Az iraki hatóságok közlése szerint a város rendőr-főkapitányságától mintegy száz méterre, egy fiú-középiskola udvarán egy kisméretű személygépkocsi robbant fel, amelyben egyetlen személy ült. Mint a rendőrség közölte, a robbanásban a gépkocsi vezetőjén kívül öt polgári személy vesztette életét. A Reuters brit hírügynökség jelentése szerint a robbanás környékét amerikai katonák zárták körül a városban, amely az úgynevezett szunnita háromszögben fekszik. Iraknak e zömében szunnita muzulmánok lakta részében a legerősebb az amerikaiakkal és a koalíciós erőkkel szembeni ellenállás. A térségben, ahol nagy számban élnek a megdöntött elnök, Szaddám Huszein hívei, rendszeresek az amerikaiak elleni gerillatámadások, de hasonlóan célpontot jelentenek az amerikai támogatást élvező iraki rendőrség, illetve a megszálló erőkkel együttműködő iraki állampolgárok is.
Ugyancsak tegnap az észak-iraki Moszulban és a város közelében négy amerikai katona sebesült meg gerillaakciók következtében. Amerikai közlés szerint egyiküket a város délkeleti részén érte támadás, hárman pedig egy járőr tagjai voltak, akiket Moszultól nyugatra támadtak meg iraki gerillák vállról indítható rakétákkal és automata fegyverekkel.
Bolgár katonák Kerbelában mindeközben őrizetbe vettek több olyan irakit, akik tüzet nyitottak egy lengyel helikopterre. Az eset ugyan még pénteken történt, de a bolgár védelmi minisztérium csak tegnap közölte, hogy emberéletben nem esett kár. Az őrizetbe vett irakiak egy háztetőről lőttek automata fegyverekből a helikopterre, amint az éppen leszállt az iraki nemzetközi kötelékben részt vevő bolgár erők kerbelai támaszpontja mellett. Bolgár katonák néhány perccel később átkutatták a környéket, és őrizetbe vették a támadókat. A védelmi minisztérium szóvivője nem árulta el az őrizetbe vettek számát és más részletet sem az incidenssel kapcsolatban.
Három japán hadihajó indult mindeközben az Arab-tengerre – közölte a japán nemzetvédelmi hivatal. A hadihajókat a terrorizmus elleni küzdelem részeként vezényelték az Irakkal szomszédos vizekre. A két rombolóból és egy szállítóhajóból álló konvoj feladata egyebek mellett az lesz, hogy segítséget nyújtson a térségben lévő amerikai és brit hadihajók üzemanyagpótlásához.
***
Powell marasztal.
Az amerikai külügyminiszter kérte a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságát (CICR) és más nemzetközi szervezeteket, hogy ne hagyják el Irakot. Colin Powell kifejezte reményét, hogy a vállalkozók, a CICR, a kormányoktól független nemzetközi szervezetek és az ENSZ ügynökségei behatóan megvizsgálják biztonsági feltételeiket, és meglelik a módját, hogy maradhassanak. Munkájukra szükség van, és távozásuk a terroristák győzelmét jelentené – mutatott rá a külügyminiszter washingtoni sajtótájékoztatóján.

Szijjártó Péter: Magyarország nem akar az ukrán maffia átjáróházává válni