Röviden

Orbán a nemzeti összefogásról Eljött az ideje, hogy szóba elegyedjünk azokkal is, akik másképpen szavaztak – jelentette ki Orbán Viktor volt kormányfő tegnap a Szent László híd szekszárdi hídfőjénél, a polgári körök által szervezett ünnepségen. – Ha hiszünk abban, hogy lesz teljes nemzeti összefogás, akkor eljött az idő, hogy a polgári összefogás után elkezdjük építeni az ennél szélesebb nemzeti összefogást is a problémáink megoldása érdekében – fűzte hozzá a Fidesz elnöke. Szerinte a híd küldetése, hogy „a kettészakadt Magyarországot, Pannóniát és Hunniát egy országgá formázza”. (MTI) Riport az 5. oldalon Bírságoltak az 5-ösön Tegnap több, 7,5 tonna teherbírás feletti járművel közlekedő fuvarozó arra panaszkodott a távirati irodának, hogy a rendőrök megállítják és bírságolják őket az 5-ös főút engedélyezett szakaszán. A gazdasági és közlekedési tárca szerint a félreértést az okozhatta, hogy a minisztérium fuvarozókkal kötött keddi megállapodásáról a rendőrség későn kapta meg az értesítést. (MTI) Csecsenföldi áldozatok Hivatalos adatok szerint 2200 orosz belügyi katona vesztette életét az 1999-es úgynevezett második csecsen háborúban – jelentette be Szergej Topcsin vezérőrnagy, az orosz belügyi erők főparancsnok-helyettese. Civil szervezetek, köztük a legnagyobb katonai jogvédő kezdeményezés, a katonaanyák szövetsége ennek többszörösére becsüli a valós veszteségeket. (MTI) Fideszes felszólítás A Fidesz felszólítja a kormányt: tegyen le a kistelepülési postahivatalok bezárásáról, illetve a vasúti szárnyvonalak megszüntetéséről – jelentette ki Szita Károly, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség önkormányzati tagozatának elnöke tegnap. A tagozat elnökségi ülése utáni tájékoztatón a politikus megdöbbentőnek nevezte, hogy a kormány több mint 600 kistelepülési postahivatalt zár be, és háromezer kilométernyi, kistelepüléseket összekötő vasúti szárnyvonalat kíván megszüntetni. (MTI)

MTI
2003. 07. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.