Koalíciós egyeztetést kezdeményez Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke a jövő évi költségvetésről, az adótörvényekről és a gazdaságpolitikáról, mert a kormány által bejelentetteket nem tekinti véglegesnek. Mint tegnap elmondta: egyeztetésnél mindig abból indul ki, hogy sikerül közösen megtalálni a megoldást. A miniszterelnök által kért 130-150 milliárdos kiadáscsökkentő csomagról nem nyilatkozott, mert „egyelőre tárgyalás közben vannak”.
Kuncze szerint az MSZP és az SZDSZ közötti vita csak látszólag szól a jövő évi adótörvényekről; az igazi tét a következő évek gazdaságpolitikája. Szerinte a kormányprogramban is benne lévő adócsökkentés a versenyképesség fokozása miatt lényeges. – Ha továbbra is vonzó cél szeretnénk lenni a nemzetközi tőke számára, akkor ezt nekünk is meg kell tenni – mondta. A pártelnök szerint az államnak ki kell onnan vonulnia, amely feladatokat más jobban el tud látni. Hangsúlyozta: szigorú költségvetési politikára van szükség, meg kell reformálni a nagy ellátórendszereket.
Kuncze úgy vélte: tavaly választási költségvetés készült, amelynek gyakorlatát a kormány a feszült politikai helyzet miatt folytatta. Újságíróknak válaszolva elmondta: ő csak kérdésként fogalmazta meg, hogy mi értelme akkor benn maradni az SZDSZ-nek a koalícióban, ha nem lesz adócsökkentés. – A kérdés létezik, válaszok egyelőre nincsenek – tette hozzá. Kifejtette: az adók mérséklése mindig is szerepelt a szabad demokraták programjában. Pokorni Zoltán felvetésére, miszerint nem kell aggódnia, mert a parlamentben a konzervatív oldal támogatná az adók csökkentését, azt válaszolta: – Ami Pokorni Szirénke énekét illeti, a szövegét ismerem, a dallama nem tetszik, abba az irányba nem tapogatózunk. – Arra a kérdésre, hogy mégis elképzelhetőnek tart-e egy ilyen megoldást, azt válaszolta: nem szokott képzelegni. – A 2002-ben 2004-re elfogadott adótáblát megvédjük – hangoztatta. Hozzátette: biztos benne, hogy a szocialisták között is sok támogatójuk van.
Azokra a kérdésekre, hogy az SZDSZ-es miniszterek hogyan szavaztak a kormánydöntésnél, hiszen például Csillag István beismerte, hogy támogatta a kabinet elképzeléseit, azt válaszolta: teljesen félrevinné a dolgokat, ha e körül csúcsosodna ki a vita. Kuncze azt állította, hogy Magyar Bálint fejtette ki a szabad demokrata miniszterek nevében az elutasító álláspontot az szja-javaslat ügyében. Lapunknak arra a kérdésre, hogy mióta hangoztatnak különvéleményt az SZDSZ-es tárcavezetők a kormány gazdaságpolitikájával kapcsolatban, nem adott konkrét választ, azt mondta: ők mindig is a kormányprogram mellett álltak ki.
Bauer Tamás, az SZDSZ prominens politikusa, közgazdász azonban a tegnapi Népszavában úgy vélte: „Kunczénak egy éve kellett volna meggondolnia, hogy mihez adja beleegyezését az SZDSZ elnökeként – most már késő a bánat.” Szerinte a párt jelenlegi vezetői bizonyára le fogják nyelni a 2004-re meghirdetett adócsökkentés elmaradását, és ezzel tovább fog csökkeni a párt politikájának hitele. Bauer úgy vélte: az SZDSZ vezetői az elmúlt immár több mint egy évben sohasem tiltakoztak a kormány gátlástalan kiadásnövelő politikája ellen. Elmondása szerint, amikor ő erre felhívta a figyelmet, azokat rendre lesöpörték.
