Röviden

MN
2003. 07. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pakisztáni ítélet
Karacsi. Halálra ítéltek Pakisztánban két iszlám szélsőségest, akiket a terrorellenes bíróság bűnösnek mondott ki a tavaly májusban tizenegy francia műszaki szakember halálát követelő karacsi terrortámadásért. A kikötővárosban tavaly elkövetett merénylet egy sor terrorakció része volt: ezeket nyugati érdekeltségek és keresztény kisebbségiek ellen intézték 2001 vége óta, miután a pakisztáni vezetés csatlakozott a terrorellenes nemzetközi háborúhoz, felbőszítve ezzel a szélsőséges iszlám fegyveres csoportokat. (MTI)

Ötvenéves az Európai Néppárt
Strasbourg. Működésének ötvenedik évfordulóját ünnepli az Európai Néppárt (EPP). Surján László, a parlament munkájában megfigyelőként részt vevő magyar delegáció tagja elmondta, hogy az európai egyesülésnek részben elgondolói és azóta állandó motorjai voltak a kereszténydemokrata politikusok. Az ünnepség tegnap reggel ökumenikus istentisztelettel kezdődött, este pedig – mások mellett – Hans-Gert Pöttering, az EPP frakcióvezetője, Jean-Pierre Raffarin francia miniszterelnök és Helmut Kohl német exkancellár mondott beszédet. (MN)

Baloldali tagrevízió Lengyelországban
Varsó. A kormányzó lengyel Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) tagrevíziót készít elő, amelynek során a következő hónapokban mintegy húszezer tagjától válik meg a párt – írta legfrissebb számában a Newsweek Polska című lengyel képes közéleti hetilap. A párt hétfőn befejeződött kongresszusán éles bírálatok fogalmazódtak meg a párt berkeiben tapasztalható korrupció, állami tisztségek pártaktivistákkal történő betöltése és általában a közéletben elhatalmasodó pártbefolyás miatt. Hamarosan megkezdik a tagrevíziót, eltávolítják a passzív, tisztességtelen, kompromittálódott tagokat. (MTI)

Washington zsarol
Washington. Csaknem negyven ország eshet el a washingtoni katonai segélyektől azért, mert nem kötelezte el magát kétoldalú egyezményben, hogy nem ad ki amerikai állampolgárt a Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC). Az amerikai kongresszus a katonai segélyek megvonásának terhe mellett az ilyen egyezmények megkötésének a határidejét július elsejében rögzítette. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője hétfőn közölte, hogy 44 ország – legutóbb Kambodzsa és Panama – kötött nyíltan, legalább hét ország pedig titokban egyezményt arról, hogy nem ad ki háborús bűnökkel vádolt amerikaiakat a hágai ICC-nek. (MTI)

Halálbüntetés tilalma háborúban
Strasbourg. Hatályba lépett tegnap az emberi jogok európai egyezményéhez kapcsolódó jegyzőkönyv, amely háborúban is tiltja a halálbüntetést Európában. A jegyzőkönyv életbelépését mások mellett Oroszország és Törökország is ellenezte. Az Európa Tanács vezető tisztségviselői üdvözölték az eseményt. (MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.