Hatan versengenek augusztus 20-ért
Öt konzorcium és egy vállalkozás verseng az augusztus 20-i állami ünnepségekért a második fordulóban. Önállóan indult – és bejutott a második körbe – a Multimedia Concerts Kft., amely tavaly rendezhetett programokat. (MN)
Sulinet Expressz: elindult az akció
Átadta az első Sulinet Expressz program keretében vásárolt számítógépet Magyar Bálint oktatási miniszter tegnap egy fővárosi bevásárlóközpontban. Az akció keretében évente hatvanezer forintot írhatnak le adójukból azok a pedagógusok, oktatók, hallgatók és szülők, akik számítógépet, informatikai eszközöket vásárolnak, bérelnek vagy lízingelnek. Az akciókba bekapcsolódók mintegy 2200 típusból válogathatnak, s a hét második felében várhatólag az 1500 elárusítóhely felében kaphatók lesznek az eszközök. (MTI)
Beiktatták Gergényit
„Fokozott szakmaiságot” vár a tömegrendezvények, sportesemények biztosításakor Gergényi Péter tegnap beiktatott budapesti rendőrfőkapitánytól Lamperth Mónika. A belügyminiszter a BRFK átalakítását és a rendőrök körében tapasztalható jogsértésekkel szembeni határozott fellépést is számon fogja kérni a tábornoktól. (MTI)
Európa Diploma Tihanynak
Európa Diplomát kapott tegnap a Tihanyi-félsziget; a kontinens kiemelkedő jelentőségű természetvédelmi területeinek legnagyobb nemzetközi elismerését Persányi Miklós szakminiszter vette át José-Maria Ballestertől, az Európa Tanács Kulturális és Természeti Örökség Igazgatóságának vezetőjétől. (MTI)
Elhunyt Bártfay Pál György
Rövid ideig tartó, súlyos betegség után, életének 57. évében elhunyt Bártfay Pál György ügyvéd, a Független Jogász Fórum (FJF) alapító tagja. A szervezetet – amelynek elnöke és választmányi tagja is volt – 1988 őszén Kónya Imrével alapította. Az FJF tagjaként 1989 tavaszán moderátori szerepet vállalt az ellenzéki kerekasztal ülésein. Július 3-án helyezik örök nyugalomra. (MTI)
Kocsis Máté elárulta, mi lesz az újévi fogadalma + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!