Letartóztatás vár a zsaroló rendőrökre

2003. 07. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Előzetes letartóztatását indítványozta a Fővárosi Főügyészség tegnap annak a két rendőrnek, akiket kedden vettek őrizetbe zsarolás alapos gyanúja miatt. Mindkettejüknél fennáll ugyanis a szökés, elrejtőzés, a bizonyítékok megsemmisítése, illetve a további eljárás meghiúsításának veszélye. A bíróság 72 órán belül dönt az indítvány elfogadásáról.
Mint arról beszámoltunk, a két tiszthelyettes félmillió forintot akart kizsarolni egy IV. kerületben lévő műszaki üzletben dolgozó férfitól azért, hogy ne jelentsék fel hamis CD-k forgalmazásáért. A sértett – miután az egyik rendőr lakására kísérte a pénzért – értesítette egy rendőr ismerősét, aki a helyszínre sietve elfogta kollégáját. A zsaroló páros másik tagját szolgálati helyén vették őrizetbe. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán mindkét gyanúsított rendőr szolgálati viszonyát megszüntette.
A BRFK-n megtudtuk: a mostani korrupciós ügyön kívül idén eddig hét rendőr – közülük hat a közrendvédelmi, egy pedig a bűnügyi állomány munkatársa – ellen indult fegyelmi eljárás zsarolás miatt. Az eljárások eredményeként három ember önként mondott le szolgálati viszonyáról, hármat felfüggesztettek, egynek az ügye pedig még az ügyészségi nyomozóhivatalnál van.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.