Méltatlanná vált a szolgálatra a zsarolási ügyben kedden őrizetbe vett két tiszthelyettes – döntött tegnap a BRFK etikai bizottsága, s azonnali hatállyal megszüntette a rendőrök munkaviszonyát.
A rendőrség adatai szerint a gyanúsítottak – egyikük egyenruhában, másikuk civilben – kedden megjelentek egy fővárosi IV. kerületi számítástechnikai üzletben, és az ott dolgozó férfival közölték: tudomásuk szerint az üzletben illegális CD-ket forgalmaznak, de félmillió forintért hajlandók eltekinteni a feljelentéstől. A férfi azt mondta, ha a lakására kísérik, ki tudja fizetni a kért összeget. Míg a civil ruhás rendőr a lépcsőházban várakozott, a sértett telefonon értesítette szabadnapos rendőr ismerősét, aki jelentette az esetet, majd a helyszínre sietett, ahol felfedte kilétét és elfogta a kollégáját. A zsaroló páros egyenruhás tagját I. kerületi szolgálati helyén fogták el.
A BRFK sajtóügyeletesétől megtudtuk: az ügyben Budapest rendőrfőkapitánya hívta össze a tiszthelyetteseket menesztő etikai bizottságot. A gyanúsítottak ellen – hivatalos személyként elkövetett zsarolás alapos gyanúja miatt – a Fővárosi Főügyészség Nyomozóhivatala jár el. Borbély Zoltán ügyészségi szóvivő elmondta: a 25 éves rendőr törzsőrmestert, valamint a 30 éves rendőr főtörzsőrmestert őrizetbe vették, előzetes letartóztatásuk kezdeményezéséről holnap döntenek.
***
Nagyban dolgoztak Szegeden.
Továbbra is hírzárlat van érvényben annak a szegedi rendőrtisztnek és két bűntársának az ügyében, akiket zsarolás miatt helyeztek előzetes letartóztatásba a múlt héten. Ugyanakkor értesüléseink szerint a kommandósok akkor csaptak le a társaság egyik tagjára, amikor az tizenhatmillió forintot vett át a megzsarolt személytől. A zsaroló banda, amelynek a gyanú szerint a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság idén januárban menesztett főnyomozója is tagja volt, mintegy százmillió forintot követelt a vállalkozótól, aki azt állítja, hogy az összeg az utolsó részlet lett volna, amit már nem akart kifizetni. Ezért értesítette a rendőrséget, majd az ügyészségi nyomozóhivatalt. (B. J.)
„Nyugodj békében, Robbo…”, Robertson halála miatt gyászol a futballvilág + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!