Szocialista EU-lokomotív

Én azt szeretném, hogy Európa egésze mozdony legyen az egész világ számára – eme remekbe szabott kijelentés a Haladó kormányzás elnevezésű, Londonban megrendezett konferencián hangzott el Medgyessy Péter miniszterelnök szájából. Valószínűleg buzgó bólogatással jutalmazták a magyar kormányfő ötletes aforizmáját a hallgatóság soraiban helyet foglaló baloldali népboldogítók. Hozzászokhattak már a múlt esztendő összejövetelein, hogy az elegáns Medgyessy Péter – amióta összeállt a kommunikációs csapata – kimeríthetetlen tárházává vált a modern szofisztikának, különösen akkor, ha a gyermekekről, a köztársaságról vagy Európáról van szó.
A Duna-hidak réme ezúttal nem untatta Magyarország államformájának kántálásával Tony Blairt és elvbarátait, és kimaradtak beszédéből a lurkók is. Így témának maradt a vén kontinens, amelyik nem csupán lokomotívként jelent meg Medgyessy fantáziavilágában, hanem egyenesen egy harmadik dimenzió szülőhelye lett. Olyan dimenzióként festette le az ámuldozó nagyérdemű előtt, amelyik új utakat és identitást hoz a frissen érkezett tagországoktól megzavarodó európai közösségnek, és amelyik ki tud lépni a hagyományos bal- és jobboldali ellentétpárok közül.
Hapci! Talán így tüsszentett a széksorok között Gyurcsány Ferenc gyermekügyi miniszter, megerősítve tanítómesterét. Az a Gyurcsány, aki rohamléptekkel tör előre a kormánykoalíció ranglétráján. Már nem csak ideológus, bizalmas tanácsadó vagy éppen szakminiszter. A londoni konferencia magyar delegációjában ő volt a legmagasabb rangú szocialista politikus, mellette csupán az internetes szörfözőből lett vidékfejlesztőnek, Szanyi Tibornak jutott hely. Háttérbe szorult Kovács László pártelnök-külügyminiszter, aki nem kívánt serpaként asszisztálni Medgyessy felolvasóparádéjához, illetve a lassan Vitányi Iván örökébe lépő Hiller István főideológus. Velük együtt pedig még sokan mások.
Az a társaság, amelynek tagjai hosszú éveken át küzdöttek – hol ellenzékben, hol kormánypártiként – azért, hogy valamiféle normális szociáldemokrata arculata legyen az MSZP-nek, szemmel láthatóan zsugorodásnak indult a koalíción belül. Miközben a jelenlegi kormányban a létező legtermészetesebb dolog, hogy egy államtitkár reggelente érettségi tételeket magol, másoknak – például a honvédelmi miniszternek vagy a kancellária első emberének – többdiplomás emberekként azért inog a székük, mert nem beszélnek idegen nyelven. Érdekes módon pont azok kapták meg a kormányfő ultimátumát, akiknek a neve már felmerült Kovács László pártelnök utódaként.
Azt sem nehéz kiszúrni, hogy vannak olyan tagjai a kormánynak, akik bármit művelnek, mégis szinte érinthetetlenek. Ilyen például László Csaba pénzügyminiszter is, akinek a „szakmai felkészültségét” mindennél jobban jelzik azok a számadatok, amelyek az eltelt egy év makrogazdasági folyamatait foglalják össze. Államháztartási hiány fel, forintárfolyam le. Közben pedig kirobban egy egyre szövevényesebb botrány, amely a PSZÁF elnöke, Szász Károly megveretésével indul, hogy aztán az Állami Autópálya Kezelő Rt. homályos pénzügyein és egy túlképzettnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető bróker sikkasztásnak tűnő tevékenységén át egészen László Csabáig dagadjon, aki korábban vezérigazgató-helyettes volt abban a bankban, amelyik a tőzsdebotrány középpontjába került.
Bár e sorok írásának pillanatában semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a pénzügyminiszter bármilyen módon felelős lett volna a K&H Equities brókercég viselt dolgaiért, mégis elgondolkodtató, hogy ez már nem az első földrengés a magyar közéletben, amelyik a Medgyessy Péter holdudvarához tartozó, igen laza pártkötődésű csoportosulásig hullámzott. Maga a kormányfő járt az élen a Gresham-palota körüli lobbizással vagy a nagyváradi plazaépítés finanszírozásának Magyarországra vezető szálaival. Őt követte az azóta lemondott Kiss Elemér, akinek ügyvédi irodája olyan hévvel vetette magát az állami megrendelésekre, hogy az még a baloldali véleményformálók egy részét is felháborította. De érdemes figyelni Gyurcsány Ferenc cégbirodalmára is, amelynek ügyletei nem egyszer kerültek már a közvélemény figyelő szemei elé.
