Történetében először közvetítő szerepet töltött be a palesztin kormányzat az ellenállási szervezetek és az izraeli állam között, emeli ki a minap meghirdetett tűzszünet kapcsán az al-Dzsazíra internetes hírújság elemzése. A tűzszünetről egyébként már egy éve is szó volt, emlékeztet a cikk, de akkor az izraeli hadsereg megölte Szaláh Sahádát, a Hamász akkori katonai vezetőjét, emiatt a terv kútba esett. Az amerikai útitervvel és az új palesztin kormányfő, Mahmúd Abbász kinevezésével azonban ismét előtérbe került ez az elképzelés. A Hamász ugyan a hét végén bejelentette a fegyvernyugvást, de vajon Izrael mennyire veszi majd komolyan a maga részéről annak betartását? – teszi fel a kérdést a szerző.
A nyilvánosság világosan láthatja, hogy Izraelt egyáltalán nem érdekli a tűzszünet, nem érdekli annak jövője, sem pedig az útiterv, hiszen a Hamász egyik vezetője és szóvivője, Abdul-Azíz ar-Rantíszi ellen irányuló sikertelen merényletkísérlet – amely kísértetiesen emlékeztet Szaláh Sahádá tavalyi meggyilkolására – is ezt bizonyítja. Pontosabban azt, hogy Izrael és Ariel Saron legszívesebben megszabadulna az útitervtől – olvasható a cikkben. Az izraeliek kihasználták, hogy a palesztin csoportok Gázában egymással vitáztak a tűzszünetről és az izraeli hadsereg megpróbálta a legtöbb Hamász-vezetőt és aktivistát likvidálni, mielőtt a tűzszünetről megállapodás születhetett volna. Ennek célja az lett volna, hogy egyrészt rákényszerítsék a Hamászt a tűzszünet elfogadására, másrészt hogy annak létrejöttére a lehető legjobban meggyengüljön a palesztin ellenállás szervezettsége.
Ugyanakkor Izrael és Mahmúd Abbász nagyon jól tudják, hogy a Hamász, az Iszlám Dzsihád vagy más ellenállási szervezetek nem akarnak palesztin polgárháborút. Ezt használják tehát ki, s így voltak képesek kikényszeríteni tőlük a tűzszünetet. E tény önmagában palesztin oldalon is bizonytalanná teszi a szándékok komolyságát. Mint többen megjegyzik, inkább kényszerről, mint önként tett bejelentésről van szó. Azonnal felmondják a tűzszünetet, ha Izrael folytatja a vezetők és aktivisták likvidálását.
Kocsis Máté elárulta, mi lesz az újévi fogadalma + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!