanem mint pácienst, a méhen belüli magzatot is felügyeljék. Erre évszázadok óta legjobb módszer a magzat szívműködésének ellenőrzése sztetoszkóppal. Néhány évtizede pedig a kardiotokográf, közismertebb nevén a CTG segítségével kísérik figyelemmel a méhen belüli élet utolsó egy-két óráját. A Doppler-elven működő műszer egyidejűleg regisztrálja a magzati szívfrekvenciát és a méhizomzat működését. (Cristian Doppler osztrák fizikus volt az, aki a XIX. század első felében kimutatta, hogy a mozgó felszínről visszaverődő hanghullám frekvenciája a kibocsátott hanghullámhoz képest növekszik, ha a felszín a hangforrás felé közeledik, és csökken, ha távolodik tőle.) A magzati szívműködés vizsgálatára szolgáló műszer vizsgálófeje folyamatosan ultrahangot bocsát ki, s az a lüktető – hol távolodó, hol közeledő – szív felszínéről eltérő frekvenciával visszaverődik (a készülék a frekvenciakülönbséget érzékeli és alakítja hangjellé). A magzat szívműködésének frekvenciája percenként 140–160; ha ez az érték 120 alá csökken, a magzat állapota veszélyben lehet. A lassúbb szívműködéssel a magzat létfontosságú szervei kevesebb vérhez, így kevesebb oxigénhez jutnak, amit egy darabig a magzati keringés még képes kárpótolni.
Magzati veszélyállapotra utalhat a szívműködés egyéb jellegű elváltozása is. Ám a veszélyállapot lehet – bármilyen későbbi károsodás nélkül – átmeneti is, ezért megeshet, hogy az elhamarkodott, egyéb kockázatot előidéző beavatkozás (például a császármetszés) ugyanúgy fölösleges, mint a tartós veszélyállapot ellenére a hosszan tartó várakozás. Ha a császármetszés életmentő beavatkozás, azonnal el kell végezni. Ha azonban szerencsés esetben spontán szüléssel is károsodás nélkül világra jöhet a magzat, akkor a hüvelyi szülés közben keletkezhető magzati károsodás mértékét kell mérlegelni. A baj akkor van, ha hüvelyi szülés mellett döntenek, és a magzat károsodik. „Miért nem végeztek császármetszést?” – teszik fel a kérdést az ügyvédek, s elkezdődik az évekig tartó jogi procedúra. Minden szülés nem végződhet császármetszéssel, bár manapság egyre többen azt szeretnék, hogy magzati vagy anyai veszélyállapot nélkül is ekképp hozhassák világra gyermeküket. Ez nem engedhető meg, hiszen minden műtétes beavatkozásnak, így a császármetszésnek is megvannak a maga szövődményei.
A magzat állapotát nem csupán szülés közben, hanem már korábban is veszély fenyegeti, amennyiben a magzatot tápláló és oxigénnel ellátó méhlepény működésében zavar keletkezik. Rendesen a terhesség előrehaladtával az érhálózat bővül, a méhlepény ereiben és a magzati erekben pedig csökken az ellenállás. Ha ez elmarad, netán még növekszik is az ellenállás, ez a jel a magzati anyag- és gázcsere fennakadására utalhat. A magzat szervezete alkalmazkodik a megromlott oxigénellátáshoz, és igyekszik a legérzékenyebb szervekre: az agyra, a szívre és a mellékvesékre összpontosítani, azokat kellő vérhez juttatni. Ez azonban csak a többi szerv csökkent vérellátása révén valósítható meg. Miközben a központi idegrendszerben, a szívizomzatot tápláló koszorúerekben és mellékvesékben az erek kitágulnak, a perifériás erekben szűkület jön létre, s növekszik az érfalakra kifejtett ellenállás. A vérkeringés átrendeződésével a szív működésében is változások mennek végbe, s ez végső esetben odavezet, hogy a szívtől vénás visszaáramlás kezdődik el. A változások jól követhetők ultrahangos keringésvizsgálattal (flowmetriával). Ehhez a vér áramlását az anyaméhet ellátó erekben, a köldökzsinór artériájában, a magzat hasi nagyverőerében (aortájában) és az agyi erekben mérik.
