EU-csúcs Rómában

2003. 07. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Július eleje óta tölti be az Európai Unió elnökségét Olaszország, amelynek legfontosabb feladata a kormányközi konferencia útnak indítása, amely a tervek szerint október 4-én, Rómában meg is kezdheti munkáját – fejtette ki tegnap Györkös Péter, a Külügyminisztérium főcsoportfőnöke.
Az EU másik tizennégy tagjával, valamint a tagjelöltekkel előkészítő tárgyalásokat folytató olasz fél célja a mielőbbi megállapodás, a kormányközi konferencia befejezésének időpontja azonban Györkös beszámolója szerint még nyitott kérdés. A főcsoportfőnök kifejtette, hogy az olasz elnökség előrelépést kíván elérni az unió versenyképességének növelésében, s fontos feladata lesz bel- és igazságügyi területen a menekültek fogadásával kapcsolatos eljárások minimumkövetelményeinek megállapítása, valamint a külső határok védelmének javítása.
A főcsoportfőnök tájékoztatójában fontosnak tartotta, hogy folytatódhassék a kohéziós politika reformja, és az unió 2007-ben kezdődő költségvetésének előkészítése. Györkös Péter elmondta: november 5-én hozzák nyilvánosságra azt a monitoringjelentést, amelyben a csatlakozók által vállaltak teljesülését elemzik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.