Fidesz–MDF: részleges együttműködés

Nem várható érdemi elmozdulás a Fidesz és az MDF pártszintű együttműködésében a jövő évi uniós választásokig, csupán egyes országos ügyekben, a parlamentben lehet közös fellépés – összegezhető a két pártelnök keddi találkozójának értékelése. Az MDF egyes politikusai viszont még látnak esélyt arra, hogy a pártvezetés mégis úgy dönt: az EP-választáson a Fideszszel közösen indulnak.

Kis Ferenc
2003. 07. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Horváth Balázs országgyűlési képviselő azt szerette volna, ha konstruktívabb eredménnyel zárul a Fidesz és az MDF vezetőinek találkozója. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a keddi csak az első lépés volt. – Ostobának tartanám azt a pártvezetőt, aki az első eredménytelenségéből a végső eredménytelenséget prognosztizálná – fogalmazott. A Fidesz egyik javaslatáról úgy vélekedett: egyáltalán nem biztos, hogy az MDF meghatározó testületei továbbra is fenntartják álláspontjukat az Európai Parlamenti (EP) választásokon való önálló indulásról.

– A demokrata fórum országos gyűlésének határozata nem a „párhuzamos politizálásra – vonatkozott, ott a Fidesz és az MDF stratégia együttműködéséről volt szó – jegyezte meg Balsai István, utalva Dávid Ibolya pártelnök Orbán Viktorral folytatott keddi megbeszélését követő nyilatkozatára. Balsai azt reméli, hogy az MDF mielőbb konkrét választ ad a Fidesz EP-i indulását érintő javaslatára. A képviselő a frakció elmúlt heti ülésén tolmácsolta az Európai Néppárt álláspontját, amely szerint szempontjukból a választások tétje az: meg tudják-e tartani előnyüket az Eurpai Parlamentben. Ezért Balsai azt indítványozta, hogy az MDF vizsgálja felül korábbi döntését az önálló indulásról és kezdjen tárgyalásokat a Fidesszel a fórumot megillető listás helyekről.
Csáky András, az MDF országos választmányának elnöke az ellenzéki vezetők találkozójáról szólva úgy vélte: ha annyit elértek, hogy ezután felek kölcsönösen tiszteletben tartják egymás eltérő álláspontjait, akár eredményesnek is nevezhető a keddi tárgyalás. Úgy vélte, a jövőben egyes „országos ügyek mentén” válhat szorosabbá a két ellenzéki párt együttműködése. Az EP-választásra vonatkozó kérdésünkre elmondta: nem vetődött fel új momentum ebben az ügyben, így nem hiszi, hogy az MDF felülvizsgálná döntését.

Információnk szerint a Fideszben általános vélemény, hogy az Európai Parlamenti választásokig már nem várható érdemi elmozdulás a két párt együttműködésében, mivel az MDF jelenlegi vezetése ragaszkodik az önálló listaállításhoz. Közös stratégiát inkább csak a parlamenti politizálásban, egyes országos ügyekben alakíthatnak ki. A nagyobbik ellenzéki párt meghatározó politikusai továbbra is úgy vélik, a jobboldal sikeres szerepléséhez, akár a jövő nyári EP-voksoláson, akár a 2006-os országgyűlési választáson öszszefogásra van szükség és ennek érdekében hajlandóak ésszerű kompromisszumokra. Ugyanakkor nem akarják minden áron erőltetni a megállapodást, ha az MDF mindegyik javaslatuktól elzárkózik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.