Jelenleg a két egykori szövetséges esküdt ellensége egymásnak, a választások közeledtével pedig mind hevesebbé válik a konfrontáció. Mivel a milosevicsi–seselji ellenzék már nem jelent sem a Demokrata Párt uralta DOS, sem a párttá vált G17 Plusz számára komoly veszélyt, a két szervezet egymást tartja legfőbb riválisának. A Miroljub Labusz vezette csoport a DOS-szal együttműködve már nem tudta megvalósítani elképzeléseit, s ezért döntött úgy, hogy pártként folytatja tevékenységét, s úgy méretteti meg magát a következő választásokon. S kitől mástól vehetné el a szavazatokat, mint éppen a Zsivkovics kormányfő vezette demokratáktól. Ez a párt ugyanis gyorsan „felélte” a Djindjics meggyilkolása után és a szervezett bűnözés elleni harc első sikerei után szerzett politikai tőkét. A Kostunica-féle Szerbiai Demokrata Párt inkább a „hazafias” ellenzék elől söpri be a szavazatokat. Nem véletlen, hogy a szerbiai politikai színtéren még mindig Vojiszlav Kostunica a legnépszerűbb politikus.
Ám Zsivkovicsék mégis Labuszék ellen indultak. Mégpedig a G17 egyik – kétségkívül legnépszerűbb – vezetőjét, Mladjan Dinkics jegybankkormányzót igyekeztek „kilőni”, minden jel szerint sikeresen. Dinkics szakemberként elismerést elismerésre halmozott, fő bűne pedig az volt, hogy ezeket a sikereket pártja népszerűsítésére használta fel, tehát bizonyos szempontból Zsivkovicsék ellen. A DOS-ban pedig csakis így tekintettek a fiatal, tehetséges, szellemes, jó szónoki képességekkel megáldott, sikeres Dinkics gyakori közszereplésére. A koalíció szerint a bankkormányzó semmiképpen sem lehet politikus. A kormánynak Dinkics eltávolításával sikerül ellenőrzése alá vonni az elsődleges pénzkibocsátást is, két legyet ütve egy csapásra, hozzájutva a topcsideri pénznyomdához. Igaz, a pénzügyminisztériumban váltig hangoztatják, hogy tiszteletben tartják a jegybanknak és kormányzójának függetlenségét, s eszük ágában sincs pénzt nyomtatni, mert az újabb inflációs hullám egyenlő lenne a politikai öngyilkossággal. Ám ez sokakat nem nyugtat meg.
Az utóbbi napokban kirobbant botrány csak e küzdelem egyik epizódja. Dinkics már korábban figyelmeztetett, ha nem írják ki az idő előtti választásokat, akkor a kormánytagokat kompromittáló adatokat hoz nyilvánosságra. Ám a zsarolásra hasonlító fenyegetőzést senki sem vette komolyan, s Zsivkovics magabiztosan szólította fel Dinkicset, hogy álljon elő a bizonyítékokkal, amelyek szerinte nem léteznek.
A bizonyítékok azonban léteztek, s Dinkics be is mutatta őket. Pénzmosással vádolta meg a Zsivkovics-kabinet két tagját. Adatai szerint csak az idén félmilliárd dollár jutott ki illegálisan Szerbiából, tavaly pedig kilencszázhatvannégymillió. A magyar rendőrség szervezett bűnözéssel foglalkozó igazgatósága információkat kért két személlyel kapcsolatban, mert esetükben terhelő adatok birtokába jutott. Arra nincs magyarázat, hogy e dokumentum miként jutott ki a szerb belügyminisztériumból, mindenesetre Dinkicset most azzal vádolják, hogy törvényellenesen jutott az okmányhoz. Mindezek azonban már csak részletkérdések. A cáfolatok, a perrel való fenyegetőzések szintén.
A lényegi kérdés, hogy mekkora presztízsvesztéssel kerül ki a kormánykoalíció a botrányból, illetve mit veszít a G17 Dinkics menesztésével. Egy közvélemény-kutatási adat szerint a Demokrata Párt a szavazatok 18 százalékára számíthat, a Szerbiai Demokrata Párt (Kostunica) 14-re. S már a harmadik helyre tornázta fel magát a Labusz-féle G17 Plusz 12 százalékkal. Egy másik felmérés Kostunicáéknak ad minimális esélyt (17,7), Zsivkovicsék csak 0,2 százalékkal maradnak le, de itt is a G17 Plusz a feltörekvő harmadik 13 százalékkal. Labuszék helyzetét erősíti a nemzetközi válságcsoport elmarasztaló értékelése is a Zsivkovics-kormányról. A szervezet felszólította a nemzetközi közösséget, hogy csak akkor részesítse Szerbiát támogatásban, s csak akkor vegye fel a NATO békepartnerségi programjába, ha a belgrádi hatóságok folytatják a reformokat, átrendezik az államapparátust, és megtisztítják a Milosevics-rezsim maradványaitól. Az egyik követelés például Mladics tábornok kiszolgáltatása Hágának.
Hungary FM: June, Just the Usual Scenes + Video














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!