Röviden

Sasok Állítólag alacsony repülést gyakorolnak majd a harci gépek a Bükki Nemzeti Park fölött. A helyben honos sasok aligha lesznek partnerek hadi társaik manővereihez. Legfeljebb elfoglalják a bezáró katonai reptereket. Szentkirályi

MTI
2003. 07. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Emberi szerveket találtak az orvosnál
A szlovák–cseh határon őrizetbe vettek kedden egy 57 éves cseh orvost, aki emberi szíveket, csontátültetéshez használt szöveteket és tizenhat, vérrel töltött tartályt szállított autójában. A férfi egy nyugat-európai országba akarta vinni az emberi szerveket, amelyeket egy szlovákiai kórházban, nemrég elhunyt betegek testéből vettek ki engedély nélkül. Ez az első eset Szlovákiában, hogy ilyen bűncselekményben tetten érnek valakit. (MTI)

Olajtolvajok tragédiája
Meghalt két férfi tegnap Okorvölgynél, miután megfúrták
a Mol egyik vezetékét. Holttestükre a vezeték mellett,
egy mély gödörben találtak rá. Halálukat valószínűleg
a vezetékből kiömlő gáz
okozta. (MTI)

Határőröket vettek őrizetbe
Vesztegetés miatt tíz határőr ellen indult eljárás tegnap. Nyolc útlevélkezelőt őrizetbe vettek a Nógrád megyei Parassapusztán, egy tiszthelyettes szabadlábon védekezhet, egy pedig kérte azonnali leszerelését. (MTI)

Lángolt az erdő
Tizenöt hektár fenyő- és akácerdő égett le tegnap Dabas-Gyón közelében. A tűz három tanyát fenyegetett, de nem esett kár bennük. Tizenkét járművel 60 tűzoltó vonult ki, a lángokat estére megfékezték. (G. J. J.)

Vizsgálják a plébános öngyilkosságát
Zsarolás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a halászi plébános öngyilkossága ügyében tegnap a rendőrség. A plébános a múlt héten vetett véget életének, halála előtt öt személytől 2,5 millió forintot kért kölcsön, és bankoktól is vett fel pénzt. A rendőrség a zsarolásra utaló búcsúlevél és más információk alapján terjesztette ki a vizsgálatot az öngyilkosság előtti eseményekre is. (MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.