Ha a magzat nem kap elég táplálékot, és nem növekszik az elvárható mértékben, méhen belüli sorvadásról beszélünk. Noha az ilyen magzatok születés után többnyire behozzák súlylemaradásukat, a méhen belül fokozott ellenőrzésre szorulnak, mivel a lepény működésének és így oxigénellátásának romlásával oxigénhiányos állapot, úgynevezett hypoxia jöhet létre. Ez utóbbi akár a magzat halálához vagy maradandó agykárosodásához is vezethet. Ezért a terhesség 28. és 32. hete között – az ultrahangvizsgálatok értékeinek összevetésével – tanácsos ellenőrizni a magzati növekedés ütemét (a magzat méreteit). Növekedési lemaradás esetén, illetve szülés közelében mindenkinél érdemes megfigyelni a magzat vérkeringését is, hogy az esetleges hypoxiát korán észleljük.
A magzat bizonyos betegségei vagy rendellenességei már a terhesség középső harmadában felismerhetők. Vannak szűrővizsgálatok, amelyeket minden várandós nőnek felajánlanak, és vannak olyan diagnosztikus vizsgálatok, amelyekkel a fokozott kockázatnak kitett anyák esetében igyekeznek egy-egy betegség vagy rendellenesség meglétét kimutatni, illetve lehetőségét kizárni.
A szűrővizsgálatok közül a legfontosabb a terhesség 18. hetében végzett ultrahangvizsgálat. Az orvosok ezzel az eljárással állapítják meg, hogy a magzat mérete megfelel-e korának, és ultrahanggal szűrik ki – a testrészeket és szerveket alaposan megvizsgálva – az esetleges súlyos rendellenességet. Tudni kell, hogy az ultrahangvizsgálat nem mozielőadás, amelyen minden látható, hanem a vizsgálat sikerét sok-sok tényező, így a készülék minősége, a magzat(ok) elhelyezkedése, a magzatvíz mennyisége, az anya hasfalának vastagsága befolyásolja. A rutin szűrővizsgálatok során például a koponyahiány száz százalékban, de a nyitott gerinc (a spina bifida) csak 80–85 százalékos valószínűséggel ismerhető fel, akárcsak a végtagok rendellenességei. Az a szülő, akinek gyermeke a 15–20 százalékba esik, nehezen tudja elfogadni, hogy nem orvosi mulasztásról van szó.
A diagnosztikai vizsgálatokhoz fontos indok a terhelő családi kórelőzmény. Például ha a várandós nő elmondja, hogy korábbi terhességében a magzatnak az imént említett gerinchiányos rendellenessége volt, akkor kiszámítható: a betegség ismétlődési kockázata két-három százalék (az átlagnépességben két-három ezrelék!). Ilyenkor az ultrahangvizsgálattal célzottan és a szokásosnál hosszabb ideig vizsgálják a magzat gerincét, miközben igyekeznek kimutatni vagy kizárni a rendellenesség lehetőségét. Az ilyen célzott diagnosztikus vizsgálatnak a találati aránya napjainkban már 95–98 százalékos, tehát jobb, mint a rutinszűrésé.
Az ultrahangon alapuló diagnosztikus vizsgálaton kívül citogenetikai vizsgálatokkal tudunk további információkat szerezni a magzatról mint páciensről. A magzat genetikai összetételének meghatározásához vagy méhlepényszövetre (korionboholyra), vagy magzatvízmintára van szükség (az utóbbit az amniocentézis nevű módszerrel végzik). A citogenetikai vizsgálatot célzottan, a genetikailag nagy kockázatot hordozó terhességekben tanácsos elvégezni, valamint ha a betegség valószínűsége nagyobb az átlagosnál, de nagyobb a mintavétellel járó esetleges vetélés kockázatánál is. Ilyen például az előrehaladott anyai életkor. Hazánkban a 35 évesnél idősebb várandósoknak minden esetben felajánlják a magzati kromoszómavizsgálatot. Nagyobb a kockázat akkor is, ha a családban már előfordult valamilyen örökletes kromoszómaeltérés. Az ultrahangszűrés alkalmával szintén felismerhető olyan kisebb elváltozás, amely utalhat kromoszóma-rendellenességre.
