Az Orbán-vadászat okairól

Szinte nem múlik el hét, hogy valaki ne érezze kötelességének egy újabb leleplezőnek szánt írásmű közlését Orbán Viktorról. A Fidesz elnöke ezen írásokban már réges-régen nem jó és rossz tulajdonságokkal rendelkező hús-vér ember, hanem maga a megtestesült, misztikussá növelt főgonosz. Akinek mindennapos leleplezése, a demokrácia elleni ármánykodásainak megfékezése a kezdő baloldali politikusok és publicisták kézikönyvében a legfontosabb leckék egyike.

Legalább két tény igazolja, hogy a nagy Orbán-ellenes felhorgadások alapvetően nem a Fidesz elnökének valós tulajdonságaiból indulnak ki. Egyrészt, a kettejük közötti alapvető eltérések ellenére, Antall Józsefet életében szinte ugyanazokkal a személyes vádakkal illették. Ő is látástól vakulásig diktatúrát, rendies államot épített, a Horthy-korszakot kívánta visszahozni, s miniszterelnöksége idején az ő megállításán állt vagy bukott akkor is a demokrácia léte.

Másrészt pontosan azok, akik a Fidesz esetében állandó centralizációról, sőt vezérelvű pártról bölcselkedtek, azok követelik mindmáig, hogy függetlenül pártjában betöltött tisztségétől, minden kérdésben Orbán Viktor nyilatkozzon meg, hiszen csak az ő válaszait fogadják el érvényesnek. S még azt is szemére rótták – például lenézi a parlamentet –, hogy a volt miniszterelnök az elmúlt tizenöt hónapban feltűnő tartózkodást mutatott aktuálpolitikai csatározásokban. A Fidesz elnöke többé-kevésbé tudatosan a XX. század talán legnagyobb formátumú magyar politikusának, Tisza Istvánnak a példáját követi, aki az első miniszterelnöksége végét jelentő 1905-ös választási vereséget követően távol maradt a napi politikai küzdelmektől, minden erejét a feloszlatott Szabadelvű Párt helyébe szervezett Nemzeti Munkapárt szellemi hátországának létrehozására fordította. A hasonlóság az 1905-ös választásokkal abban is kitapintható, hogy a korabeli kereskedelmi média, a rikkancssajtó már akkor is eredménnyel hitette el, csak Tiszát kell megbuktatni, s a haza fényre derül. Amúgy 1910-re a fáradozások eredménye nem maradt el, hiszen a választásokon a Munkapárt meggyőző többségre tett szert.

Az Orbán Viktor elleni körvadászat-kísérletek tehát döntően a magyarországi szocialisták és kis szatellitpártjuk belső szükségleteiből fakadnak. Egyrészt, mert a baloldali világképben minden a helyén van, ők pontosan tudják, hogy milyen lépések szükségesek az igazságos, boldog, a földi javakban dúskáló, e világi paradicsom megteremtéséhez. Ők a legszívesebben egyre több és több pénzt adnának az önkormányzatoknak, az embereknek, sajnos azonban mindig közbejön valami. Ez ellen az első látásra nagyszerű, humanista jövőkép áldásaival szemben csak valami rendkívül gonosz, hátsó szándékkal megvert politikus képes fellépni. Hiszen a jobboldal valami érthetetlen okból korlátozni kívánja az ön- és közösségpusztításhoz való alapvető jogot, s folyamatosan vissza kívánja kényszeríteni az országot a poklok poklába, a Horthy-korba. A válogatottan aljas tulajdonságok feltételezése sok, a velejéig hazug kádári rendszerben szocializált személy számára ad felmentést az alól, hogy legalább egy rövidke agytorna erejéig megkísérelje követni a számára amúgy is idegen, értékelvű beszédet. E tekintetben rendkívül tanulságos, hogy a kisembereket cinkossá tevő baloldal ma sem saját tisztaságát kívánja bizonyítani, amikor prominensei lebuknak, hanem megkísérli azt elhitetni, hogy elődje idejében is számtalan hasonló eset történt.
A szocialisták és szabad demokraták ennél is súlyosabb problémája, hogy teljességgel hiányoznak még a velük szimpatizáló médiában is eladható arcaik. Nem véletlen a siralmasan csiripelő szabad madarak görcsös ragaszkodása Magyar Bálinthoz, hiszen egy szűk csoport gazdasági vállalkozásává züllött párt politikusi hátországa kimerült, amit mindennél jobban jelzett, hogy még Kóródi Máriából is lehetett miniszter. A magyar politika egyszer már csúfosan megbukott szőke hercegével mégsem kísérletezhetnek. Az már önmagában is sokat elárult a sokszor és nagyon alaposan megújult MSZP-ről, hogy a negyedik szabad választásra is csak a rossz emlékű Németh-kormány tagjaiból tudott magának miniszterelnök-jelöltet válogatni. Ráadásul – valószínűleg szürkesége és irányíthatósága okán – éppen egy olyan személyben tudtak megegyezni, aki beszédképtelensége és gondolattalansága okán teljességgel alkalmatlan egy ország, egy nemzet életének irányítására. S láthatóan hiába próbáltak meg belőle az elmúlt egy esztendőben politikust faragni, miként legutóbbi televíziós interjúja is mutatta, csak folyamatos alákérdezéssel, előre felvett interjúval lehet belőle talán hívei számára elfogadható eredményt kihozni.

Miután Medgyessy Péter indítása a miniszterelnöki posztért kezdettől fogva csak átmeneti megoldást jelentett, a szocialisták májusi kormányátalakításukkal már két lehetséges utódjelöltjéből is minisztert csináltak. A Gyurcsány Ferenc és Hiller István országos megismertetését szolgáló lépések azonban láthatóan visszafelé sültek el. Hiszen a politika világába átruccant multimilliomosról rendkívül gyorsan kiderült, hogy a fiatal, lendületes, nemzeti vállalkozói réteg képviselőjének szerepére kitalált Gyurcsány leginkább kapcsolati tőkéje kamatoztatásában volt eredményes. Ez a mai magyarországi médiaviszonyok közepette ugyan nem diszkvalifikálná eleve a sportminisztert, de botlásait látható elégedettséggel nyugtázták párton belüli ellenfelei, például elődje, Jánosi György. Így biztosak lehetünk abban, hogy az MSZP-n belüli csendes leszámolások közepette ezen botlásait fel fogják majd ellene használni.

A Medgyessy Péter másik lehetséges utódaként számon tartott, színtelen, és még MSZP-viszonylatban is bűnunalmas kulturális miniszterről sem valószínű, hogy új szavazók tízezreit nyerné meg pártjának. Annak ellenére sem, hogy Hiller István kétségbeesett kísérleteket tesz, hogy rendezze a baloldal viszonyát a nemzet fogalmához. Ami azonban aligha sikerülhet addig, amíg a koalíció nem hajlandó mitológiáját újragondolni, s amíg olyan borzalmas személyeket, mint Károlyi Mihály vagy Jászi Oszkár vállalhatónak tart. A közelmúltban az Örömkoncert bugyuta ötletének védelmében például arról elmélkedett a Nap-kelte műsorában, hogy meg kellene tanulnunk felszabadultan ünnepelni.

Már a fenti tényezők is elegendő okot szolgáltatnak annak feltételezésére, hogy árokbetemetés ide, társadalmi béke oda, a Fidesz miniszterelnöke elleni körvadászat zavartalanul folyik tovább. E kényszerüket csak erősíti, hogy a következő években aligha tudnak választóiknak kenyeret osztani, így az ő szórakoztatásukról a Keller László vezette cirkusz gondoskodik.

A szerző történész