A hosszú évek óta MSZP-színekben politizálók nagy része közben meglepő módon még mindig tiszta. Családtagok vagy alacsonyabb szinten ügyködők esetleges érintettsége ugyan előkerült a botrányok kirobbanása után – lásd Lamperth Mónika belügyminiszter férjét vagy Gáldi Györgyöt, a Pest Megyei Közgyűlés szocialista frakciójának tagját –, mégis elmondható az, hogy a Horn-kormány vodkagyáras, hotelügyletes, olajgate-es tűzijátékához viszonyítva egészen puritánnak és önmegtartóztatónak bizonyultak azok, akik a szegfűt már a kezdetek óta a hajtókájukon hordják. Akár azt is elismerhetnénk, hogy a mégoly undoknak tűnő Kovács László vagy Lendvai Ildikó mégis megkíséreltek valamiféle változást elérni a pártban a Horn-korszak után, arra törekedve, hogy ne a villanégyzetméterek vagy a bankszámlák kígyózó számsorai alapján legyen jellemezhető egy szocialista politikus, hanem mondjuk a hangoztatott elveinek őszintesége alapján. Ha ezt az állítást elfogadjuk, akkor logikailag oda jutunk, hogy egészen 2000 őszéig jó úton haladt az MSZP. Még a helyenként gyomorforgató botránypolitizálással és az Orbán-kormány szűnni nem akaró lejáratásával együtt is egy fokozatosan tisztuló, más szóval: Máté László- és Hujber Ottó-mentes politikai erőként funkcionált. Csak hát ezzel még nem lehet választásokat nyerni Magyarországon, pláne nem, ha a fönti állapothoz jól illeszkedő Németh Miklós lett volna a miniszterelnök-jelölt. A győzelemhez a harmadik dimenziós, „árokbetemető” Medgyessy kellett a mögötte sereglő külföldi kampánytanácsadókkal és azokkal az üzleti érdekcsoportokkal, amelyeknek az érdekeit sértette az, hogy az Orbán-kormány tevékenysége alapjaiban kezdte átrendezni a honi gazdasági elit erőviszonyait, miközben az államháztartás működését egy pillanatig sem fenyegette veszély.
A Medgyessy-holdudvar nem csupán a parlamenti többséget teremtette elő a választási rohamosztagossá kiképzett MSZP-aktivisták felhasználásával, hanem hozta magával sötétszürke üzleti előéletét is. A kormányhivatalokat megszálló nagyszámú pártonkívüli és frissen festett párttag szükségességét még meg lehetett magyarázni a szakértelemre való hivatkozással. Azóta viszont azt látjuk, hogy ez a holdudvar tovább nyomul előre: Medgyessy Péter nemrég már arról beszélt, hogy részt kíván venni az MSZP átszervezésében. Legfőbb tanácsadóját olyan kormányzati pozícióba helyezte, aminek a nyomán már a vízcsapból is ő folyik. Feudális úrként osztogatja a hivatalokat a neki tetsző pártvezetők között. A mindinkább elkelleresedő MSZP-s nómenklatúra pedig, elkábulva a még mindig imponáló népszerűségi mutatóktól, vakon követi vezérét. Nem veszi észre, hogy a Gyurcsány–Szanyi páros londoni kirándulása nem más, mint a régi vágású pártelit burkolt megalázása. Egyben egy sajátos kísérlet is arra, hogy sikerül-e megvalósítani a kívülről jött üzleti és pénzügyi zseniknek egy olyasféle uralmát a pártban, amelyben a magáncélra hasznosított vaskos forint- és részvénykötegeket egy Kéthly Anna-poszter fedi el, és ahol öt nyelven beszélő Harry Potterekben jelöli meg a nemzet jövőjét a könnyes szemmel pislogó miniszterelnök, miközben kormányának jóvoltából csupán a Twist Olivérek szaporodnak.
Az MSZP csapdába került. Egyre inkább Medgyessy Péter foglyává válik. Minél tovább asszisztál a párt – higgyük így – becsületes, szociáldemokratizálódni akaró része ehhez a kormányzásnak nevezett komédiához, annál nehezebb lesz majd megszabadulni tőle. Mert Medgyessy Péterrel adott esetben nagyot lehet kaszálni a következő választásokon, de ha az elhúzódó gazdasági válság tovább mélyül, akkor a bukás törvényszerű lehet.