Komoly bajban az egész magyar gazdaság

Augusztustól igényelhetők az aszálykárok után a vissza nem térítendő támogatások, a hitelkérelmeket pedig december 15-ig lehet benyújtani. Faludi Sándor, a Fidesz gazdatagozatának elnöke rámutatott: a tízmilliárdos vissza nem térítendő támogatás valójában csak ötmilliárd, mert a másik felét az agrártárcának saját büdzséjéből kell kigazdálkodnia.

Nagy Ottó
2003. 07. 18. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Augusztusban hozzájuthatnak az aszálykárt szenvedett termelők a vissza nem térítendő támogatásokhoz, illetve a kedvezményes hitelek első részéhez – ismertette tegnap Németh Imre földművelésügyi miniszter az aszálycsomag részleteit, kiemelve, hogy a támogatással és a hitellel csak a regisztrált termelők élhetnek. Mint ismeretes, a vissza nem térítendő támogatások mértékét tízmilliárd forintban, a támogatott hitelkeret nagyságát pedig ötvenmilliárd forintban határozta meg a kormány.
Az minősül elemi károsultnak, aki egy termelési ágazatában 25 százalékos vagy azt meghaladó kiesést szenvedett. A kártérítés alapját a búzánál és a kukoricánál az idei intervenciós ár – tonnánként 23, illetve 21 ezer forint –, a többi növénynél az aktuális piaci ár, illetve a termelési szerződésekben rögzített összeg adja – mondta a miniszter. A szántóföldi növényeknél a támogatási előleg mértéke háromezer, a zöldség- és gyümölcsültetvényeknél hatezer forint. A termelők augusztus 20-ig jelenthetik be igényüket, amelyet az FM-hivatalok 15 napon belül visszaigazolnak. A kérelmeket december 5-ig összesítik, és ha az igénylők a tízmilliárdos keretet túljegyezték, akkor arányos visszaosztást alkalmaz a minisztérium – mondta Németh Imre. Hozzátette: ha valaki a tényleges kiesésnél nagyobb összeget vesz fel, nem tekinti jogtalan igénybevételnek a tárca, de a többletet természetesen vissza kell fizetni az államnak. A hitelekről a miniszter elmondta, hogy a hitelkérelmeket folyamatosan, de legkésőbb december 15-ig lehet benyújtani. A pénzintézetek csak olyan igénylést fogadnak el, amelyet az FM-hivatalok is záradékoltak. A hiteldíjmutató legfeljebb három százalékponttal haladhatja meg a jegybanki alapkamatot, az első évben pedig hiteltörlesztési moratórium lesz érvényben. A felvehető hitel legmagasabb összege 250 millió forint.
Németh Imre kérdésünkre elmondta, hogy a tízmilliárd forint vissza nem térítendő támogatásnak csak a felét, ötmilliárd forintot biztosítja a központi költségvetés, a másik ötmilliárdot az agrártárca gazdálkodja ki a más kifizetési célokra fordítható maradványokból. Ezt a bejelentést Faludi Sándor, a Fidesz gazdatagozatának elnöke úgy értékelte, hogy ez esetben csak ötmilliárd forintot fordít a kabinet az aszálykárok támogatására. Az agrártárca épülete előtt sajtótájékoztatót tartó Faludi Sándor emlékeztetett rá, hogy minden agrárképviselet és -szerv elfogadta, hogy az idei aszálykár nagysága eléri a százmilliárd forintot. Ezért a Fidesz 30, a Magyar Agrárkamara 25, a Magyar Szocialista Párt agrártagozata pedig 15 milliárdos vissza nem térítendő támogatás kiosztását javasolta. Ezzel szemben csak ötmilliárdot fordítanak erre a célra, hiszen a maradékot az agrártárcának kell kigazdálkodnia. Azt szeretnénk elérni, hogy legalább a szocialista képviselők javaslatát elfogadja a kormány. Faludi Sándor megemlített egy kormánypárti, a földtörvény módosításáról szóló javaslatot is. E szerint eltörölnék a zártkerteket, illetve megkönnyítenék a külterületek belterületté módosítását. Utóbbi azért veszélyes, mert a belterületekre nem érvényes a külföldiekre vonatkozó földeladási moratórium.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.