A hazai cégek versenyképességének javítását célzó előterjesztésről tárgyalt a Versenyképességi Tanács (VT) tegnapi, második ülésén – jelentette be Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter. A tanács társelnöke az ülés után elmondta: meghívottként jelen volt Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Rt. vezérigazgatója és Jaksity György, a BÉT elnöke is. Csillag István közölte: az ülésen két napirendi pont szerepelt: az első a középtávú gazdaságpolitikai koncepció (PEP), a másik pedig A versenyképesség javítását szolgáló javaslatok címet viselő előterjesztés volt.
A fejlesztési adókedvezményekről szólva a miniszter elmondta: javaslatuk szerint javítani szükséges az igénybevétel jelenlegi feltételeit. Napjainkban ugyanis minimum tízmilliárd forintos beruházással és ötszáz fős foglalkoztatotti létszámmal lehet a kedvezményt igényelni. Ahhoz pedig, hogy elérhetőbbé tegyék másoknak is ezt a kedvezményt, lejjebb kell vinni a minimumhatárokat – hangsúlyozta. A középtávú javaslatokkal kapcsolatban pedig hatástanulmányokat készítenek. Csillag István kifejtette: az előterjesztésben a tanács megvizsgálja azokat az eljárásokat, amelyek révén gyorsabban születhetnek meg a befektetésekről szóló döntések. Folyamatosan figyelik majd, hogy a szomszédos országokban hol, milyen versenyképesség-javító intézkedéseket hoznak, és megvizsgálják, azokból melyeket lehet a hazai gazdaságba átültetni. Ugyanakkor a miniszter kiemelte a befektetők és a beruházók informáltságának jelentőségét is.
Végezetül szólt arról, hogy a meghívottak átlátható, a gazdaság kifehérítését segítő pénzügyi-gazdasági szabályozás létrehozását szorgalmazták.
Hiába próbálkozik Magyar Péter, a külhoni magyarokat nem lehet átverni















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!