A magyar szocialista

Talán nincs is érzékenyebb, kényesebb, jobb ízlésű lény e világmindenségben, mint a magyar szocialista. Fáj a magyar szocialistának, ha bántják őt. Ha azt mondják róla, hogy nem is olyan régen, szinte szempillantásnyi idővel ezelőtt még kommunista volt, kiszolgált egy embertelen, országnyomorító diktatúrát, akkor összerezzen, elkámpicsorodik, felháborodik, visszatámad.
Minden valószínűség szerint azért van ez így, mert a magyar szocialista nem is olyan régen, szinte szempillantásnyi idővel ezelőtt még kommunista volt, kiszolgált egy embertelen, országnyomorító diktatúrát.
Ha azt mondják a magyar szocialistának, hogy négy éven át megállás nélkül, alaptalanul, hisztérikusan, igaztalanul, gyáván és a legnemtelenebb eszközök felhasználásával támadta, gyalázta a kormányzó erőket, akkor a magyar szocialisták az európai úriember pozitúrájába vágják magukat, és nem is értik, miről van szó.
Ebben feltehetőleg szerepet játszhat az a tény, hogy a magyar szocialisták négy éven át megállás nélkül, alaptalanul, hisztérikusan, igaztalanul, gyáván és a legnemtelenebb eszközök felhasználásával támadták, gyalázták a kormányzó erőket.
Ha felemlegetik egy magyar szocialistának, hogy Orbán-fóbiája van, akkor kikéri magának.
Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ennek hátterében az a mélylélektani trauma húzódik meg, hogy a magyar szocialista Orbán-fóbiában szenved. (A magyar szocialista félhomályos, hűvös, lefüggönyözött szobában, heti egy – nagyon súlyos esetben heti két – alkalommal Veér András díványán vall erről, hipnózisban, s amikor felébred, azonnal visszavágyik az Orbán Viktor nélküli másik dimenzióba, ahol játszi virány az élet neki…
A magyar szocialista előszeretettel vall arról, hogy mennyire szeretne egy normális hangvételű, konszolidált, európai közéletet, amelyben a bárányok odahevernek az oroszlánokhoz, s a háttérben egymás vállát lapogató képviselők mosolyogva birkóznak az ország gondjaival.
Ezt a magyar szocialisták szerint már csak egyetlen apróság akadályozza, mégpedig az, hogy vannak a politikai életben olyan elvetemült, Európa-ellenes, szélsőséges politikusok is, akik nem szocialisták.
Ebbéli felháborodásukban a magyar szocialisták azonban nem válnak alpári mocskolódókká, hanem végtelen türelemről, jó szándékról és nagyfokú empátiáról tanúságot téve megpróbálják szép szóval, jó szóval, nemes gesztussal betemetni az árkokat.
Ha például Orbán Viktor kifogást emel a státustörvény kiherélése miatt, akkor a magyar szocialisták azonnal bekapnak egy kis piros pirulát (Veér doktor írja fel nekik, a tb százötven százalékosan támogatja), és nagy türelemmel nyilatkozatot adnak ki.
Most éppen Juhász Gábor frakcióvezető-helyettes nyilatkozott.
Azt mondta, hogy „attól, mert az ember kicsi, még gondolhat nagyot és merészet”… Igen. Orbán Viktor testmagasságára célozgatni – erről ismerszik meg az árokbetemető magyar szocialista.
Lám, Juhász, te sem hitted volna, hogy egyszer az életben ötvennégy sort kapsz a Magyar Nemzetben. Úgyhogy ma bontsál ki egy üveg pezsgőt, mert ez életed legnagyobb napja.
Vagy mégsem? Hiszen ezt nem is Juhász Gábor mondta. Nem mondhat ő magától ilyeneket. Ezt megint a magyar szocialisták mondták.