Több mint húszan támadtak rá két rendőrre Székesfehérvárott az elmúlt hét végén. Kész Mónika hadnagy, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az ügyről lapunknak elmondta: a rendőrök szombaton a Hosszúséta téren egy fiatalembert próbáltak igazoltatni, de ő ezt megtagadta. A járőrök ezért elő akarták állítani a kapitányságra, ám a fiú a szolgálati autóba sem volt hajlandó beszállni, s amikor a rendőrök megkísérelték beültetni, segítségért kezdett kiabálni. Egy közeli családi házból kirohant 20-25 ember és körülfogták, majd bántalmazni kezdték a rendőröket. Utóbb kiderült: a fiú rokonai rohanták meg az egyenruhásokat. Több gyerek kövekkel dobálta meg a járőröket és kocsijukat, egy asszony pedig egy kétméteres farúddal rontott rájuk. A támadók akkor menekültek el, amikor megérkezett az erősítés. A rendőrök jelentős sérülések nélkül úszták meg a rohamot, autójukban viszont 200 ezer forint kár keletkezett.
Három támadót végül sikerült elfogni: azt a 38 éves nőt, aki farúddal próbálta megütni a járőröket, egy fiatalembert és egy gyermeket. Mivel az utóbbi a kora miatt nem büntethető, csak két társa ellen indult büntetőeljárás hivatalos személy elleni erőszak elkövetése miatt. A nyomozást a Fejér Megyei Főügyészség Nyomozó Hivatala folytatja le.
Az elmúlt hetekben háromszor is hasonló módon bántalmaztak rendőröket az országban. Valkón egy család két tagja próbálta megakadályozni egy 19 éves fiatalember előállítását, míg június elején ugyanitt nyolcvan falubeli fegyverekkel fenyegetett rendőröket. Másfél hete pedig Oroszlányban támadt rá több tucat ember arra a két rendőrre, akik igazoltatni akartak egy italüzlet előtt hangoskodó társaságot.
Robbantás okozta több ember halálát + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!