Banktalanul

Felbecsülhetetlen a bankok értéke egy-egy országra nézve. Nem kifejezetten a mérlegfőösszegben meghatározott milliárdos summára gondolunk, hanem a pénzintézeteknek azon potenciáljára, amelynek révén segíteni tudják a honos ország vállalkozóit, mozgatni, serkenteni tudják a gazdasági élet szereplőit. Azt, hogy mire gondolunk, a Takarékbank internetes honlapján egyetlen mondat is elárulja: a német tulajdonban lévő pénzintézet külön divíziót hozott létre a Magyarországon lévő német tulajdonú vállalkozások számára, azaz soron kívül segíti a honfitárs cégeket. Ennél egyszerűbb és kézenfekvőbb magyarázatra talán nincs is szükség ahhoz, hogy belássuk, miért gazdag és sikeres az a náció, amelynek erős és prosperáló bankjai vannak.
Magyarországon számos erős és prosperáló bank működik, de ebből csak három van magyar tulajdonban. Az a három, amelyet most a kormány rohamléptekkel eladni készül. A privatizációs startpisztoly eldördült, s rövid időn belül kalapács alá kerül az utolsó három magyar bank is. A diákhiteleket folyósító Postabank, a gazdahitelezéssel (is) foglalkozó Konzumbank, illetve a Földhitel- és Jelzálogbank, amelyet az Orbán-kormány a kedvezményes lakáshitelezés megteremtésének eszközeként használhatott, mint mára kiderült, igen sikeresen.
Nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy a három bank bármelyikét is magyar befektetői csoport vagy csoportok vásárolják meg, s – mondjuk így – magyar divíziót hozzanak létre a már tulajdonukba került pénzintézeteknél a magyar vállalkozások megsegítésére. A hazai bankprivatizáció elmúlt évtizede ugyanis nem arról tanúskodott, hogy az állam által eladott bankokat magyarok vették volna meg azzal a céllal, hogy a nyereség lefölözése mellett aktívan serkentsék a magyar gazdaság szereplőit. Elég végigkérdezni néhány kis- és közepes vállalkozót, családi gazdálkodót, hogy milyen kondíciókkal és milyen kálvária nyomán juthat ma hitelhez Magyarországon.
Kötve hisszük, hogy a kikiáltott három magyar bank a rendszerváltás után több mint egy évtizeddel befejezte volna miszszióját. Különösen a Postabankra igaz ez, ahol a Horn-kabinet ideje alatt csak a több százmilliárdos kárra futotta, a pénzintézet gazdasági szerepvállalása pedig lényegében kimerült az úgynevezett VIP-hitelekben, amelyekhez döntően csak a bankvezetés számára szimpatikus közéleti szereplők juthattak hozzá. A Konzumbank sem arról híresült el, hogy százezerszámra segítette volna a magyar gazdaembereket: mire elkezdhette volna az előző kormány által előírt feladatát, a Medgyessy-kabinet le is állította a gazdák hitelezéséről a bankot. S akkor még nem beszéltünk a közeljövőben megkurtítandó otthonteremtési hitelekről, a termőföld vásárlásához nyújtandó hitelekről, a kezdő vállalkozások támogatásáról, s számos más olyan hitelről, amelynek segítségével segíteni, serkenteni lehetne az üzleti élet szereplőit, a hazai gazdaság derékhadának számító kis- és közepes vállalkozások sokaságát.
A pénz nem rossz és nem jó. A pénz a mindennapi élet infra-struktúrája, akinek nincs, képtelen közlekedni, fűteni, szolgáltatni, termelni, egyszóval gyarapodni.
Három bankot ad el most a kormány. A hazai tulajdonban lévő három utolsó pénzintézetet. Irigyelhetjük a német cégeket.