A recept

Januárban harminckét frissen végzett erdélyi ápoló kezdte meg a munkát Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórházában, megszüntetve a többéves krónikus munkaerőhiányt. A kísérlet sikerült: a fiatalok munkájával a betegek és a kollégák is elégedettek.

Ezernégyszáz ágyával az ország egyik legnagyobb kórházát működteti a Bács-Kiskun megyei önkormányzat; az intézményben a szakdolgozók száma meghaladja az ezerszáz főt. Két-három éve még száz betöltetlen nővérállásuk volt – a jól képzett kollégák svájci intézményekbe mentek dolgozni, a fiatalok számára pedig nem volt vonzó az egészségügyben megkereshető fizetés. Nem a pályaelhagyók okozzák a bajt – mondják a szakemberek –, hanem az, hogy a fiatalok nem jelentkeznek egészségügyi technikumba: Bács-Kiskun megyében például jelentkező híján négy éve nem indult felnőttápolói képzés. Az ország legnagyobb megyéjében egyik évben sem akadt huszonöt olyan fiatal, aki az egészségügyben akart volna dolgozni! A gyermekápolói szakon – hosszú idő után először – az idén végez ugyan egy évfolyam, ám a tizennyolc új szakemberből csak öt szándékozik elhelyezkedni a kecskeméti kórházban.
– Nálunk csökkent az elvándorlás, és az utóbbi évben különféle képzési programokkal sikerült stabilizálni az ápolói létszámot – mondja dr. Fáy Tamásné, a kecskeméti kórház ápolási igazgatója. – A nővérhiány megszüntetésében kulcsszerepe van annak a harminckét erdélyi ápolónak, akik január elsején álltak munkába.
Arra korábban is volt példa, hogy az álláshirdetésekre spontán jelentkeztek szakképzett határon túli magyar fiatalok, de szervezett formában Magyarországon ez az első kísérlet a nővérhiány enyhítésére. A kapcsolat a székelyudvarhelyi és marosvásárhelyi egészségügyi technikummal személyes szálakon indult: egy Erdélyből származó orvos kolléga beszélt az ottani kiváló iskolákról, és a tájékozódás során az is kiderül, hogy csaknem azonos a két ország nővérképző intézeteiben tanított anyag. A kecskeméti intézmény vezetője és ápolási igazgatója tavaly tavasszal ellátogatott a székely anyavárosba, és együttműködési megállapodást írt alá a székelyudvarhelyi megyei kórházzal. A diákoknak bemutatták a kecskeméti kórházat, és azt is kiderítették, hogy az Erdélyben megszerzett diplomát a hazaival egyenértékűnek fogadja el a magyar egészségügyi minisztérium. A jelentkezőknek a magyar pályakezdő ápolói fizetéssel megegyező bért ígértek, és jelentős kedvezményeket a betegágyaknál három műszakban dolgozók számára.
Harmincketten jelentkeztek a feladatra – őket nemcsak a romániainál jóval magasabb fizetés, hanem a jól felszerelt kórház is vonzotta. Olyan is akad közöttük, aki úgy tervezi, az itt eltöltendő egy év után szaktudását nyugat-európai kórházban kamatoztatja majd. A kórház dolgozóinak csoportja tavaly ősszel ellátogatott Székelyudvarhelyre, hogy megismerkedjen a diákokkal, és megnyugtassa a szülőket: jó helyre mennek a pályakezdő fiatalok. Bár az ápolók már szeptemberben befejezték tanulmányaikat, a különféle adminisztrációs tennivalók miatt csak január elsején állhattak munkába Kecskeméten. A kórház nővérszállást és segítséget biztosított nekik a munkavállalás ügyintézésében: kifizette az egészségügyi vizsga, a diplomahonosítás és a munkavállalási engedély költségeit.
A beilleszkedést egy hónapos intenzív ismerkedés alapozta meg. A pályakezdők délelőtt a kórházat és a magyar ápolási kultúrát tanulmányozták egy diplomás ápoló és az osztályok főnővéreinek vezetésével, délután pedig elméleti képzésben vettek részt, ahol a Romániában működőktől eltérő technikai berendezések használatát, valamint a kecskeméti intézményben is alkalmazott ISO minőségbiztosítás normáit sajátíthatták el. Nagymértékben megkönnyítette az Erdélyből érkezett fiatalok helyzetét, hogy együtt maradhadtak a nővérszállás kétszobás apartmanjaiban. Az eltelt csaknem hat hónap alatt a betegek és a kórházi kollégák is kedvező véleményt alakítottak ki az erdélyi ápolókról. A fiatalokban nagy a bizonyítási vágy, fegyelmezettek, és amint az egyik főnővér fogalmazott, „megvan bennük a betegápoláshoz szükséges alázat is”.
Dr. Fáy Tamásnénál azóta több kórház ápolási igazgatója érdeklődött a „recept” iránt – az országban tapasztalható krónikus nővérhiányt ők is hasonló módon kívánják megoldani. A kecskemétiek folytatják a kísérletet: a Székelyudvarhelyen tanuló diákok lehetőséget kapnak arra, hogy a másodéven kötelező egy hónapos gyakorlatukat itt végezzék. És ha a mostani husszonnyolc lányból és négy fiúból hazamenne valaki az egy év leteltével, a megüresedett helyeket az idei végzősökből töltik fel. A siker titkát a szervezők a gondosan előkészített és jól levezényelt folyamatban látják, valamint abban, hogy a pályakezdőket nem dobták egyből a mély vízbe, hanem lehetőséget adtak nekik az átállásra.
Az erdélyi fiatalok elégedettek a havi nettó hetven–nyolcvanezer forintos fizetéssel. A bruttó hetvenezres alapbérük mellé ugyanis osztálytól függően húsz–huszonötezer forint munkahelyi pótlék jár, a három műszakos betegápolóknak pedig hétezer forint pluszjuttatást biztosít a kórház. Extra százalékokat számolnak a délutáni és az éjszakai munkavégzésért is.
Az intenzív osztályon – ahol a legképzettebb nővérekre van szükség, hiszen gyors reagálásuktól a betegek élete függhet – hárman is dolgoznak az erdélyiek közül.
Kósa Katalin Emőke Maros megyéből, Humer Réka pedig Csíkszereda környékéről érkezett a belgyógyászatra. Természetesen hiányoznak nekik az otthon maradottak annak ellenére, hogy már hazalátogattak, és gyakran beszélnek telefonon a családjukkal. A beilleszkedés talán a gyergyószentmiklósi Puskás Andrásnak sikerült a legjobban, aki nemrég Kecskemét bajnoka lett sakkban, és tagja a városi csapatnak. A jó kedélyű fiatalember a speciális rehabilitációs osztályon dolgozik, és csak azt fájlalja, hogy – otthonával ellentétben – az alföldi városban nincs hegy.