Még nem tudták kihallgatni Sz. Róbertet, akit szerdán hajnalban egy ismeretlen öt lövéssel megsebesített – társát, H. Antalt pedig megölte – az óbudai Aréna játékterem előtt. A férfi nincs túl a közvetett életveszélyen, jelenleg az Árpád-kórház központi intenzív osztályán fekszik.
A nyomozásban egyelőre adatgyűjtés folyik, valamint a helyszíni szemlén begyűjtött nyomok értékelése. A tanúk meghallgatása a végéhez közeledik, ám pontosabb személyleírást nem tudtak az elkövetőről adni. Ahogy arra sincs egyelőre válasz, hogy milyen gépkocsival távozott a gyilkos a bűncselekmény után. Az elkövető fegyverének típusát már megállapították, ám azt nyomozástaktikai szempontok miatt nem árulták el. Egyes lapok tudni vélik, hogy egy kilenc milliméteres pisztolyból lőttek a két férfira.
A nyomozók Sz. Róbert és H. Antal viszonyáról sem tudtak meg közelebbit, így állításuk szerint lehettek alkalmi ivócimborák vagy üzlettársak is. Ezért a gyilkosság indítékát sem tudják.
Vizsgálják azonban az augusztus 10-i, a III. kerületi, Duna-parti Bed Beach diszkó és az ott dolgozó biztonsági őrök elleni támadás és a szerdai leszámolás közötti öszszefüggéseket is.
Orbán Viktor: Ilyen az igazi csapatmunka! + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!