Szindikált kölcsön az Eximbanknak

Hunyor Erna
2003. 09. 02. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kétszázharmincmillió euró öszszegű, a Magyar Export-Import Bank (Eximbank) Rt. részére nyújtott szindikált hitelről szóló szerződést írtak alá tegnap az Eximbank és a főszervezői konzorcium képviselői.
A hitel futamideje három év, ami két évvel meghosszabbítható, kamata a költségekkel együtt Euribor fölött 23,2 bázispont. Törlesztése a lejáratkor egy összegben fizetendő, s a hitel biztosítéka a magyar állam készfizető kezességvállalása – hangzott el az aláírást megelőző sajtótájékoztatón. Közölték: a nyílt piaci szindikálás során az eredetileg 200 millió euró összegűre tervezett hitelt túljegyezték, így emelkedett meg a hitel összege 230 millió euróra.
Bánki Frigyes, az Eximbank vezérigazgatója elmondta: a hitelfelvételre részben azért került sor, mert a bank hitelállománya az idén 35 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, gyorsan nő, amit finanszírozni kell. A bank teljes hitelállománya 148 milliárd forint. Hangoztatta: a hitelnyújtásban kilenc ország 19 bankja vesz részt. A megbízott főszervezők a BayernLB, a BNP-Paribas, a KBC Bank NV, illetve magyarországi leánybankja, a K&H Bank, valamint a Sumitomo Mitsui Banking Corporation Europe Limited. Végül elmondta: a megbízott főszervezők és a szervezők a hitel 34-34 százalékát, a társszervező bankok 23 százalékát, a vezető hitelezők pedig kilenc százalékát finanszírozzák. Az összeget az Eximbank közvetlenül vagy közvetetten az export finanszírozására kívánja fordítani.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.