Koszovói harcosokat ítéltek el

MTI
2003. 07. 16. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Háborús bűncselekmények miatt többévi börtönbüntetésre ítélte szerdán a pristinai kerületi bíróság a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) négy egykori gerilláját. Az északkelet-koszovói Podujevo környékén tevékenykedő Lab-csoport néven ismert UCK-osztag négy egykori fegyverese ellen február 20-án kezdődött a büntetőper a nemzetközi közösség három bírájából álló pristinai kerületi törvényszéki tanács előtt.
A Remi néven ismert osztagparancsnokon, Rustem Mustafán kívül három gerillaharcos – Latif Gashi, Nazim Mehmeti és Naim Kadriu – ült a vádlottak padján. Az ügyészség azzal vádolta őket, hogy az 1998–99-es koszovói konfliktus idején súlyos bűncselekményeket követtek el Podujevo környékén élő, jobbára albán nemzettársaik ellen, akikről azt feltételezték, hogy együttműködtek Milosevics volt jugoszláv elnök rendszerével.
A fegyveresek védőügyvédjei azzal védekeztek a per során, hogy védenceik bűnözők ellen harcoltak, és a háborús bűncselekmények elkövetéséről szóló alaptalan vádak minden volt felkelőt és Koszovó egész népét megalázzák.
Az ügyészség tizenegyrendbeli emberrablás, kínzás és gyilkosság miatt 17 évi börtönbüntetésre ítélte Remit; Mehmeti 13, Gasi 10, Kadriu 5 évet kapott. A perben közel harminc tanút hallgattak meg, tucatnyian közülük védett státust kaptak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.