Eltűntek az olasz vadászok
Hétfőn kezdték tárgyalni Mohácson az olasz és magyar vadászok természetkárosítási ügyét. Ismeretes: 2001 novemberében csaknem 12 ezer védett madár tetemét foglalták le a vámosok egy hűtőkamionban. A nyomozók szerint a 300 millió forint eszmei értékű madarakat olasz és magyar vadászok együttműködve lőtték ki. Az első tárgyalási napon az olasz vadászok közül egy sem jelent meg, a magyar vadászok pedig azt állították: a vadásztatás teljesen szabályosan zajlott, és nem tudják, hogyan kerültek a védett madarak az olaszok szállítmányába. (Objektív Hírügynökség)
Persányi felhívása polgármestereknek
Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter pénteken levélben fordult a magyarországi városok polgármestereihez, azt kérve, hogy csatlakozzanak az Európai mobilitási hét rendezvénysorozathoz és a hetet lezáró, szeptember 22-i autómentes naphoz. – Margot Wallström, az EU környezetvédelmi biztosa arra kért, személyesen is támogassam az Európai mobilitási hét széles körű megvalósulását – írta a miniszter a településvezetőknek. (greenfo.hu)
Tetemes aszálykár a Mecsekben
Több tíz milliós aszálykárok keletkeztek az idén a Mecsekben. A szélsőséges, rendkívül forró időjárás miatt 100 hektáron pusztultak ki a dombságban őshonos tölgyek és bükkfák. Kiszáradt a tavaly ősszel és idén tavasszal telepített facsemeték nagy része. Bár a károk pontos felmérése őszig tart majd, az eddigi információk szerint is nagyságrendileg 20 millió forintos kárt okozott a Mecseki Erdészeti Rt.-nek az aszály – közölte Búrján Endre, a társaság erdőművelési főmunkatársa. (D. A.)
Nyolcvanezren kutattak egy eltűnt kisfiú után Orbán Viktor kérésére















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!