Politikai elemzők szerint „megsemmisítő” hatást gyakorolhat a csapatok moráljára a Pentagon azon döntése, amelynek értelmében elhalasztják több ezer amerikai katona kivonását Irakból. A CNN hírtelevízió beszámolója szerint a hosszabbítás kilencezer katonát érint a harcviselt 3. gyalogos hadosztály két dandárjából, amely 16 500 katonájával a háború megindítása óta döntő szerepet játszott az iraki hadműveletekben, s eddig harminchét katonáját vesztette el a harcokban. Az amerikai katonákra a háború befejezése óta nehezedő nyomást tovább tetézi, hogy két újabb iraki mozgalom figyelmeztette tegnap a szövetséges országokat: ne küldjenek alakulatokat Irakba, mert hasonló ellenállással számolhatnak, mint az amerikaiak. Hallatott magáról az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet is, amelynek szóvivője hétfő este egy dubai rádióban fenyegette meg az Egyesült Államokat és szövetségeseit. Szulejman Abu Gait kilátásba helyezte, hogy Afganisztánban és szerte a világon folytatódik a szent háború az amerikai érdekek és azok támogatói ellen.
Az újonnan létrehozott iraki kormányzótanács tegnap olyan különleges törvényszékek létrehozásáról döntött, amelyek kizárólag az előző rendszer emberiesség elleni bűnökért felelős személyiségei ellen indítandó büntetőperekben járnak majd el. A testület egyik szóvivője kijelentette, hogy a kormányzótanács az előző rendszer vétkeseinek felelősségre vonását tartja egyik legsürgősebb feladatának. A Human Rights Watch nemzetközi emberi jogi szervezet nyomban kifogásolta a döntést: a volt áldozatok nem irányíthatják ezt a bírósági rendszert, annak függetlennek kell lennie mind a régi rendszer embereitől, mind pedig Szaddám Huszein rendszerének áldozataitól.
Jack Straw mindeközben jelezte: a brit kormány továbbra is kiáll az iraki kérdésben felhasznált hírszerzési anyagok helytállósága mellett, de az iraki fegyveres beavatkozásról nem e hírszerzési értesülések alapján született döntés. A brit külügyminiszter a londoni alsóház tegnapi vitanapján azt mondta: a háború alapja a Biztonsági Tanács 1441-es számú határozata volt, amely utolsó lehetőséget adott Szaddám Huszeinnek a leszerelésre. Straw nyilatkozata a jelek szerint új kormányzati kísérlet a figyelem elterelésére azokról a háború előtt nyilvánosságra hozott, a fegyveres fellépés támogatásának erősítése végett ismertetett hírszerzési adatokról, amelyek hitelességét a sajtó és maga a parlament is teljesen kikezdte. A londoni belviták ellenére tegnap brit parancsnokság alá kerültek az Irakba vezényelt olasz katonai alakulatok, amelyek a dél-iraki Násziríja térségében teljesítenek majd szolgálatot. A háromezer fős olasz kontingens szárazföldi, légi és rendfenntartó alakulatokból áll, és az olasz hadsereg három hadihajóval is erősíti az amerikai–brit erőket. Horvátország is csatlakozni szándékozik a nemzetközi békefenntartó erőkhöz Irakban, és ezért mintegy hatvan katonát küld a térségbe.
A diplomáciai síkon megfigyelhető lavírozás újabb állomásaként mindeközben Alexander Vershbow moszkvai amerikai nagykövet közölte, hogy az Egyesült Államok nem törekszik az orosz vállalatok kiszorítására Irakból.
***
Kölcsönösen sajnálkoznak.
Az Egyesült Államok és Törökország tegnap kölcsönös sajnálkozásának adott hangot a július 4-i katonai incidens miatt, amelynek során az amerikai erők török katonákat vettek őrizetbe Irak északi részén. A közlemény szerint az Egyesült Államok és Törökország a kialakult feszült diplomáciai viszony normalizálására törekszik. A felek továbbá ígéretet tettek, hogy az iraki helyreállítás során szorosabb együttműködést alakítanak ki, valamint hatékonyabb információcserét bonyolítanak le a regionális biztonság és stabilitás érdekében. (MTI)
Az olasz baloldalnak nem tetszik, hogy a betlehemállítás még mindig hagyomány















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!