Az MSZP kész minden ésszerű javaslatot megfontolni, s a megoldás érdekében az SZDSZ-szel tárgyalásokat folytatni az adók kérdésében – mondta az MTI-nek tegnap Kovács László, a szocialista párt elnöke. Hozzátette: a választási ígéretek nem 2004-ig, hanem 2006-ig szólnak, így a 2005-ös és a 2006-os költségvetés tárgyalásánál vissza lehet térni ezekre a kérdésekre. Kovács szerint bár a kiadásokat sikerült jelentősen lefaragni, a tervezett költségvetési hiányt csak úgy lehet teljesíteni, ha a bevételek nem csökkennek. „A megoldás az lehet, hogy sikerül tovább csökkenteni a kiadásokat vagy növelni a bevételeket, s ez esetben elképzelhető az szja változtatása” – hangsúlyozta.
***
Ágh Attila: Kizárt, hogy az SZDSZ kilépne a koalícióból, mivel elég erős tárgyalási pozícióval rendelkezik a kabineten belül. Sem az MSZP-nek és sem az SZDSZ-nek semmilyen perspektívával nem kecsegtetne a szakítás, jelenleg a tétek megfogalmazásáról van szó. Kuncze bejelentésével jelezte: a kisebbik kormánypártnak elsődleges az adócsökkentés, amelynek be nem teljesülése akár a koalíció felmondásával is járhat. Az SZDSZ-es pártelnök nyilatkozata szerint a személyi jövedelemadó növelését érintő döntést korántsem tartja véglegesnek, és Csillag István gazdasági miniszter is úgy kezeli László Csaba elképzelését, mint egy folyamat kezdetét. Most kezdődik el az egyeztetés a két politikai erő között; ebben a folyamatban az a lényeges, hogy ki meddig megy el érdekeinek védelmében. A fő kérdés az, hogy mikor is találkoznak a koalíciós partnerek érvei egymással és a konkrét kérdésekben milyen megállapodás születik. Ebben a „kompromisszumkimunkálásban” szerepel majd a kormányzati kiadások csökkentése, az adónövelés kérdésköre és ezek kombinációja. A koalíciós pártok jelenleg is tárgyalnak arról, hogyan lehetne jövőre csökkenteni a deficitet és hogyan juthat a költségvetés nagyobb bevételekhez. (P. T.)
***
Lánczi András: Először mondta ki nyíltan az SZDSZ vezetése, hogy az eddig eltelt bő egy évben csak az MSZP szempontjából valósult meg a kormányprogram. Az is figyelemre méltó, hogy a kormány gyakorlatilag elismerte: nem mehet tovább az a gazdaságpolitika, amelyet az ellenzék már hónapok óta élesen kritizál. A jövő évi költségvetés, illetve az adótörvények előkészítése miatt kirobbant nézeteltérés bepillantást enged a koalíciós pártok intim szférájába. Kiderült, hogy egy-egy pozícióért cserébe a szabad demokraták feladták a választási programjuk lényeges elemeit, miközben érdemi egyeztetést nem folytattak velük. Most azonban, úgy tűnik, eljött az idő és az alkalom, amikor saját identitásuk megőrzése érdekében ragaszkodnak a gazdaságpolitikai elképzeléseikhez. Nem tét nélküli ez a konfliktus, koalíciós szakítópróbának azonban nem minősíthető. Kuncze Gábor ugyan határozott hangon nyilatkozott, de egyben biztosította az MSZP-t a kompromisszumkészségéről, és ezt tették a szocialisták is. Biztos vagyok abban, hogy megegyeznek a partnerek, persze kérdés, hogy ki mit kér cserébe a háttéralkuk során. Ezzel a konfliktussal megkezdődik a politikai értelemben vett kormányzás, a választópolgárok pedig lemérhetik, milyenek a koalíción belüli erőviszonyok. (K. F.)
Tóth Alex megszólalt: Azt nem mondom, hogy mindent megkaptam + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!