Kovács koronája

Mostan szürke tintákról álmodom, úgyhogy mai témánk Kovács László. Bár önmagában is elemzés tárgya lehetne, hogy ebből a felkészült, kemény, gátlástalan, ám nagyon is okos politikusból az MSZP választási győzelme után miként lett ilyen gonosz öregember, most mégsem ez a legfontosabb. Hanem amiket beszél.
Ilyen verbális mélységekbe szabadon választott magyar külügyminiszter még nem jutott el. Hétfőn Kovács László hosszan ecsetelte az ő bratislavai tárgyalásait. Hogy tévedés ne legyen, később mondott még egy Bratislavát. Ráadásul így mondta, ahogy le van írva, t betűvel, pedig erre elvileg csak a nagyon képzetlen vasutasok képesek. Legközelebb majd elmeséli nekünk Tirgu Murest.

A Népszabadság tegnapi számának tanúsága szerint később arról világosította fel a lap újságíróját, hogy a magyarigazolványokon díszelgő magyar korona láttán – Kovács László alighanem a Szent Koronára gondolhatott – némely szomszédunk Nagy-Magyarországra asszociál, ezért a jövőben érdemes lenne megváltoztatni az okmány küllemét. És hogy lám, maga Erik Jürgens is teátrálisan felmutatta a magyarigazolványt Strasbourgban, merthogy neki is a papír külsejével van gondja.
Egyéb teendőim miatt nem voltam jelen a szóban forgó eseményen, de bizonyos, hogy órákig el tudtam volna nézni, amint Erik Jürgens teátrálisan felmutat ezt-azt. Látványnak sem utolsó. Ám hová Kovács Lászlónak ez a nagy igyekezete? Az Európai Unióhoz akkor is csatlakozunk, ha Erik Jürgens élete hátralévő részében semmi mást nem csinál, mint különböző tárgyakat mutat fel teátrálisan. Nyilván szereti az Activity nevű játékot, hát tegye.
Hogy a szomszédaink érzékenységét zavarja a Szent Korona, az érthető. A tolvajt általában zavarba szokta ejteni az eredeti tulajdonos kilétét bizonyító dokumentum. Majd megszokják. Ha meg nem, akkor nem.

Kovács László most azt akarja visszavenni, amit egyrészt nem ő adott, másrészt pedig nem az övé. Több százezer magyar ember kapott magyarigazolványt. Szeretik és örülnek neki. Az ő érzékenységüket az zavarná, ha nem lenne rajta a Szent Korona. Sajnos azonban a magyar kormányt és annak külügyminiszterét ez nem érdekli. A szomszédok, azok igen, a kis érzékenyek, meg Erik Jürgens. Ha ezek asszociálnak meg teátrálisan felmutatnak, akkor a mostani magyar diplomácia megtorpan, mint harkály a felső erdőhatáron. Meg is van az eredménye. Kovács László kivett, betoldott, átírt, finomított, értelmezett, és lám, ezek a mi érzékeny szomszédaink minden egyes tárgyalási forduló után legázolták. Amiben persze igazuk is van, mert ők nem arra esküdtek fel, hogy a szomszédaik, azaz a mi érzékenységünkkel foglalkozzanak. Hogy miből mire asszociálunk, az meg végképp hidegen hagyja őket. Ezeknek a mi érzékeny szomszédainknak a lebutított státustörvény éppen úgy nem felel meg, mint az eredeti változat. Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök tegnap megmondta: „Ha Szlovákia területén a magyar kedvezménytörvénynek valamilyen hatálya mutatkozna, akkor annak kötelességünk gátat vetni, és ezt meg is tesszük.” Ez egyenes beszéd. Akkor most mi végre ez a nagy megfelelni vágyás?

És végtére is: miket beszél Kovács László? Nem tudja, mit jelent a magyar nemzetnek a Szent Korona? Vagy tudja, mégis mondja? Nincs ennek a világnak külügyminisztere, aki megpendíteni merné, hogy nemzetének egy ilyen fontos szimbólumát eltávolítsák egy hivatalos okmányról. Vagy ha tenné, már másnap nem lenne külügyminiszter. Vakartassa le Kovács László a vörös csillaggá összerakható szegfűit, ha annyira radírozhatnékja van.
Van aztán még egy apróság. Szomszédaink érzékenységét nem a Szent Koronának a magyarigazolványokon látható apró mása bántja. Hanem mindaz, amit jelképez, tehát végső soron maga a Szent Korona. Azzal mi a teendő? Visszaküldjük az Egyesült Államoknak mint önkéntes felajánlást? Ámbár ott legalább biztonságban lenne. Ezek itt a végén még beolvasztják, csak hogy Erik Jürgens végre ne mutogasson.