A múlt héten benyújtott pótmagánvád-indítvány azokra a gazdasági visszaélésekre irányul, amelyek a kormányváltást követően kinevezett új igazgató, Mizsei Zsuzsanna feljelentése szerint fordultak elő a korábbi vezető, Berkecz Mária hivatali idején. A törvény szerint az ügyészség nem vizsgálhatja az indítványt, az iratbeszerzések után továbbítja az aktákat az illetékes bíróságnak.
Emlékezetes: a Millenáris Kht. vezetése tavaly szeptemberben tett feljelentést a társaság 2001-es, valamint 2002. első félévi gazdálkodása és vélelmezett vagyonvesztése miatt, ismeretlen tettes ellen. A nyomozás fokozott felügyeletét ellátó ügyészség megalapozatlannak találta a rendőrség vádemelési javaslatát és megszüntette a vizsgálatot.
A feljelentő panasszal élt az elutasítás miatt, majd miután a bíróság elutasította kifogásait, élt a pótmagánvád lehetőségével. A Miniszterelnöki Hivatal döntése alapján a Millenáris Kht. vezetése benyújtotta indítványát, amelyről lapunk megkeresésére Berkecz Mária úgy vélte: nem elég, hogy az elmúlt év során pokollá tették az életét, még mindig vannak olyanok, akik képesek folytatni a vádaskodást. A kht. egykori igazgatója kijelentette: a hamis vádakkal fellépő rágalmazókat perbe vonja.
Barabás Gábor, Berkecz Mária védője szerint az ügy egy alaptalan politikai játszma része, az ügyészség pedig megalapozott döntést hozott, amikor megszüntette a nyomozást.

Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára válnak, mi lesz a milliárdos vagyon sorsa?