Lapunk információi szerint a napokban újabb egyeztető tárgyalásokra kerül sor vízumügyben a magyar és az ukrán illetékesek között. Mint megtudtuk: a vízumok különféle kategóriákra lesznek felosztva, így többek között lesz átutazó engedély és hoszszú távra – több mint kilencven napra – szóló vízum is. Ezeket könnyített eljárás keretében szerezhetik majd be az ukrán állampolgárok. A tarifát illetően lapunk úgy tudja, hogy a vízum ára csaknem tíz euróba fog kerülni, ám felmerült annak lehetősége is, hogy ezt az összeget „kezelési költségnek” nevezik majd el.
Megkeresésünkre Tóth Tamás külügyi szóvivő elmondta: ingyenes, hosszú távra szóló vízumot a magyar kormány előreláthatóan ugyan nem tud biztosítani az ukrán állampolgárok – ezen belül a kárpátaljai magyarok számára –, ám olyan kedvező ajánlatot tud tenni, amelynek köszönhetően az érintettek könnyen és viszonylag kedvező áron juthatnak hozzá a belépési engedélyhez. Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke arról tájékoztatta lapunkat, hogy a magyar kormányzat vízumügyben továbbra sem kíván szervezetükkel tárgyalni. Emlékezetes, hogy a KMKSZ korábban közölte: a kárpátaljai magyarság számára bármilyen más megoldás, mint az ingyenes, hosszú távú, többszöri beutazásra lehetőséget nyújtó vízum, méltánytalan és elfogadhatatlan.
Hiába próbálkozik Magyar Péter, a külhoni magyarokat nem lehet átverni















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!