Röviden

Az MKB érdeklődik a Konzumbank iránt Csak a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) Rt. adott be pályázatot a Konzumbank megvételére a tegnapi határidőig – közölte lapunkkal az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. Az elfogadott privatizációs menetrend szerint, amennyiben a pályázat érvényesnek és eredményesnek bizonyul, a nyertessel novemberben köthetnek szerződést. (B. M. T.) Korrupció: lejjebb csúsztunk a listán Hét helyet visszacsúszva, a negyvenediket foglalja el a korrupciót vizsgáló Transparency International 2003-as rangsorában Magyarország – hangzott el tegnap a szervezet budapesti sajtótájékoztatóján. Az összes kelet-közép-európai ország megítélése romlott, ezen belül a legtöbbel, tíz helyezéssel Lengyelországé. A régión belül csak Szlovénia előz meg minket a maga 29. pozíciójával. Csehország az 54., Szlovákia és Horvátország az 59., Lengyelország pedig a 64. helyet foglalja el. (MN) Török jóváhagyás, iraki elutasítás A török parlament jóváhagyta tegnap az ankarai kormánynak azt a javaslatát, hogy Törökország az Egyesült Államok kérésére küldjön jelentős katonai erőt a szomszédos Irakba. Az Irakban működő amerikai adminisztráció által kiválogatott iraki kormányzó tanács azonban szembeszállt e kérdésben az őt életre hívó Egyesült Államokkal, elutasítva, hogy bármely szomszédos ország katonái iraki földre lépjenek. (MTI)

MTI
2003. 10. 07. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.