A pékek a liszt drágulásától tartanak

Bár nem regisztrálták még az összes megye aratási adatait, malom- és sütőipari szakemberek már kész tényként kezelik, hogy az idén elmaradt az aratáskor szokásos búzaáresés, ami a liszt és a kenyér árára is hatással lesz. A kenyérgabona betakarítása a legtöbb helyen már befejeződött, a búza tőzsdei ára pedig tonnánként harmincezer forint körül mozog.

Nagy Ottó
2003. 07. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Éliás Csaba, a Cornexi Élelmiszer-ipari Rt. vezérigazgatója lapunknak azt mondta: tavaly 23,5-24, az idén viszont várhatóan 28-32 ezer forintos áron vásárolják a búzát a malmok. A malmok üzemi, illetve lisztköltségeinek 65-70 százalékát az alapanyag teszi ki, annak ekkora mértékű emelkedése után pedig nem lehet kérdéses, hogy kell-e liszt-, ennek nyomán pedig kenyér-áremelkedéssel számolni.

A Sütőipari Egyesülés igazgatója korábban kifejtette: elképzelhető, hogy a vártnál kisebb lesz a liszt árának emelkedése, sőt azt sem tartotta elképzelhetetlennek, hogy a meglévő készletek miatt egyáltalán nem változik a liszt ára. Werli József túlzottnak tartotta a Gabonaszövetség szakértőinek prognózisát, amely szerint az ősz folyamán esetleg 10-15 forintos kilogrammonkénti lisztáremelés is bekövetkezhet. Ugyanakkor azt sem zárta ki, hogy amennyiben a világpiacon jelentős búzakereslet alakulna ki, akkor az exportnyomás, a hazai árakat is jobban megemelheti.

Bővebben a 11. oldalon

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.