Kevesebb a turistaátverés

Több mint tízmillió forintos bírságot szabtak ki a fogyasztóvédők annak az idegenforgalmi főszezon előtti országos ellenőrzés-sorozatnak az eredményeként, amelyben a turisták által leginkább látogatott vendéglátóhelyeket vizsgálták. A leggyakoribb hiba a megfelelő tájékoztatás hiánya volt, de az adatok szerint az idén csak kevés helyen próbálták becsapni a fogyasztókat.

Simits Timea
2003. 07. 18. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már az idei idegenforgalmi főszezon kezdete előtt átfogó ellenőrzést tartottak a fogyasztóvédők a gyógycélú és egyéb üdülőhelyeken, valamint a fővárosban lévő vendéglátóhelyeken azért, hogy a remélt nagyszámú turista megérkezésére az üzlettulajdonosok pótolhassák az esetleges hiányosságokat.
A nyolc megyei és a fővárosi felügyelőség részvételével végzett vizsgálat most elkészült eredményeiről Dienes Katalin számolt be lapunknak. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FVF) vezető főtanácsosa elmondta: 283 helyet – éttermeket, bárokat, büféket – ellenőriztek, amelyek 67 százalékánál találtak kifogásolnivalót. A leggyakoribb hiba a megfelelő fogyasztói tájékoztatás hiánya volt. A jogszabályok szerint minden helyen jól láthatóan ki kell írni, hogy panasz esetén hova fordulhat a vásárló. Gyakran még a jegyző, illetve a fogyasztóvédelmi felügyelőség neve sem volt feltüntetve, sőt előfordult, hogy a már régóta nem illetékes KERMI-hez irányítják a vásárlót.
Kiemelten figyelték az ellenőrök az árak és a szervizdíjak feltüntetését. Annak ellenére, hogy régóta kötelező a bejáraton kívül is részletes ártájékoztatást kiírni, a szolgáltatások harminc százalékánál ez hiányzott. A szervizdíj feltüntetése vidéken egyáltalán nem jellemző, Budapesten hat helyen találkoztak szabálytalan tájékoztatással.
Több helyen volt probléma a röviditalok vagy az élelmiszerek adagolásához használt mérőeszközök hitelességével, és előfordult, hogy hiányzott az ételekre kötelezően kiszámított nyersanyag-öszszetétel.
A szakemberek 158 próbavásárlással ellenőrizték, hogy becsapják-e a vásárlókat. 134 vizit során egyszer sem találkoztak átverési kísérlettel, tizenkilenc alkalommal azonban az előírtnál kisebb adag italt vagy ételt adtak, míg öt esetben nem adtak számlát.
Az ellenőrzések eredményeként a fogyasztóvédők 23 élelmiszerfajta forgalmazását tiltották be, két üzlet bezárását kezdeményezték, és több mint tízmillió forintos bírságot szabtak ki.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.