Újabb két társaság mutatkozott be a Tőzsdeképes Cégek Klubjában tegnap. A két társaság között igen nagy a hasonlóság, mivel informatikai területen tevékenykednek. A Budapesti Értéktőzsde ügyvezető igazgatója a bemutatkozások előtt hangoztatta, hogy a vidéki roadshow nagyon sikeres volt.
A tőzsdére készülő cégek közül az egyik, az AITIA Informatikai Rt. vezérigazgatója, Hattyasi Zoltán rámutatott, hogy az AITIA négy éve tevékenykedik, gazdálkodási eredménye folyamatosan növekszik. Az 1999-es indulás óta árbevétele meghétszereződött, 2002-ben megközelítette a 350 millió forintot. A referenciákról szólva a vezérigazgató közölte, hogy a társaság saját fejlesztésű távközlési termékei közül például az üdvözlő sms és a tömeges sms küldésére alkalmas rendszer az összes magyarországi mobilszolgáltatónál telepítve van. Ezek küldik a mobiltelefonokra külföldre érkezéskor a szolgáltató elérhetőségéről szóló üzenetet, és ezeken keresztül bonyolítható le a televíziós műsorok sms-szavazása is.
Az AITIA mellett a Duna Elektronika Kft. mutatkozott be mint tőzsdeképes cég. A Duna Elektronika kereskedelmi igazgatója elmondta: cégük 1995-ben alakult, az indulás évében elért 260 millió forintos árbevétel azóta a tizenötszörösére nőtt, 2002-ben meghaladta a négymilliárd forintot. A társaság számítástechnikai hardverek és szoftverek kereskedelmével, szoftverfejlesztéssel, rendszerintegrátori és szolgáltatói tevékenységgel foglalkozik.

Orbán Viktor: Ezért indulnak lejárató akciók Magyarország ellen