A molekuláris genetikai vizsgálat akkor indokolt, ha a feltételezett betegség génjét, génjeit már ismerjük, és ezért a magzati sejtekben is vizsgálhatók. Például viszonylag gyakori a kiválasztó mirigyek súlyos betegsége, a cisztás fibrózis, másképpen a mukoviszcidózis. A kórállapotért felelős gén a 7-es kromoszómán található, és számos mutáció formájában jelentkezhet. A betegség recesszív módon öröklődik: abban az esetben alakul ki, ha a magzat a 7-es kromoszómából mindkét szülőtől a kóros változatot kapta. Mindnyájan hordozunk néhány kóros gént, köztük akár épp a cisztás fibrózisért felelős kóros mutációt. Még a gyakoriságát is ismerjük: minden huszonötödik személy hordozza az ilyen gént, s átlagosan minden 625. (25 · 25) házasságot a hibás gént hordozók kötik. Hazánkban évente körülbelül 40 cisztás fibrózisban szenvedő beteg gyermek lát napvilágot.
A terhességmegszakítás lelki és érzelmi megpróbáltatás az anya számára, még ha általa megelőzhető is beteg gyermek születése. Ezt igyekszik elkerülni a legújabb vizsgálati lehetőség, a beágyazódás előtti diagnosztika, más szóval az embrió- vagy előébrény-vizsgálat. Érdemes bepillantanunk ennek az új, a biztonságos gyermekvállalást segítő diagnosztika műhelytitkaiba! A beágyazódás előtti diagnosztika során először a petefészek hormonkezelésével több tüsző egyidejű növekedését serkentik. Azok kellő érettsége idején – ultrahang segítségével – megrepesztik a tüszőket, hogy hozzáférjenek a petesejtekhez. Ugyanezen a napon a petesejteket – immár a szervezeten kívül – megtermékenyítik az apa megfelelően előkészített ondómintájából származó hímivarsejtekkel. A kezelés során minden egyes petesejtbe egyetlen hímivarsejtet fecskendeznek egy hajszálnál is vékonyabb üvegtű segítségével. A megtermékenyült petesejtek két napon át inkubátorban fejlődnek, s a harmadik napon az embriókból mikromanipulátor és vékony üvegkapilláris segítségével – nyílást ejtve a burkon – két-két sejtet kiemelnek a genetikai vizsgálathoz. Végezetül az egészségesnek bizonyult embriókat (legföljebb hármat) a negyedik napon beültetik az anya méhüregébe. Az új módszer azoknak a pároknak nyújthat segítséget, akiknek a családjában kimutatható genetikai eltérés. A fogamzás, a születés előtti kilenc hónap, végül maga a megszületés egy biológiai csoda. A tudománynak köszönhetően ajándék lehet azoknak is, akik segítség nélkül nem gondolhatnának gyermekáldásra.
(A fenti szöveg az április 7-én elhangzott előadás rövidített, szerkesztett változata.)
Az előadás megtekinthető április 12-én (szombaton) a Duna Televízióban 13.10-től, április 13-án (vasárnap) 13 órától az MTV-n, valamint 23.15-től az M 2-n.
A Mindentudás Egyetemének következő előadása április 14-én 19.30-kor kezdődik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem informatikai épületének B28-as előadójában (Budapest XI., Magyar tudósok körútja 2/B).
Az előadások teljes szövegét a hozzászólásokkal és a vitával együtt a
www.mindentudas.hu weblapon találják meg az érdeklődők.
