Nőtt a német munkanélküliség

Hat éve nem volt olyan magas a munkanélküliség Németországban, mint az idén augusztusban – állítja a Die Welt napilap. A német gazdaság állapotának romlását a munkanélküliség mellett az államháztartási hiány GDP-re vetített értékének emelkedése jelzi. Hans Eichel pénzügyminiszter szerint a deficit a bruttó hazai termék 3,8 százalékát teheti ki az idei évben.

Hírösszefoglaló
2003. 08. 29. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Romló gazdasági kilátásokról és növekvő munkanélküliségről adott számot tegnap a német kormány és néhány elemző. A Die Welt szerint 4,33 millió ember volt munka nélkül augusztusban Németországban, 1997 óta még soha nem voltak ilyen sokan állás nélkül e hónapban – írta tegnap a napilap. Die Welt című napilap a munkanélküliséget számon tartó nürnbergi munkaügyi központ nem végleges számításaira hivatkozva közölte az értékeket. A hivatalos adatot szeptember elején teszik közzé. Az első számítások szerint júliushoz képest a munkanélküliek száma – főleg szezonális okok miatt – húszezerrel csökkent, de tavaly augusztushoz képest 310 ezerrel nőtt.
A német gazdaság állapotáról a munkanélküliségi adatok mellett a német kormány is negatív kritikát közölt. Maga Hans Eichel nyilatkozta azt, hogy idén a német államháztartási hiány a GDP 3,8 százalékát teszi ki, és ezzel Németország ismét túllépi az euróövezeti tűréshatárt, a legföljebb 3 százalékot. Az 1997-ben aláírt stabilitási és növekedési paktumban az euróövezet 1999-es indítását tervező EU-országok – főleg német követelésre – egyebek között azt vállalták, hogy az új belső adósság nagysága nem haladhatja meg a GDP 3 százalékát.
Az Európai Bizottság továbbra is úgy véli, hogy Németország jövőre elérheti a 2 százalékos GDP-növekedési ütemet, és ennek alapján teljesítheti az államháztartási hiány GDP-arányos csökkentésére vonatkozó céljait – közölte tegnap az intézmény egyik illetékese. Pedro Solbes, a gazdasági és pénzügyi kérdésekért felelős biztos szóvivője azokra a jelentésekre reagált, amelyek szerint a német államháztartás hiánya az idén 3,8 százalékra emelkedik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.