A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség alelnöke Mádl Ferenccel a törvénymódosításnak a pedagógusokat terhelő titoktartási kötelezettségről szóló passzusáról folytatott eszmecserét, a köztársasági elnök azonban „úgy ítélte meg, hogy ebben nem kíván döntőbíró lenni” – közölte Pokorni.
A Szövetség azonban úgy értékeli, hogy a módosítás bevezető része korlátozza a szülők gyermeknevelési alapjogát, illetve ezen irányú kötelezettségeik teljesítését. A alelnök hozzátette: a rendelkezés megfosztja a szülőt annak lehetőségétől, hogy minden, a gyermek testi, értelmi és erkölcsi neveléséhez szükséges, általa más módon meg nem szerezhető információ a rendelkezésére álljon. A szülő nem tud más módon élni a nevelés megválasztásáról szóló, az alkotmányban rögzített jogával – jelezte Pokorni.
Ezzel szemben az elfogadott törvényben az szerepel, hogy a pedagógus és a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottat titoktartási kötelezettség terheli a gyermekkel, tanulóval és családjával kapcsolatos minden olyan tényt, adatot, információt illetően, amelyről tudomást szerez. Ez a kötelezettség határidő nélkül fennmarad. Ez alól csak a tanuló vagy a szülő adhat írásban felmentést. Pokorni kiemelte: abszurd és elfogadhatatlan korlátozása a szülői felelősségnek jogi, és morális értelemben is, ha például a kiskorú gyerek írásban adhat engedélyt a pedagógusnak arra, hogy elmondja a szülőnek, amit megtudott a tanulóról. Az alelnök néhány, kormánypárti politikusokkal készült riportokból kiemelt példát sorolt fel a nem közölhető adatok között. Ilyen az, amikor a pedagógusnak a diáktól vagy más forrásból tudomására jut, hogy tanítványa drogot fogyaszt, teherbe esik, öngyilkosságot akar elkövetni, bűncselekmény elkövetőjével került kapcsolatba vagy egészségügyi problémája van. Az ellenzéki párt beadványát augusztusban juttatja el az Alkotmánybírósághoz.
A szabályozás azt a célt szolgálja, hogy a tanuló teljes bizalommal fordulhasson az őt nevelő pedagógushoz, és a pedagógus a rábízott titkot minden kockázat nélkül meg tudja őrizni – reagált az OM sajtóirodája. A közlemény szerint: értelemszerűen, ha a gyermek érdekében szükséges, a pedagógus megfelelő tájékoztatást adhat mind a szülőknek, mind az illetékes szervezeteknek. Az OM sajtóirodája szerint „az igazság valójában az, hogy az új közoktatási törvény egyik legfontosabb célja, hogy az iskolák kinyíljanak. A változások arról szólnak, hogy a szülőket a korábbinál jobban bevonják az iskolai életbe”.
***
Sulinet Expressz kettős árazással.
A Sulinet Expressz programban az eredetigazolással bíró számítástechnikai eszközök harminc százalékkal drágábbak, mint a többi termék – közölte Almássy Kornél, az MDF elnökségi tagja az Oktatási Minisztérium (OM) előtt tartott sajtótájékoztatón tegnap Budapesten. Kecskés Balázs, az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) informatikai kollégiumának jelen lévő elnöke elmondta: az OM szerint a forgalmazókkal kötött keretszerződés és a fogyasztóvédelmi törvény tiltja a kettős árazást, azonban az IDF tudomására jutott, hogy a Sulinet Expressz (SE) matricával nem ellátott terméket is olcsóbban adják a cégek. Hozzátette: ha a sulinetes vásárlás értéke nettó 200–250 ezer forint körül van, az árkülönbség és az igénybe vehető adókedvezmény mértéke már egyenlő. Az IDF azt javasolja, hogy a szaktárca dolgozzon ki olyan rendszert, amelyben a 70 ezer forint alatt keresők is igénybe tudják venni a Sulinet nyújtotta kedvezményeket. Almássy és Kecskés használt számítógépet akart átadni a minisztérium képviselőjének. Borbola István, az Educatio Kht. ügyvezetője a Sulinet Expressz program technikai lebonyolításának felelőse, a politikusok által felajánlott számítógépet ócskavasnak nevezte, és kijelentette, hogy a minisztérium nem veszi át azt. Emellett közölte, hogy az elhangzott állítások minden alapot nélkülöznek, majd távozott a helyszínről.
„Nyugodj békében, Robbo…”, Robertson halála miatt gyászol a futballvilág + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!