A brit miniszterelnöki hivatal tájékoztatási igazgatójáról a brit médiában azt állították: központi szerepe volt abban, hogy Tony Blair kormánya feltupírozta az iraki tömegpusztító fegyverekről közreadott hírszerzési jelentést, igazolni próbálva ezzel az arab ország elleni háború jogosságát.
A szóvivő visszautasította a feltételezéseket. A hírszerzés vezetői Campbell szavait támasztották alá – emlékeztetett az AP amerikai hírügynökség. „Hatalmas megtiszteltetés volt mind ellenzékben, mind pedig kormányra kerülve olyasvalaki mellett dolgozni, akit, azt hiszem, a történelem nagy formátumú miniszterelnökként fog megítélni” – fogalmazott Campbell közleményében.
A tájékoztatási igazgató – Tony Blair közeli munkatársa – múlt héten jelent meg a David Kelly vegyifegyver-szakértő halálának okát vizsgáló, független bizottság előtt. A szakértő júliusban, nem sokkal azután követett el öngyilkosságot, hogy kiderült: ő volt a forrása a kormányzat iraki politikáját bíráló BBC-jelentésnek. A jelentés szerint Tony Blair hivatala a hírszerzés tisztjeinek kifejezett kérése ellenére illesztette bele egy tavaly szeptemberi dossziéba azt az állítást, hogy Irak 45 percen belül képes tömegpusztító fegyvert bevetni.
Campbell, akit gyakran „miniszterelnök-helyettesnek” tituláltak a kormányzati ügyek intézésébe való beleszólása miatt, közleményében nem a Kelly-ügyhöz kötötte leköszönését. Azt írta: már áprilisban eldöntötte, hogy távozik tisztségéből. „Tavaly nyáron le akartam mondani, de az iraki helyzetre tekintettel a miniszterelnök megkért, maradjak…, és én örömmel tettem eleget a kérésének.” „Hatalmas megtiszteltetés volt mind ellenzékben, mind pedig kormányra kerülve olyasvalaki mellett dolgozni, akit, azt hiszem, a történelem nagy formátumú miniszterelnökként fog megítélni” – fogalmazott Campbell közleményében.
Mivel Campbell nevét a Kelly-ügyben megemlítették, továbbra is számítanak részvételére a Lord Hutton vezette vizsgálóbizottság meghallgatásain. Mint a tisztviselő elmondta, azért jelentette be pénteken elhatározását, mert a bizottság munkáját így nem befolyásolta különösebben, az ugyanis csütörtöktől vasárnapig szünetelteti munkáját.
Elsöprő erejű támadásról számolt be az orosz védelmi minisztérium















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!