Bilincs és mosoly

Gondolom, csőre töltött a készenléti rendőrség, a vízágyúkat teleszívták vízzel, meg a lekopaszított buldózeremberek is ott állnak a vártán. A szokott helyen. Demonstráció lesz július negyedikén, délután fél hatkor az Erzsébet híd budai hídfőjénél, annak ellenére, hogy esztendeje itt oszlatta fel brutális módon a környezetbarát magyar rendőrség a néhány civil szervezet tüntetését gumibottal, bilinccsel. Izomból. Közben a móri gyilkos bankrablók kedélyesen kacagtak valahol a markukba…
Volt néhány esztendő, valamikor a kilencvenes évek elején, amikor az ország elkezdte megszeretni a magyar rendőröket, merthogy azok ezentúl nem a rendszert, hanem a rendet védik, békét, nyugalmat és ráncmentes homlokot hoznak a hazára, szemben a kádári policéval, a gumibot-hajlítgató teammel, akiket a köznyelv nemes egyszerűséggel bunkóknak aposztrofált. Szép volt ez a néhány esztendő, én azt hittem, hogy ez már így is marad mindörökké, de nem, valami késztetésféle jött elő a fiúkból, nyugdíjasokat verni, Greenpeace-aktivistákat megbilincselni. Ettől vagyok én a frankó, hiteles rendőr.
Nem, fiúk. Mentek visszafelé a pattintott kőkorszakba.
Gondolom, Lamperth Mónika is regisztrálta az eseményeket, az sem kizárt, hogy ő, a belügyminiszter hozta lázba a rendőri szerveket, fejlődjetek egysoros vonalba, fiúk, hamarosan rohamra indulunk, mint a koraszülött karhatalmisták ötvenhat decemberében a Marx téren. Gyulástul. Na és?
Miért nem lehet békében végignézni, -hallgatni, mit szeretne mondani az a szerencsétlen civil tüntető? Csak a kendermagos, homokos hőzöngőt illeti meg az európai türelem? Ugyan már, Mónika…